*Jurányi Inkubátorház*

Több monitor, laptop, tablet, hangszórók, Facebook, Skype, Instagram, tumblr… A színpadkép önmagában árulkodik arról, hogy mi készülődik itt: technológiai kavalkád, színpadra állítása mindannak, amivel a mai fiatalság, a Z generáció tagjai, a „digitális bennszülöttek” körülveszik magukat. A Tasnádi István tollából származó Cyrano-átirat szól álcákról, maszkokról és avatárokról, és egy különös kibervalóságban játszódik, ahol semmi sem az, aminek elsőre látszik. A zalaegerszegi Cyber Cyrano-előadásban tantermi színház formájában keresik az alkotók erre a választ: a virtuális valóság mennyiben valóság, és a mi valóságunk mennyiben virtuális?

A szerelmi és baráti kapcsolatra éhes Zsuzsi különös eszközzel áll bosszút sérelmeiért két ismerősén – virtuális személyiségeket fabrikál, és ezekkel manipulálja őket. Egyoldalú vágyának tárgya, Máté, egy nem létező szupermodellbe habarodik bele, miközben barátnője, Heni egy fiktív, gazdag fiatalemberbe lesz szerelmes. A szálakat Zsuzsi mozgatja a Facebookon keresztül, és élvezetét leli a csínyben, ami fokozatosan igazán kegyetlen átveréssé fajul – az utolsó jelenetig, amikor számos bravúros megoldás után Zsuzsi végül mégiscsak lelepleződik, végül pedig másik városba és iskolába kényszerül.

A történet szereplői magukat érettnek gondoló és tettető, valójában naiv és gyerekes tinédzserek. Magyar Cecília, Nagy Péter János és Kováts Dóra meggyőzően hozzák karaktereiket, bár nem teszi könnyűvé dolgukat a rengeteg kütyü, melyek közt és melyekkel kénytelenek játszani. Különös hatással vannak ezek a gépek – nehezítik a játékot, miközben egészen különleges realizmust kölcsönöznek a különböző jeleneteknek. Aktualitásuk lehet ennek az egyik oka, no meg az, hogy nem közvetítenek valamit, hanem tüntetően önmagukat jelentik. Olykor furcsa termékbemutató hangulat keletkezik emiatt. (Az előadás például Magyarország első Facebook-előadásaként aposztrofálja magát.) Mindemellett a színészi játék dinamikus és egyszerű, könnyen vált jelenetek és valóságok között, miközben képes fenntartani a kapcsolatot a fiatal nézőkkel – bár minden út végül valamelyik képernyőhöz vezet.

Madák Zsuzsanna rendezésében a fiatalokkal való közvetlen kommunikációt helyezi a középpontba. Ez a kommunikáció nem pusztán verbális: lényege, hogy a fiatalok színházi kontextusban szembesülnek a saját hétköznapjaikat meghatározó, ismert internetes közösségi portálokkal és technikai eszközökkel. Az, hogy valós időben zajlanak Skype- és Facebook-beszélgetések, alapvetően elidegenítő elem, nehezen használható hagyományosan narratív előadásokban – a tantermi szituáció viszont lehetőséget ad erre, így létrejöhet az a pillanat is, amikor a Henit alakító Kováts Dóra a fiatal nézőktől kér tanácsokat egy Facebook-chat lebonyolításához. Olyan finomságokról lesz szó, mint a smiley-használat vagy egyáltalán az, hogy mennyit érdemes várni (vagy váratni!) egy-egy chat-reakcióval vagy üzenettel – pláne, ha párkapcsolati kérdésekről van szó. Kissé kényszeredett viszont a különböző technikai és netes szakkifejezések varázsszavakként való folyamatos sulykolása – azt sugallja, hogy a játszó személyek mégsem ismerik ezt a világot. Talán emiatt oldódik kicsit nehezebben az ifjú nézősereg az előadás elején.

Az előadás bizonyos elemei kevésbé szervesülnek, effektszerűek maradnak – ilyenek például a különböző rap és hip-hop betétek, melyek talán egyáltalán nem jutnak el ehhez a közönséghez. De összességében erős és koherens alkotásról van szó – külön kiemelendő az a könnyedség, amivel képes megfogni ezt, a legmélyén mégiscsak sötét tónusú történetet.

Tasnádi mély drámája ezúttal nem születik meg a színpadon, valahogy a tanteremben kihajtó technológiai őserdő/kalandpark ezt ellehetetleníti. A lényegi állítás mégis érvényes marad: a bitekből és bájtokból álló valóság veszélyes terep, főleg, ha még kiforratlan, naiv és könnyen befolyásolható személyiségek élnek benne, mindenféle útmutatás nélkül.

Kérdés, hogy mi lesz velünk, ha ez az ifjú nemzedék e virtuális világban nő fel – és csak későn veszi észre, hogy a valóságban is komoly téttel bírnak cselekedetei. Ha e nemzedék tagjai hirtelen a valóságban találják magukat, és rájönnek: az élet mégiscsak idekint zajlik.

(2014. november 25.)

*Kölcsey Ferenc Gimnázium, Budapest*

A korosztályokat megszólító színház axiómája, hogy a különböző korú személyek más és más színházat igényelnek. A „másság” itt egyaránt vonatkozik az előadásban felvetett problémára és a formai megoldásokra is. Ebből a szempontból Madák Zsuzsanna Cyber Cyranója apróbb gyengeségei ellenére is tökéletes mintadarab: az alapvetően kamaszoknak készített előadás végig szem előtt tartja az életkori sajátosságokat.

Tasnádi István úttörő drámája a csoporthoz tartozás és identitás kérdéseit boncolgatja a közösségi oldalak világában. Közhely, de az előadásban is megjelenő, ráadásul valós időben manipulált virtuális tartalmak a Z generáció számára születésüktől adottak, és az ebből fakadó lehetőségek és nehézségek kitapasztalásához nem igazán tudnak honnan segítséget kérni.

Fontos azonban látni, hogy egy átlagos 16-17 éves már elég érett ahhoz, hogy ne fogadjon el mindent kritika nélkül, amit a felnőttek mondanak (sőt!), és határozottan felháborodik, ha galád módon még a színházban is nevelni próbálják. A Cyber Cyrano nagy előnye ebből fakadóan, hogy oktatási szándéka ellenére, alapvetően nem foglal élesen állást a felvetett kérdésben, és kifejezetten nyitott befejezéssel zárul, nem von le konzekvenciát.

Zsuzsi (Magyar Cecília) valódi, emberi kapcsolatra vágyik, de ezt a személyes együttlétek során ugyanúgy nem kapja meg, ahogyan virtuális valóságban sem.
Az ifjúsági színház egyik visszatérő eszköze a közönség aktivizálása, ami ezúttal kifejezetten jól működött. Az előadás végig a színházi illúzió és a foglalkozás között lebegett: a nézők alkalmi bevonása a cselekmény megszakítása nélkül zajlott. Ehhez persze roppant erős és bevállalós színészi munka kellett: amikor Máté (Nagy Péter János) siet valahova, az egyik néző segítségét kéri a gyors átöltözéshez, máskor egy iPadet ad valakinek, hogy filmezze a jelenetet. De ugyanígy Heni (Kováts Dóra) és Zsuzsi is tárgyakat és tanácsokat kérnek a cselekmény során a diákoktól. Hála a megteremtett légkörnek, ilyenkor sincs megakadás, ezek a pontok szervesen és könnyedén bele tudnak épülni a fikcióba.

Az előadás utáni foglalkozás elsősorban Zsuzsi karakterén keresztül járta körbe a problémakört. Miért teremtett vajon álszemélyiségeket, hibásnak tartjuk-e, elért-e valamit ezzel? De a diákoknak el kellett helyezniük a színészeket a térben, ábrázolva az osztály hierarchiáját, és kommentelhették is az egyik szereplő bejegyzését a dráma végkimeneteléről. Láthatóan sikerült őket bevonni, viták bontakoztak ki a témában, ha nem is jutottak el feltétlenül általánosabb felismerésekig az előadás értelmezésétől. A korosztály „megszólítása” azonban kétségtelenül sikeres volt.

(2014. november 26.)