És erről Vinnai András írónak ugyanúgy, mint Vajdai Vilmos rendezőnek szerencsére volt is mondandója. Shivak Shurman álmai otthonát jön berendezni a Furniturba – egy reklámban látta, hogy ezt így kell –, és vágylistáját jött bevégeztetni. Ott azonban furcsa figurákba botlik, a lelke mélyébe belevájni akaró Moderátorba – Bánki Gergely sales-es karikatúrája önérzetesen kíséri végig Shurmant a felismerés útján –, a letargiás kabalaállatba – Gosztonyi Csaba szocialista realizmus ihlette mizantróp munkagyűlölete átüt a Fürj-jelmezen – és a Technikusokba – Nagy Zsolt, Janklovics Péter és Fekete Ádám az abszurdra hordanak rá néhány lapáttal. Sőt, egyszer csak megjelenik neje, anyósa, apósa, sőt, még a tévéből is valóság lesz. Szóval Shivak Shurman hiába akart volna belesüppedni a középszerűség mocsarába, a Furnitur leás lelke legmélyéig, és, nem ismerve irgalmat, végigcibálja a családalapítás valamennyi kénszagú bugyrán, a kisszerű házastársi veszekedésektől kezdve a mindent tudó rangidős rokonokon át a packázó kiskölyökig, szóval az élet saván meg borsán.

És ehhez az abszurd triphez jönnek is a színészi ötletek, minden percre jut vagy egy tucat, mégis, egy idő után mintha ugyanazokat a gegeket látnánk, csak máshogyan, egyre kevesebb a meglepetés, és már az elején elveszt valamit az előadás erejéből az, hogy Shurman elsőre, igaz, meglepődik azon, hogy felesége a bútoráruház fürdőszobájában fürdik meztelen – és teszi ezt úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne –, de olyan gyorsan fogadja el evidenciának, hogy egy bútoráruházban saját élete jövőbeli epizódjainak a megszólalásig élethű momentumaival találkozik, hogy mi is könnyen magunk mögött hagyjuk az egész történet valószerűtlen valószerűségét, és belekényelmesedünk abba, hogy csak egy mesét látunk. Ez Vinnai darabjának nem tesz jót. Egészen más tétje lenne a játéknak, ha minden racionalitás ellenére úgy lehetne érezni, hogy ez bárkivel, bárhol és bármikor megtörténhet, de ehhez nagyságrenddel több önreflexivitásra lenne szükség Shurmantól, és Borsányi Dániel alakításából talán ez hiányzik a legjobban, miközben a szürke, hétköznapi fiatal, alkalmatlan családapa-jelölt karakterét kontúrjaiban hozni tudja. Csak sem ő, sem a feleségét játszó Gergely Katalin nem dúsítja fel az alapfigurát annyira, hogy az igazán érdekes legyen.

Egy teljesen másik előadás kezdődik, amikor az após és az anyós, Lázár Kati és Márton András megjelennek a színpadon. Mindketten úgy tudják csavarni az abszurdot, hogy az egy pillanatig nem tűnik színpadiasnak. Nem csinál viccet Lázár Kati a szexéhes, a mocskos részletekben is gyönyört találó, élveteg anyósból, ahogy Márton András mindig mindent jobban tudó, mindenhez értő, szánalmasan nagyzoló após figurája is igazán szomorú jelenség tud lenni az élénk komédiázás mellett. Ez persze csak epizód Shurman kanosszajárásából, de messze a legemlékezetesebb. Mintha itt találkozna leginkább Vinnai írói, Vajdai rendezői, és a színészek játékstílusa: minimál szocio-reál-szürreál komédia némi zenével, bár ez a zene nem igazán találja a helyét az egész előadásban, mintha csak vázlat lenne, amit még majd bele kell dolgozni a kontextusba, remélhető, hogy ez előbb-utóbb meg is fog történni.

Stílusregiszterek többrétű egymásra találása a ritkábbik eset, mindazonáltal az előadás Khell Zsolt steril, babajátékot idéző díszletében (a vécé és az ágy pont úgy kúszik ki a falból, mint abban a játékban, amiben a kis háromszöget meg négyzeteket a megfelelő geometriai alakzatba kell bedugni) biztos közegben mozog, ám a cselekmény monotonon halad, aminek a tétje igazából csak a végén lesz érezhető, ekkor kapnak igazán terjedelmet a poénok is. Ehhez mérten pedig igen hosszúnak tűnik a kétórás játékidő. Mindenesetre családalapításra készülő apáknak és anyáknak jó kurzus lehet Shurman kilátástalan bolyongása a Furnitur útvesztőiben. Mert minden bugyorban ott van valahol a szépség is, csak hát jobb nem teljesen tájékozatlanul nekivágni a dolgoknak, mert akkor tényleg csak a kénszag marad.