7óra7

Két premier egy hét alatt a Miskolci Nemzeti Színházban

Két premier egy hét alatt a Miskolci Nemzeti Színházban

2014. 10. 02. | 7óra7

Kiss Csaba színházigazgató, a IV. Henrik rendezője úgy fogalmazott: a Shakespeare-évad legfontosabb eseménye lesz a bemutató. "A IV. Henrik a választás drámája" - mondta.

A rendező szerint lényegében arról szól az angol drámaíró műve, hogy milyen ára van a hatalomnak, meg kell-e tagadnia egy vezetőnek önmagát és mindez megéri-e. A darab egy öregedő király és érzékeny fia tragédiája, egy "tékozló" trónörökös menekülése a politika szennyes csatáitól és a felelősségtől, amelyet születésétől fogva viselni kell. Menekülés a züllés, a bűn, és a vaskos csínyek világába - fogalmazott.

Fandl Ferenc, Bősze György és Kincses Károly William Shakespeare IV. Henrik című királydrámájának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban

Kiss Csaba azt mondta: a miskolci előadás "prózai opera", az érzelmek operai jelleget kapnak és zenei költészetben jelennek meg.

Szerinte a nézők elgondolkoznak majd azon, hogy "milyen helyzetben élünk, hol tart az ország, milyen távlatok vannak előtte". A darab ilyen szempontból "nagyon erőteljes politikai előadás, de nem pártpolitikai, a lényeg, hogy mindenki megalkossa saját verzióját" - mondta, megjegyezve azt is, hogy a mű ugyanakkor "óriási vígjáték", Falstaff és környezete révén "óriási bohózat" is egyben.

A főszerepet Gáspár Tibor játssza, fiát Rusznák András alakítja, a legendás Falstaff szerepe pedig Szegedi Dezső jutalomjátéka.

Béres Attila, Örkény István Tóték című tragikomédiájának rendezője is a politikára utalt a sajtótájékoztatón. Mint monda, a darab központi kérdése a felelősség: hogy meddig tart a fiú, a család, a magánszféra védelme, és honnan kezdődik a megbocsáthatatlan vétek, a feltétlen megfelelés egy őrült hatalomnak. A darabban ez az átmenet aprónak tűnő árulások sorozatán keresztül vezet, a végeredmény mégis a teljes széthullás és a megőrizni vágyott értékek pusztulása.

Szatmári György, Görög László, Czakó Julianna és Nádasy Erika Örkény István Tóték című tragikomédiájának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban

Úgy fogalmazott: a Tóték "nagyon egyszerű kis darab", amely egyetlen nagyon fontos kérdést boncolgat, "és pedig azt, hogy meddig lehet tűrni a diktatúrát". Személyes véleményeként hozzáfűzte, "a mai Magyarország több, mint húsz százaléka egy szélsőséges párt szimpatizánsa", ami rendkívüli módon zavarja őt, mert úgy érzi, hogy az ország ismét a fasizálódás útján jár.

Béres Attila elmondta: rendezésével ezt folyamatot és az annak való megfelelést szeretné megmutatni. "Nem vagyok mesze Örkénytől, ő ugyanezt írta meg" - vélekedett.

A Tóték őrnagyát a darabban Görög László, Tótot Szatmári György, Tótnét Nádasy Erika játssza.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr447994435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása