„Azé' apukám, mert te már a harmadik percben azt se tudtad volna, hogy fiú vagy-e vagy lány” – szólna a teljesen jogos válasz, mert valamikor még nézőként is nehéz követni, hogy éppen ki kicsoda és hogyan vált azzá, aki, nem hogy még ezt csinálni is. Az este attrakciója ugyanis az, hogy két színész vagy negyven szerepet eljátszik, és a Pécsi Nemzeti Színház abban a szerencsés helyzetben van, hogy van két színésze, aki ezt meg is tudja csinálni: Köles Ferenc és Mikola Gergő minden színészi attribútuma adott a feladathoz, pillantok alatt váltanak hangot/mozgást/mimikát/jelmezt, éppen ami kell, egyik pillanatról a másikra tudnak karakteresen mássá válni, legyen az nő vagy férfi, népies vagy urbánus, öreg vagy fiatal. És mindezt pontos ütemre kell csinálni, mert a műfaj végtére is egyfajta burleszk, úgyhogy mindennek pontos ritmusa kell hogy legyen.
És mégsem hasít az előadás. Mármint ahhoz képest, amit a bravúr lehetővé tenne. Horgas Ádám rendező ugyanis nem mert mindent egy lapra feltenni, és csak a színészekből – az említettek mellett Széll Horváth Lajos és Darabont Mikold – felépíteni az előadást, és erős grafikai ötletkavalkádot rendelt a sztorivezetés mellé, ami praktikusan azt jelenti, hogy az ötödik játékpartner a nagy teljesítményű projektor lett, rajzfilmszerű, kedvesen infantilis animációkkal, amelyek folyamatos interakcióban vannak a színpadi valósággal. Ezek az effektek általában közel sem szellemtelenek, sőt, a technika prológjaként szolgáló lassított pisztolylövés-jelenet kifejezetten ígéretes, mégsem tudja még csak megközelíteni sem az élő műsor erejét. Annak ellenére nem tudja, hogy integráns és végig kijátszott, koherens játékpartnerré válik a vetítés, ami ugyancsak a kreatívan kommunikál Horgas Péter egyszerű, de sok meglepetés tartogató díszletével, és a filmes dramaturgiát – gyors és hirtelen helyszínváltások, snittszerű szerkesztés – is játékosan követi le. Az ugyancsak a rendező által jegyzett zene is a krimi-kliséknek maradéktalanul megfelelve játszik alá a mozis élménynek.
Mert mégiscsak egy mozifilm adaptációját látjuk, a történet ugyanis Alfred Hitchcock filmjén alapszik, amiben egy gazdag londoni agglegény a karácsony estéjét színházban tölti, de a különös módon megismert nő a lakásán késsel a hátában ébred, mint kiderül, a 39 lépcsőfok miatt. A férfi pedig éppen elegendő információt kap még a nőtől ahhoz, hogy erkölcsi kötelességének érezze az ügy felgöngyölítését, miközben a nő meggyilkolásának vádja miatt kénytelen a rendőrség elől is menekülni. Széll Horváth Lajos a kisember hősiességével bukdácsol át az élet által elé sodort akadályokon, és menekül a fél világ elől, miközben annak megmentésén fáradozik szüntelen. Életébe a végzet asszonyait Darabont Mikold szállítja diszkrét elrajzoltsággal, Köles Ferenc és Mikola Gergő pedig tobzódnak a szerepekben, és csak ritkán veszítik el légiességüket.
A finom, elegáns történetbe olykor beletrappoló stílusidegen poénok (ebben a kecsketerelgetés köré rittyentett olcsó vicceskedés tűnik ki igazán, de a Psycho vagy Hitler megidézése sem ül, talán a túlzott kitettség miatt) megbolygatják, és olykor a talajszinthez közelebb határozzák meg az előadás humorforrását, mint az anyag igényelné, de Horgas Ádám rendezése végig ügyel a ritmusra, és nem vét lépést. Csak sokkal kevésbé dolgozik elemi színházból, mint azt a koncepció engedné – sőt talán meg is követelné –, a technika egyszerűen nem tud a hagyományos színházi eszköztár helyébe lépni, hiába precízen végiggondolt és kitalált: hideg marad. De ez mégiscsak viszonylagos, mert amit az előadás vállal, azt magas színvonalon, sok munkával teljesíti, ez pedig mindenképpen szórakoztató estét eredményez, és a cél, ma este, leginkább ez volt.
(2014. március 19.)
