Gerlóczy Márton azonos című regényét hálás feladat színre vinni: poén poén hátán, könnyed, fiatalos hangvétel, jó sok társadalomkritika, amolyan ’mindenki hülye’- módra, szóval, a szórakozás garantált, Lőkös Ildikó dramaturg és Göttinger Pál rendező tehát ezzel a választással nem nagyon tudott mellényúlni. A narrátor-főszereplő, Márczy Lajos karaktere egy utálatos, megcsömörlött, megkeseredett író, aki új, valóságközeli élményekre éhezve elvonul elefántcsonttornyába, azaz jelen esetben csemegepultjába, ott pöffeszkedik, és szórja csuklóból a megsemmisítőbbnél megsemmisítőbb kritikákat a mai magyar valóság jellemző figuráiról: a művészt játszó bölcsészlányokról, az üldözési mániás nagyiról, a szuvenírleső német turistákról, az artikulálatlanul üvöltöző alkoholista szomszédról, és még hosszasan lehetne sorolni; mindenkire ráismerünk, és élvezzük, ahogyan összekacsint velünk ez a mindenkit földbe döngölő, szarkasztikus fickó. Néha-néha persze megesik pár szerencsés egyeden a szíve, de amúgy nem kímél senkit; ezt hajlamosak vagyunk elnézni neki, mert tagadhatatlanul viccesen teszi mindezt. A történet, s így a dráma felépítése talán ebből kifolyólag nem bajlódik a klasszikus jellemfejlődési-kérdéskörrel, Márczy felsőbbrendűségében nagyon is kész van, csemegepultossága csak állapot, A-ból B-be ugyanaz a Márczy jut, ezt azonban szintén nem bánjuk, mert ezt is humorosan csinálja.
Ez persze korántsem lenne elég egy szórakoztató monodrámához: a titkos összetevő Ötvös András, aki színészi eszköztárának legjavát veti be, hogy figyelmünk egy másodpercig se lankadjon. Göttinger Pál rendezői kreativitása bábszínházi (a rendező munkatársa Schneider Jankó bábszínész, bábrendező) tájakra tévedt: Ötvös még a felmosórongyból is öregasszonyt formál, ez az alacsony költségvetésű bohóckodás pedig nagyon megy neki, talán nincs is olyan mozdítható tárgy a színpadon, amelybe ne lehelne életet, s akinek nem talál megfelelő bábfigurát, annak maga gyárt: Márczy egyetlen barátját és munkatársát, Jolit saját arcáról mintázza a darab kezdetén, csomagolópapírból.
Egyetlen negatívumként talán pont a virtuozitás róható fel: A stand-up-comedy-be hajló poénkodás közben néhol azért túlzásba esik: a hosszú percekig tartó grillezési jelenet fröccsenéseinek, sistergéseinek, megégéseinek, petróleumöntéseinek hangaláfestése bravúros, de már-már az a gondolat kezd motoszkálni bennünk, hogy Ötvös itt csupán azt akarja megmutatni, mennyire is tud hangokat utánozni. Az ilyen fajta céltalan virtuozitás persze bőven belefér, és inkább csak őszinte csodálattal figyeljük, hogy a szellemi megterhelés mellett micsoda fizikai próbatételt áll ki főszereplőnk a darab során: folyamatosan pörög, rohan, ugrik, földre veti magát, lövöldözőset játszik, hiperaktivitásától megugrik a pulzusunk. Az i-n a pont pedig az improvizáció magasiskolája: Ötvös nem blokkol le, ha elfelejti a szövegét, káromkodik egy jóízűt az orra alatt, s abból sem csinál nagy ügyet, ha a sonka-boxzsák öklözése közben betöri a mérleg üvegét, és szilánkok repülnek szét a színpadon. Láthatóan élvezi a váratlan helyzeteket, s annyira otthonosan mozog Márczy Lajosként, hogy ezeket rögtön a történetbe olvasztja, és egy poénnal hatástalanítja őket.
Fontos persze szót ejteni a csemegepultról is, ami frappáns módon maga is egyfajta óriásbábként szolgál a darab során: elforgatásától függően hol magát a vásárcsarnoki pultot, hol Márczy lakását látjuk bele, de pár deszkapalló lehajtásával akár hídkorláttá, vagy kocsmapulttá is változhat. Az univerzális díszlet forgatása közben megszűnik titokzatos díszletnek lenni: mindent látunk, nincs titok, nincs csapóajtó, s így kulisszák sem, csak a színtiszta, lehengerlő színészi alakítás.
Eltartott kisujjú entellektüel-énünk talán kevesli a darabból a nagyszabású, az egész történeten átívelő világmagyarázó, súlyos üzenetet, de el kell ismerni: a csemegepult ilyen finomságokat nem rejt. Rejt azonban mérhetetlen mennyiségű öblös röhögést, és felhőtlen, igényes, könnyed szórakozást. Tehát tessék szépen elmenni, és megnézni, hogyan sziporkázik Ötvös András az A csemegepultos naplójában!
(2014. december)
Hatórás állás
Vannak a fantáziaalapú írók, meg vannak a valóságalapúak. Nem kell persze vegytiszta típusokra gondolni, arányokról beszélek csak, és ezek az arányok is művenként változhatnak. Mindenesetre Gerlóczy Márton regénye, A csemegepultos naplója a valóságalapú könyvek közé tartozik. A szerző valóban jó pár hónapot lehúzott csemegepultosként, és ennek az időszaknak a tapasztalatait írta meg. És bár tudjuk, nem úgy van az, hogyha egy író E/1-ben regényt ír egy íróról, akkor azt önmagáról írja, úgyis azt hisszük, hogy igen. Főleg, ha ez a könyv éppen Budapesten játszódik, és a főszereplő is nagyjából annyi idős, mint a szerző.
De ez itt most csak annyiban fontos, hogy egy ízig-vérig mai történetről van szó, hús- és életszagú történetről egy, a kapcsolataiban botladozó, sokat író, sokat ivó huszonéves íróról, aki ahelyett, hogy ösztöndíjak és alkotói támogatások után rohangálna, napi hat órát áll (sajgó lábakkal, mert „ez tényleg egy hatórás állás”) a Vásárcsarnok húsboltjában, aztán megírja, amit tapasztalt.
A regényt Lőkös Ildikó dramaturg dolgozta át monodrámává, és Göttinger Pál rendezte, akinek saját tapasztalata is van arról, milyen színészként eljátszani egy monodrámát, hiszen ő a Telefondoktor Szabó Borbála darabjában.
A forgatható színpad kis házikója a főszereplő életének különböző színtereit jelzi: a társasházat az agy-érelmeszesedéses szomszéd öregasszonnyal és az időnként artikulátlanul üvöltöző, amúgy jóravaló alkoholista lakótárssal. A csemegepultot Jolikával, a főnöknővel és persze a vevőkkel: a Vásárcsarnok forgatagából oda vetődő külföldiekkel, a kisnyugdíjassal, a nagymenő üzletemberrel. A kocsmákat és romkocsmákat lecsúszott alkeszekkel, széplelkű és kevésbé szép lelkű, bölcsész és kevésbé bölcs ész lányokkal. És mindannyiukhoz van egy, azaz egy színész: Ötvös András.
A hogyanról, már ami a technikát illeti, sokat elárul a színlap: a rendezőnek volt egy munkatársa, Schneider Jankó, bábszínész, bábrendező. Nagy szerepet kap ugyanis az előadásban a tárgyanimációnak nevezett bábos technika, vagyis az, hogy egy-egy szereplőt egy rá jellemző tárggyal elevenítenek meg. Egy kabát, egy doboz konzerv, egy rúd szalámi, egy felmosófa vagy egy darab papír lényegül át szomszéddá, vevővé, kollégává.
Nem számoltam össze pontosan, de Ötvös Andrásnak talán kéttucatnyinál is több karaktert kell megelevenítenie a főszereplőn kívül, miközben mozgatja és folyton átrendezi a forgószínpadot, idefut, odarohan, árut pakol, pultot felcsap, láncot teker, pultot lehajt. Fizikai teljesítménynek sem akármi ez az egy és negyed óra a Jurányi gyorsan felforrósodó kamaratermében. És főleg nem akármi, hogy eközben a főszereplőt és a többiekhez való viszonyát is kristálytisztán odateszi elénk. Hogy milyen ez a Márczy Lajos? Hát nem egy leányálom. Abban az értelemben semmiképpen sem, hogy nem csak a vásárcsarnokot, de a női nemet is hajlamos húspiacnak tekinteni. Egy cinikus hímsoviniszta. Is. Tudatos skalp- és élménygyűjtő. Is. De néha, az irónia és a cinizmus mögül kivillan a részvét, az együttérzés, a másik emberhez való odafordulás – a másik arca. Ötvös András ezt a sokféleséget úgy tudja egybegyúrni és egyensúlyban tartani, hogy a karakter egyik oldala sem nyomja el a másikat, és minden megmozdulása hiteles és önazonos, pontosabban karakterazonos marad.
A rendezés nem tolakodik a színész elé, (jó értelemben véve) szinte észrevétlen marad. Alig vannak üresjáratok, és mire azt gondolnánk, hogy ez most már az lesz, már túl is lendültünk rajta.
Az általam látott estén nagyon heterogén volt a közönség korösszetétele, de ez az előadás mindenkinek bejött. A nyugdíjasnak, akit saját vásárcsarnokos történeteivel szembesített, és a vegán bölcsészlánynak, aki előbb halna éhen, mintsem hogy zsíros szalonnát egyen, de volt már dolga hasonló pasival. És persze a művésznek, aki folyton inspirációt keres, hol a valóságból, hol a képzeletéből. Aki megnézi, eget rengető új igazságok felismerésére nem számíthat, de a magunkra ismerés hol könnyed, jóleső, hol szomorkásabb pillanataira igen. Legfőképpen pedig egy sokarcú, rengeteg energiával megáldott színész remeklésére.
(2014. október 3.)
