A rendezés legfontosabb motívuma a bizonytalanság: a kaposvári nagyszínpad lejtős padlózatán játszódik az előadás, ott ülünk mi is és ők is, a tizenkét nem is annyira dühös, mint fáradt ember, akik 11:1 arányban biztosak benne, hogy csakis az a fiú ölhette meg az öregembert. Az a fiú, aki olyan, aki azok közé tartozik, igen, azok, akik ölni szoktak, akik nem a mi módink szerint élnek, hát egyértelmű, hogy gyilkosnak kell lennie.
Nagyon szép (és egyben roppant szomorú, ám annál érvényesebb), hogy Kelemen nem megtöréseket ábrázol, nem megváltozó véleményeket, hanem áthajlásokat, lebukásokat és meghasonlásokat. Furcsa ez a darab, mert érvelés zajlik, a magyar viszonyok között ez szinte érthetetlen, ennek az adaptációja (dramaturg: Németh Virág) sikeres, hiszen a szereplők – a nyolcas esküdt kivételével – nem meggyőzni akar, hanem a saját (mono)mániáit ismételgeti, vagy éppen tartalmi értelemben részt sem vesz a vitában. Van olyan is, akinek mintha a téma teljesen mellékes lenne, csak győznie kell. A nyolcas esküdt a kivétel: Hüse Csaba naiv férfit játszik, aki kicsit ufó ebben a csordában, csupán esélyt akar adni, nem le- vagy meggyőzni. Csonka Ibolya némileg érthetően, noha nem kicsit túlzóan mesei nagymamásra veszi a kilences esküdtet, támogatandó a nyolcas esélyadását.
Nem igazán megoldott Takács Kati negyedik esküdtje sem, a színésznő a racionalitást valamiért azonosítja a keménységgel és karakánsággal, túl élesen metszi karakterét, így nem természetes. Ahogy kevéssé természetes Csapó Virág a hülye szőke liba tizenkettedik esküdt szerepében, egyrészt örvendetes, hogy a férfi esküdtek mellett nők is helyet kapnak a testületben, másrészt az alkotók sajnos nem gondoltak mélyebbet erről a karakterről, harmadrészt egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a létező legjobb szereposztás ezekre a figurákra ebben a társulatban, és erre a legjobb példa Csapó, aki ugyan technikával és kellékekkel jól eljátssza a kliséket, de egyszerűen nem ez a figura; ez pocsékolás az erőforrással és a tehetséggel, ráadásul sajnálatos, hogy a szereposztó ilyen mértékben tévesen méri fel a társulat képességeit, vagy ennyire felszínesen ítél. (Pont mint a tizenegy esküdt.)
Már csak azért is, mert a kissé papírmasé ízű figurák mellett egyes színészek a középszerűség és a prekoncepciókban élés sötétségének rétegeit is meg tudják mutatni. Lugosi György első esküdtje az elnöki pozícióban találja meg önnön fontosságát és ennek az egésznek az egyetlen értelmét, Kalmár Tamás a második esküdt kisemberi frusztrációit tálalja sokszínűen. Kovács Zsuzsa az ötödik esküdt alulról jövetelének keserűségét, Lecső Péter a nehezebben gondolkodó, de tulajdonképpen – ha engedik és segítik – nyitott kisembert ábrázolja érzékletesen. Mohácsi Norbert nem is próbálja takargatni a hetedik esküdt totális önzőségét, aki mindig a többséghez alkalmazkodik, annak próbál megfelelni. Serf Egyed tizenegyedik esküdtje érzékeny, precíz órásmester, akiben ugyan a kétség nem fogalmazódik meg önmagától, de számba veszi az érveket, ha azokat előadják neki.
Kitűnő Nagy Viktor felvágott nyelvű tizedik esküdtje, akiben összesűrűsödik minden társadalmi előítélet, amit végtelen nyájassággal, leplezett (de néha kivillanó) erőszakossággal és végtelenül magától értetődően tud előadni. Korunk embere ő, aki minden szinten győzedelmeskedni tud álelveivel és határozottságával, a legegyszerűbb megoldásaival, ami persze nem megoldás, hanem többnyire katasztrófa. És megrázó a harmadik esküdtet játszó Gyuricza István, akiben a belső magány és csalódottság forralja az indulatot, Gyuricza szerepet játszó embert játszik, kiszáradt, könnyek nélkül síró, elhagyott apát, aki bűnhődés helyett büntetni akar.
Éppen ezek miatt, a csodálatosan egymásra épülő természetes emberi portrék miatt lógnak ki a maché megoldások az előadásból, amely mintha valami átmeneti, sőt végállapotban menne végbe: a Cziegler Balázs tervezte térben semmi nincs a helyén, a méretben is különböző asztalok, székek, a letakart üres polcok az átalakítást jelzik. Korántsem biztos, hogy az átalakítás után még van remény bármire is, ahogy többször is elhangzik a verbális küzdelemben: egy másik esküdtszék egész biztosan halálra ítélné a fiút. Az átalakítás közben az esküdtszék üzemel – de mi lesz utána?
_(2014. április 2.)_
