7óra7

Előzmények
7óra7: (6/10)
Közösség: (10/10)

Előzmények

2014. 03. 05. | 7óra7

Philoktétész - elöl: Bárnai Péter

Mindenesetre a fő alkotói motivációnak mégiscsak a klasszikus színházcsinálás keretéből való kiszakadás mutatkozik, amit jól jelez a Szophoklész-szöveg veretes Jánosy István-fordításába csempészett filmforgatókönyvi hiperreál, a kortárs dialógok és a sztanyiszlavszkiji szerepformálás könnyed zsánerfigurákkal való helyettesítése – úgy tűnik, Tarantino és Guy Ritchie meghatározó előzményképe lesz az Y-generációs színházcsinálóknak. A néhány gyerekjáték-kellék és az alaprajzszerűen kifeszített gumi-ring variálása mellett a csapatnak nem volt más eszköze a történet elmesélésére, mint saját maguk, és ennek megfelelően minden pillanatra jut is színészi ötlet dögivel, így - annak ellenére, hogy a játéktér minimális - végig mozgásban marad az előadás. Ebbe pedig az is belefér, hogy a sziget határát jelző gumi-ring amellett, hogy barlangként, sziklaszirtként és hajóként is jól funkcionál, olykor-olykor különösebb tartalmi szándék nélkül van variálva.

Philoktétész

Ugyanakkor sok ötletnél lehet azt érezni, hogy az előadás értelmezési tartománya egy meglehetősen szűk közönségre bazíroz – valószínűleg azokra, akiknek megegyezik a popkulturális műveltsége a játszókkal –, az ötletek szűrésénél és kidolgozásánál nem volt szempont, hogy közérthető legyen minden poén, és ez főleg a filmes idézetekre igaz. A sok-sok filmzenének gyakran önmagában kellene viccesnek lennie, csak azért, mert éppen az festi alá a jelenetet, de sokszor nincs kidolgozva, hogy adott pillanatban miért pont az a szám szólal meg, vagy ha ki is van, az többször felszínes geg marad. És mivel csak ezen a szinten kapcsolódik sok geg Philoktétész történetéhez, úgy tűnik, hogy sok ötlet kis túlzással bármilyen darabhoz passzolna, csak épp most ez volt kéznél. Ez nem baj, mert ebbe a műfajba ez simán belefér, de talán magyarázatot ad arra, hogy miért akadozik az előadás humora.

Philoktétész

Igazából két pillanat van, amikor úgy tűnik, hogy a csapatnak nyomós oka volt Philoktétész, a sebesült lába és örök kárálása miatt egy szigetre száműzött görög hős történetéhez nyúlni, akit aztán Odüsszeusz durva csellel vesz rá, hogy visszatérjen Trója alá induló csapatához. Az egyik, amikor Rada Bálint nyíltszívű Neoptolemosza rájön, hogy minden gonoszság felülről jön, és a vezetők bűnei fertőznek lefelé mindent, a másik pedig Philoktétész szűnni nem akaró, megrögzött önsorsrontása és vak belefeledkezése az önsajnálatba még akkor is, amikor értelmes alkut ajánl neki az egyébként Béres Miklós által sikerrel deheroizált Odüsszeusz. Bárnai Péter Philoktétész szerepében nem nagyítja komolyan vehetetlenné Philoktétész szenvedését, de az előadásnak nem olyan az alapatmoszférája, hogy akár Neoptolemosz, akár Philoktétész heves, őszinte indulatai megrendítően hathassanak. A kontraszt megvan, de mivel alapvetően figurákat, és nem embereket látunk, kitöréseik sem tudnak drámaivá válni.

Philoktétész

De azt nem lehet mondani, hogy a csapat ne vette volna komolyan a színházcsinálást, és bár sokkal nagyobb hangsúly volt fektetve a hogyanra, mint a mitre, összességében motivált és energikus előadás született a Philoktétész nyomán. Ha úgy tetszik, kísérlet. Nem érdektelen kísérlet, bár koránt sem előzmények nélküli, de elsősorban az látszik benne megerősítve lenni, hogy a modern filmes dramaturgia készségszintű integrálását és adaptálását valószínűleg nem fogja tudni elkerülni a színház világa, de ez talán így is van rendjén. Fontos, hogy ez egy az egyben nyilván nem fog menni, és a Philoktétészben erre pro és kontra is lehet látni példákat.

_(2014. február 26.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr608001541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása