Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy tulajdonképpen semmi nem kell a jó színházhoz, mint a választott darabból és az alkotókból következő motivációk a színházcsinálásra (ezt szoktuk röviden gondolatnak nevezni); kvalitás, tehetség, szakmunka csak ezután jön. Király Attila rendező-koreográfusnak átfogó gondolata volt a Kabaréról, és ezt az előadás lecsupaszított formai világa, valamint a pontos dramaturgiai finomítások jól jelzik. De ugyanezt mutatja az is, hogy még abban is alapvetően művészi és nem marketingcélok befolyásolták a választást, amikor Hernádi Juditot kérték fel Fräulein Schneider szerepére, aki egyszerre van jelen ikonként, színészként és emberként is a megfáradó örök túlélő háztulajdonos alakjában.
Lehet mondani persze, hogy Fred Ebb és Bob Fosse musicaljéből nem is olyan nehéz releváns gondolatokat kipréselni, hiszen a harmincas évek fasizálódó Németországa trendi metafora a mai magyar valóság művészi reflexiójában, de Király Attila, úgy tűnik, nem gondolja, hogy ez majd magától elvisz az estét, hanem egyenesen beleáll a témába. Ehhez mindenek előtt a Konferanszié előszeretettel misztifikált karakterét rántja le a földre, és teszi sokkal inkább hús-vér emberré, mint azt szokás. Jászberényi Gábor látszólag játszi könnyedséggel mossa el a határt nézőtér és színpad között, magabiztosan irányítja a közönséget, és szinte észrevétlenül interaktivizálja a hallgatóságot. Még közös éneklésre is futja, amelyben ekkor még örömmel dalolják a Holnap enyém lesz már kezdetű népi giccsdalt az elegánsan megvezetett nézők, akik később már külön kérésre sem teszik ugyanezt, amikor az ártatlannak tűnő dal náci himnusszá nemesül. Nem lehet kívül maradni, nem lehet a színpadi valósághoz nem viszonyulni, és hát nem ez lenne valahol egy színháznak az elsődleges feladatköre?
Ezzel együtt az előadás nem megy túl a nézők számára is kényelmes közvetlenségen, és ehhez az alkalmazott klasszikus kabaréforma jó atmoszférát teremt. Ebbe simán belefér, hogy egy térben éljenek egymás mellett a prózai jelenetek, a dalok és a zenekar minimális díszletben, egymásra montázsolva. Nincsenek nagy durranások, látványos koreográfiák és egyéb szórakoztatóipari szemfényvesztések, az előadás végig arányos marad, nem áhítozik semmi és senki több reflektorfényre, mint amennyit kap, és míg ez összességében végtelenül szimpatikus arányosságot kölcsönöz az egész előadásnak, részleteiben azért mutat hiányosságokat, mindenek előtt színészi deficitet. Lapis Erika nem formál markáns, karakteres alakot Sally Bowlesból, hanem megtartja egynek a sok táncoslány közül, nem kölcsönöz különleges egyéniséget neki, ugyanakkor a fináléban így is fel tudja villantani azt, hogy hova jutott Sally az extravagáns boldogságkeresésben. Gasparik Gábor Clifford Bradshaw-ja, akinek villódzó érzelmeket kellene produkálnia a lány iránt, sajnálatosan oly szerény jelentékenységgel van jelen a történetben, hogy szinte nincs is, ezzel a sztori érzelmi szála majd' teljesen téttelenné válik. Ugyancsak főleg nem találja a színészi fogást Csadi Zoltán Ernst Ludwig karakterén, akit csak dramaturgiai szerepe tud kiemelt szereppé formálni – ő a terjedő náci eszme báránybőrbe bújt farkasa. Azonban nem csak ezek mellett energikus kabinetalakítás Tőkés Nikoletta fel-felbukkanó, csélcsap Fräulein Kostja, de Kiss Attila is szentimentalizmus nélkül tud bölcsen és idősebben is vitális lenni a politika által megalázott, környezete által pedig feláldozott Herr Schultz szerepében.
Gulyás Levente vezetése mellett apró zenei ötletekkel, hangulatosan húzza egész este a zenekar, végig figyelve a színészekre, pillanatra sem kezd koncertbe a banda, hanem megmarad színházi elemnek, és ez (is) meghálálja magát. Az alázatos csapatmunka meghozza az eredményt, megszületik a Kabaré jelenidejű, a szórakoztatásra és a színházra egyaránt hangsúlyt fektető, és mindenek előtt kérdezni akaró (és tudó) eladása.
A darabbeli zsidó gorillát, aki egy kedves kis dal erejéig a Konfernaszié szerelme lesz, az előadásban disznóra cserélték, és levágják. A Konferanszié ezután végigkínálja az első sort disznótorossal. Többen elfogadják, valószínűleg ilyesmi helyzettel még nem találkoztak. De egész biztos vagyok benne, hogy megfekszi az a kis falat a gyomrukat, miután végiggondolták, mit is tettek a színház logikája szerint. Súlyos falatok azok. Nagyon súlyosak. Kér valaki kóstolót?
_(2014. február 16.)_
