A Jurányi hosszanti elrendezésű kamaraterme közel hetven fős, esetünkben teltházat jelentő, a színteret körülölelő közönségével könnyedén teremt egy kisebb konditeremhez hasonló légkört, amely frappánsan alátámasztja a látottakat. A „testépítés” fokozatosan, a szabályok és szükséges ismeretek tiszteletben tartásával megy végbe, ahogy egyre több dinamikát, tér- és legfőképpen „testhasználati” újítást kapunk megvásárolt belépőnkért. Ebből adódóan a koncentráció a levegőtlenség ellenére könnyen fenntartható, nincs időnk átértékelni a napunkat, vagy a másnapi teendők listáján rágódni.
Csupán a szünet utáni második előadás, a Body studies 3.0 közepe táján veszem észre a sarokban fejüket rázó, munkájukat láthatóan élvező és szerető „dj csapat” két tagját. A keményebb, pörgős „zúzásra” alkalmas, és az énekhanggal lágyított, megnyugvást hozó, kortárs közegbe illeszkedő zenei egyveleg nagyon könnyen emészthető, alapvető stílusbeli összeférhetetlensége ellenére észrevétlenül viszi magával a nézőt. A fények a táncosok teljes értékű partnereiként jelennek meg, rajtuk, alattuk, mellettük, velük kúsznak, rohannak és ugranak, ezzel együtt valamennyi szükséges misztikumot, teátrális súlyt is kölcsönözve az egyébként közvetlen, családias előadásnak.
A Body studies 3.0 az első darab által igencsak magasra állított léc után nem kis kihívások elé néz. A jelmez az előzőkhöz hasonlóan kellően szokatlan és művészi egy kortárs tánc előadáshoz, azonban jóval kevesebbet láttat a testekből, és az első darab során felépített koncepciót más nézőpontba helyezi. Míg a Body building sokszor a giccs, a magamutogatás, és a meglehetősen nehéz kihívás keretében szabadjára engedett groteszk grimaszok megtestesítője, amely valamelyest a konditerembe járók, a test funkcióit, szépségét, adottságait használati tárgyként felfogók világlátását, nézőpontját reprezentálja, addig a Body studies 3.0 sokkal inkább a test használatának kiaknázatlan lehetőségeit világítja meg, egy, a mesterkélt szépség és felépített izomzat lényegességétől eltérő, a testet egyáltalában nem kímélő, kísérletező módon. Ez nagyrészt eszeveszett rángatózások, vetődések és zuhanások sorozatában nyilvánul meg, mely mozgás láthatóan tudatosan szakszerűen kivitelezett, mégis a véletlen, a bizonytalan, nem egyszer a veszély érzetét kelti.
Mindkét darab hemzseg az emberi kapcsolatok tipikus formáitól és megnyilvánulásaitól, ami ad egy kevés érzelmi töltetet is, de alapvetően ez a két produkció nem erről szól, nem hiszem, hogy cél lenne mélyebb érzelmek előcsalogatása. Az előadások voltaképpen a szemet gyönyörködtető testek és formák precízen és szisztematikusan felépített és kigyakorolt mozgáskombinációkon keresztüli táncszakmai felhasználását tükrözik, amely minden kétséget kizáróan az elégedettség érzésével hagyja távozni a kamaraterem látogatóit.
_(2013. november 25.)_
