Valószínűleg kevés olyan kulturális „másik” van, aki jobban ingerli az egyetemes emberi értékek és a kulturális relativizmus közötti határvonalat. A sajtó általában olyanfajta fizikai és lelki elnyomásról ad hírt, amit nyugati ésszel nehéz megérteni, és fokozottan igaz ez a Fátyol nélkül valós élményekből táplálkozó cselekményére. Itt ugyanis nem a megszokott, egyszerű, áldozatszerepbe beskatulyázott nőket látjuk. A történet hősei tanult és világlátott emberek, akik szabadságra és önmegvalósításra vágynak hazájukban, olyasmire, amit máshol eleve adottnak tapasztaltak. Az előadás tétje ebből fakadóan az, hogy ügyesen manőverezzen a komplex helyzetben: érezzük hitelesnek és átélhetőnek a bemutatott szituációkat, de ne veszítsék el különlegességüket, ami az előadás apropóját adja. Mátyássy Áron rendezése mindkét elvárásnak eleget tesz.
Kilenc nőt ismerünk meg a kétezres évek elejéről, kit jobban, kit kevésbé, lazán egymásra vágott monológok sorából. Az egyik legfontosabb szereplő Layal (Bata Éva), a női aktokat festő művész. Alkotói szabadságának az ára a politikai elit kiszolgálása, amely egyre több lelkiismeret-furdalást okoz neki, miközben kétségtelenül nagyobb biztonságban is van, mint sorstársai. Vele szemben a fiatal Samura (Vass Teréz) áll, akinek egy elhamarkodott politikai kijelentése miatt elhurcolták az apját, és a túl sokat tapasztalt Huda (Pap Vera), aki már azt sem tudja, mi ellen kell küzdenie. Az ő történeteik könnyen párhuzamba állíthatók akár a rendszerváltás előtti idők legdurvább visszaéléseivel, akár napjainkkal, az IS híradóban látható terrorjával.
Máskor az ábrázolt szörnyűségeket már nem lehet hova kötni: az orvos (Hegyi Barbara) és a szerencsétlen anya (Igó Éva) monológjai józan ésszel felfoghatatlan reménytelenséget tárnak fel. A gyerekek holtan vagy nyomorékon születnek, és aki túlél, az is meghal hamarosan. Ez egy olyan kifordult világ, ahol a szülő kapja a gyermekéről a nevét, mert a jövő, ahol a gyermek élhetne, már elhalt. És végül azoknak sem jobb a helyzete, akik akár gyermekként (Majsai-Nyilas Tünde), akár felnőttként (Tornyi Ildikó) külföldre kerülnek. Az ottaniak érzéketlensége és a hazájukban maradtakért való folytonos aggódás, a kultúrák közötti folyamatos egyensúlyozás szenvedéssel jár. Egyedül a bombázásokat túlélő, már-már örkényi karakter, Nana, az árus (Kútvölgyi Erzsébet) mutat fel egy kicsit határozottabbnak ható személyiséget. Ha nem is hozott szalonnával, de romokkal próbálja a megélhetését biztosítani. Azonban lassan kiderül, hogy a tárgyakon keresztül az identitását is el kell adnia, amennyiben nem szeretne éhen halni.
A monológok egyhangúságát a rendezés sok mozgással és színpadi akcióval próbálja ellensúlyozni, valamint azzal, hogy a színészek, hol a karakterük szerint, hol attól függetlenül, néha reagálnak egymás szövegeire. Ezt segíti továbbá a megannyi, össze nem illő kellék is a színpadon, amelyek egy téren és időn kívüli miliőt teremtenek. Ennek a látványnak hangulatilag nagyon erős hatása van (Pater Sparrow munkája), ugyanakkor el is vonja a figyelmet. Mindez az igyekezet amúgy is feleslegesnek hat, az alapanyag is elviszi a hátán az
Azonban Mátyássy nagy bravúrja, hogy a szöveghez híven képes hol konkretizálni, hol elvontabbá tenni a karaktereket. A szereplőknek segélyként kiosztott és elfogyasztott valódi étel, a háttérben gyakran bevágott háborús felvételek, a nagyon is realisztikusnak ható színpadi vér testközelivé teszi a borzalmakat. Emellett az előadást keretező rituális jelenetek és a nőket összekötő motívumok is hangsúlyosak tudnak lenni. A transzcendens összetartozás megjelenik akár Layal aktjain, amelyekkel egyszerre tudja ábrázolni a másik nőt és önmagát, akár az előadás végén, a fekete fátyolba burkolt arcok egyformaságában, akár az összeégett holttestek révén is, ahol gyakran csak egy apró jel, egy, a holttest mellett talált cigarettásdoboz vagy a puszta hit jelöli ki, hogy ki volt az illető. Ezek a gesztusok egyfajta spirituális jelleget adnak a darabnak, másrészt hangsúlyozzák azt a tényt, hogy a néző is születhetett volna Irakban, és lehetne ugyanilyen helyzetben.
(2014. október 12.)
