Egy minden tekintetben elhanyagolt bolt huszonéves eladója, Dante azzal szembesül, hogy már nyitáskor hatósági erők érkeznek a vonatkozó szabályozókat foganatosítani, miközben az előírásszerű füstüveg felrakásán és két ferdén felragasztott matricán kívül eddig nem sok minden történt ez ügyben. Időközben megérkezik a videotéka alkalmazottja is, Oszi, aki nem csak azt kénytelen kitalálni, hogy miként lehet átmenteni a pornófilm-kínálatot ebben a helyzetben, de abba is komoly energiákat fektet, hogy a falrakás feladatát hogyan ússza meg folyamatosan. Nyitástól zárásig egy nap történéseit láthatjuk: hogyan követik egymást a különböző ellenőrzések és a napi egy plusz egy vevő, hogyan kerül képbe Dante nagyéletű, ám hűség tekintetében annál szerényebb képességű volt barátnője, miközben a fiúnak már van egy új kedvese. Végezetül ha az élet értelmére feltett kérdésre nem is kapunk választ, azt azonban megtudhatjuk, hogy van-e szex a halál után.
Az előadás által létrehozott atmoszféra az elemi igénytelenségé, amelyet már első ránézésre megidéznek az olcsó, szedett-vedett berendezések és az ízléstelen rendben sorjázó, foghíjas árukészlet. Ebbe a miliőbe épül bele a megjelenő figurák sokféle, mégis egyként banális öltözete, ezt mélyíti az előadás kényelmes ritmusa, amelynek mélymagja egyfajta folyamatos _nem-történés_, és ugyanezt húzza alá a két eladó meglehetősen szellős hozzáállása bármiféle kötelezettséghez - legyen az munka vagy magánügy.
Dante bizonytalan, sodródó alkatát Hajmási Dávid pontosan jelzi, de nem talál olyan figurát hozzá, amely megmozdulásaiban is valódi lenne. (Többek között ezért marad valószerűtlen a jelenet, ahol az exbarátnőjével ismét összejönnek: egyikük sem ad hozzá semmit ahhoz, ami a két barátnő csinosságának mértéke alapján matematikailag eleve evidens.) Domokos Zsolt - korai pubertásban ragadt videotékásként - miközben a kreatív semmittevés energiájával tölti meg a játékot, nem egyszerűen csak él az egyértelműen őrá poentírozott szövegkönyv adta lehetőségekkel, de ebbe a hermafrodita pornófilmmel fűszerezett nihilbe valódi baráti érzékenységet is képes beleépíteni.
A kettejük által képviselt világ – minden értékhiányosságával együtt – nagyon is szerethető. Ez a szeretetreméltóság kétirányú: amíg befelé a mindannyiunkban örök (minden mértéken felül önző és ezen változtatni nem akaró) kisgyermek elfogadó megmosolygása, addig társadalmi környezetünk felé határozott kritika.
Van egyfajta egymás mellé szuszakolt mozaikszerűség abban, ahogy a különféle jelenségek belekerülnek az előadásba, de ez a salátajelleg összességében jól illik a bolt vegyességéhez.
Az alkotók a nemzeti dohánybolt témájával a honi hivatali apparátust vonják be a színházi közbeszédbe, azon belül is annak az életszerűséget törvényi helyekkel letromfoló, csőben látó és messze nem megvesztegethetetlen tisztviselőit. Az apparátnyikok egy karót nyelt, az érzelmi intelligencia terén hátrányos helyzetű típusát Érsek-Obádovics Mercédesz jegyzi meglehetős hitellel, ellenpólusaként Mohácsi Norbert - az előadás karakterbonbonjául – egy leereszkedő jóindulatban bőséges, gyakorlati érzékben és józan észben annál szűkösebb ellenőrtársat mellékel.
A mindennapi bigottság egy másik formája egy vallási gyülekezetbe járó páron keresztül kerül a játékba. A boltban dolgozó mindenes, Sára és a beszédes nevű barátja, Kristóf kapcsolati válsága Pallagi Melitta és Jaskó Bálint egyaránt meggyőző alakításában önmagában is szóra érdemes. A gyülekezeten kívül kissé nehézkes fiú elképzelései egyrészt figyelmen kívül hagyják (a mások akaratával szemben amúgy is alázatos) barátnője saját akaratát, másrészt tagadhatatlan igazsága van abban, hogy Sárát kihasználják, ahogy azt is jól érzi, hogy kedvese kezd elhajolni a közös értékrendjüktől. Az előadás szóba hozza, majd egyetlen gesztussal félresöpri ezt a talán többre is érdemes kettősséget.
A fent említett társadalomkritikát – a leghatározottabban és ugyanakkor némiképp mégis rejtetten - Piti Emőke verébcsontú, túllazult mozgású, titokzatos drogdíler figurája hordozza. Ő az, aki legtisztábban látja, és legvilágosabban fogalmazza meg Dante számára, hogy mit is veszthet, ha a jelenlegi barátnőt elhagyja. És ő az, egy drogdíler, aki - egyfajta váteszként - dalokban festi szürkés feketére a kort, amiben élünk. Ez a finom idegméreg azonban csupán gesztus marad, mivel a zenés betétek legfeljebb technikai értelemben (mint műfaji és hangulati változatosság) működnek. Baqais Ádám követhetetlenül sűrű szövegei ugyanis ennél többre nem adnak lehetőséget. Az előadás utolsó momentumaként kifejezetten zavaró, hogy (részben a színész hangjának kifulladása miatt) az ekkor már takarásból elénekelt, az el-elkapott félmondatok alapján summázó hangvételűnek tűnő dal sem érthető.
Talán nem igazán időszerű vakbuzgalomról és értékrend-konfliktusokról éppen a vallási gyülekezeteken keresztül beszélni, és meglehet, a nemzeti dohányboltok kapcsán sem az ellenőrző rendszer működése a leginkább kényes pont, de az mégiscsak jelent valamit, hogy a több mint két órás játék szünet nélkül sem érződik hosszúnak.
A Nemzeti Vegyesbolt egy helybehozott és helyén kezelt filmadaptáció, amely izgalmas kérdéseket vet fel a felnőttségről, és kevésbé izgalmas (nem is minden esetben érthető) kérdéseket a társadalmi környezetünkkel kapcsolatban, miközben saját magán mutatja meg, hogy a dráma hiánya is lehet dráma. Sőt, pláne sőt.
_(2014. január 16.)_
