Marton László gördülékenyen működteti az előadást, jó szituációkat teremt, hogy a négy színész kiteljesedjen, megmutathassa saját szólamának minden hangszínű, sűrűségű, élességű, intenzitású hangját. Hogy a kvartett a maga egészében csendülhessen fel. Ezzel összhangban Bagossy Levente díszlete kiválóan idézi meg a kilencvenes évek paneljeinek hangulatát. Kockás terítő, szarvasos falvédő, gázrezsó. Stoki, kis asztal, konyhaszekrény tetején befőttek. Az ajtón rács, külön kulccsal. Rigli, még egy zár.
Eltelt-e azóta az idő? Úgy értve, hogy változott-e valami? Hány panellakást újítottak fel, hányban vannak még mindig ugyanezek a bútorok, ugyanezek az emberek? Egy kicsit kopottabban, kicsit lehasználtabban. Hány lakásban öregedtek ilyenné a benne élők? Kezdtek el maguk is mákos tésztát csomagolni, és nem bízni senkiben? Ezekre a kérdésekre az előadás nem ad választ, nem gondolja tovább a jelen irányába, ezt nekünk, nézőknek kell megtennünk. Vagy nézhetünk egy húsz évvel ezelőtti, kacagtató történetet négy emberről, ami azért nem is annyira kacagtató, vagy helyesebben, nem csak kacagtató.
Az alaphelyzet egyszerű: idős házaspár tölti az időt otthon. Feleség a konyhában, Öreg a szobában az „ejrosport” előtt. Várják a lányukat, a Nő-t, hogy jöjjön az ételért. Ám nem ő kopogtat, hanem jóvágású, jól öltözött ismeretlen, a Vendég. Hamar kiderül, hogy Amerikába disszidált magyar, aki egy régi jótettet szeretne meghálálni drága ajándékokkal. Örömöt találni jött vissza a szülőföldjére, családot találni jött (mintha ezek a padlóról felvehetőek volnának, mint egy húszforintos), de helyette értetlenség, bizalmatlanság és kapzsiság fogadja. És rosszindulat. Feleség, Öreg, Nő - mindhárman rosszindulatúak.
A Feleség annyira nem, az ételt megosztja az idegennel, még csomagolna is egy kis mákos tésztát, a drága autót, házat, nyaralást ajándékozó Vendégnek. Börcsök Enikő a Feleség szerepében megérintően mutatja meg a világ érthetetlenségére, veszélyességére adható jólelkű válaszokat. Kezdeti rosszindulata elpárolog, vagy megszokja, hogy egy idegen férfi ücsörög a konyhában. Hegedűs D. Géza nagy ívű képet fest a kisstílűségről, bizalmatlanságról. Rejtetten mutatja meg a hűség, a történelmi igazságszolgáltatás kétségbeesett kapaszkodóit. Kisemberének célokra és irányokra van szüksége, ha nincsenek, kreál magának. Kern András enyhe akcentussal, elegáns fáradtsággal, elegáns lelkesedéssel mutatja a Vendég változásait. Igyekszik kezdeni valamit ezzel a kispolgári, panelprolis fennhéjázással. Túl van ő már ’56-on, a szólamokon, egy magányos ember. Péter Kata nagy energiákat mozgósít a neurotikus, kapzsi Nő megformálása közben. Szép hullámhegyeket, hullámvölgyeket jár be. Ennek a karakternek az esetében a legnehezebb figyelmen kívül hagyni, hogy a darab születése óta majdnem húsz év telt el.
A jó tempójú előadáson remekül szórakozik a Pesti Színház közönsége. Hatalmas nevetések között szemléljük ennek a csetlő-botló négyesnek egy nevenincs estéjét, amikor kezdhettek volna valamit a múlttal, ’56-al, egyéni és közösségi felelősséggel. Nem kezdtek. Se húsz éve, se tegnap. A Feleség azért csomagol mákos tésztát.
(2014. október 22.)
