A történet szerint a három testvér, Alizka, Albert és Éva a nagymamánál nyaralnak. Gyerekcsínyeikre, rendetlenkedéseikre a nagymama folyamatosan szelíd, de határozott rendre utasításokkal, jó tanácsokkal, illemszabályokkal reagál, miközben sosem lép ki a jóságos, az unokáit mindenek felett szerető nagymama szerepköréből: süt, főz nekik, lesi minden kívánságukat. Olyan mindennapi élethelyzetek sorjáznak, mint egy ebéd, a postás érkezése, egy zongoraóra vagy a zongoratanárnő megvendégelése. Közben persze a testvérek folyamatosan civakodnak egymással és feleselnek a nagymamával.

Hogy ez a hétköznapi életanyag a színpadon életre keljen és ne hasson leckeízűnek - nem könnyű alkotói feladat. Székely Andrea rendezése szöveg, zene és látvány egységének megteremtésével viszi túl az előadást a puszta ismeretátadáson.

A díszlet több szempontból is keretbe foglalja a látványt (tervező Bodnár Enikő). Ezt a keretet nézhetjük egy szoba vagy egy lakás falainak, de nézhetjük arcnak is, ablakszemekkel. A szoba hátsó fala néha az „orrvonalban” kettényílik, az ablakszemek hol kifelé néznek, a környező tájra, hol befelé, emberi szemet idézve. A bábok kétdimenziós, keménypapírból vagy falemezből készült figurák, kezük-lábuk azonban a bunraku bábokéhoz hasonlóan mozgatható. De mozgatható a kisfiú báb szeme is – ez többször visszatérő nevetésforrás, ahogy az időnként a kislány szája elé tartott kinyújtott nyelv vagy a kerek, pörögni is tudó teste. A színpadi tér jellegzetessége az is, hogy ez a szobadíszlet egyben paraván: a színészek leguggolva, az asztalszint alól vagy az oldalfalak mögül mozgatják a bábokat. Az oldalfalakra helyezett, szintén kétdimenziós tárgyak, bútorok, sajátos összbenyomást keltenek: a térbeliség és a kétdimenziósság keverékét. Kicsit azokra a régi mesekönyvekre hasonlít ez a világ, amikből ki lehetett hajtogatni a mesehősöket, máskor a rajzfilmeket idézi.

Hangsúlyos alkotóeleme az előadásnak a jellegzetes Kiss Erzsi-zene, az ismétlésekre, szójátékokra (pl. a szűkebb-tágabb családi kapcsolatok tréfás variálására) építő dalszövegekkel.

A színészek (B. Szolnok Ágnes, Medgyesi Anna és Szilinyi Arnold) energikus, pontos játékkal keltik életre a gyerekkaraktereket.

Az előadás visszatérő motívuma, hogy a jelen idejű történetet, a gyerekek mostani nevelődési-tanulási folyamatát hozzáköti a múlthoz, hangsúlyozva, hogy ugyanezekkel a helyzetekkel a szülők és a nagyszülők is megküzdöttek. Mindezt az előadás végén még képileg is megjelenítik, egy gyerekláncolatba illesztve be a főszereplőket és történetüket.

Az Illemtan gyerekeknek tartalmát tekintve egy régimódi, felvállaltan tanító célzatú, és ennek megfelelő tempójú előadás. Ezért ne is várjunk tőle meglepő fordulatokat vagy pörgős akciókat. Ugyanakkor míves, átgondolt munka. Jó kiindulópontként szolgálhat arra, hogy óvodásokkal illemtanról, viselkedési szabályokról beszélgessen a szülő vagy a pedagógus, miközben azt is igyekszik tudatosítani, hogy ezeket nem tudni – gyerekként legalábbis - nem szégyen, tanítani pedig csak türelemmel és odafigyeléssel lehet. Ráadásul mindezt humorral és amolyan nagymamás, megengedő szeretettel teszi.

(2014. január 23.)