A Kolibriben novemberben bemutatott A trollgyerek című előadás látszólag nem is a gyerekekhez, sokkal inkább a szülőkhöz szól: egy troll elrabol egy embergyermeket és helyette a saját, emberi szemnek csúf porontyát hagyja hátra. Az emberanya és -apa hosszas veszekedés után végül hazaviszik a kis trollt és megpróbálják gondozni. Ám ez nem is olyan egyszerű, ugyanis az apró lény nem hajlandó mást enni, csak kígyót, békát és patkányt, csúfságával pedig a család ellen fordítja a falut, és elhidegíti egymástól a szülőket.

Fotó: Szlovák Judit

Évek telnek így el, míg végül az apa megelégeli a helyzetet, és úgy dönt, megszabadul a trolltól: egy szakadékba hajítja. Az anya azonban ezt megakadályozza és ekkor, váratlanul visszakapják a saját gyermeküket. Kiderül, ahogy ők bántak a trollal, a trollok is pont úgy bántak az ő gyermekükkel: ha igazságtalanul büntettek, büntették, ha kedveskedtek neki, akkor a trollok is kedveskedtek az embergyereknek, és ha a kis troll meghalt volna, akkor bizony az embergyerek is.

Az előadás végkimenetele bennem hiányérzetet keltett, az olyan történetből következő problémák, mint a „Másik” felé való nyitottság, a fajra, rasszra tekintet nélkül létrejövő szeretet vagy legalábbis elfogadás nem jelentek meg vagy legalábbis csak nagyon felszínesen. Mindemellett, kétségeinket fenntartva, egy gyerekszínházi előadásnál figyelembe kell venni a célközönség, jelenesetben a 7-10 évesek fejlődési sajátosságait is. Ebben a korban számukra az a tilos, ami szükségszerűen büntetéshez vagy megtorláshoz vezet (konyhanyelven ezt jelenti az „erkölcsi realizmus”). A trollgyerekben a konklúziót - ne bántsd a másikét, mert akkor a tiédet is bántani fogják - ehhez igazították, és nem mélyebb erkölcsi elvekhez.

(Fehér Dániel - Fotó: Szlovák Judit)

A párhuzamot a két gyermek sorsa között tovább erősíti, hogy mindkettőjüket Fehér Dániel játssza. Ráadásul a kis troll ártatlanságát nyomatékosítják: játékos karaktere a történetben tökéletesen passzív, sebezhető, csúnyaságát mindössze egy felhúzott kapucni jelzi, a család számára irritáló üvöltése pedig ritmusban és hangzásban is belesimul az előadás zenéjébe. A kis lény csúfságát így csak a szülők érzékelik, a nézőtéren ülő gyerekek azonosulhatnak a trollal, amit tovább erősít, hogy Fehér egyben az előadás narrátora is.

Fehér babagrimaszai élénkek és játékosak, jól kiegészítik egymást Megyes Melinda szeretet és undor között ingadozó anya figurájával és Mészáros Tamás gyűlölködő apájával. Az Alexics Rita és Czupi Dániel által játszott cselédek mellékszála alkalmanként feleslegesen megakasztja a cselekményt, de az ő játékukra sem lehet panasz. És a színészi jelenlétre szükség is van: semmi felesleg nincs a színpadon, a nézőknek maximálisan ki kell aknázniuk a fantáziájukat, ami elsősorban a színészeken múlik. A díszlet (Orosz Klaudia) lényegében két-három piros bútordarabból, pár jelzésértékű kellékből és a teret elválasztó falakból, valamint tükörből áll, amelyek hol épület belsőként, hol erdőként funkcionálnak. A lényegében üresnek ható színpadon kinyílik az előadás, elfér egymás mellett a mesebeli erdő és a realisztikusabban ábrázolt, feszült családi miliő is.

Fotó: Szlovák Judit

Ráadásul találkozunk pár egészen érdekes megoldással is: az egyik jelenetben, ahol kigyullad a család háza, a földön fekvő színészek egy megdöntött tükör segítségével sokszorozódnak meg, mintha sziluettjeik fekvő önmaguk mögött állnának, ezzel fokozva a felfordulás és a káosz érzetét. Más módon, de hasonlóan érzékletes, amikor a színpadon lévő pár bútordarabot, látszólag nem túl stabilan egymásra rakják, és a szereplők azon egyensúlyoznak, mintha csúszós hegyi ösvényen, a szakadék szélére kapaszkodnának fel.

Mindehhez Novák János rendező pergő ritmust diktált, gyors jelenetváltásokkal és rövid, könnyed zenei betétekkel, amelynek az instrumentális részét a nézőtér mellé bezsúfolt háromfős zenekar biztosította. Így lett A trollgyerek egy sodró, fantáziadús gyerekszínházi előadás, amelynek egy-egy színpadi megoldását kifejezetten élvezhetik a felnőttek is.

(2015. január 25.)