És ez talán nem is áll távol a dolog lényegétől, a később feltűnő profi színészek mellett ugyanis a PanoDráma színházi nevelési programjának résztvevőit látjuk. A fiatalok az előadással kapcsolatos videók szerint jól szórakoznak és fejlődnek – ezt az aspektust azonban most szorítsuk kicsit háttérbe. A diákok szerepeltetésének ugyanis van színház-esztétikai hozadéka is: a serdülő kori problémák elkerülhetetlenül hitelesebbnek és érdekesebbnek hatnak így, hogy a korosztály tolmácsolásában kerülnek elő. És a hitelesség az, ami az apróbb hibák ellenére, maradéktalanul leköti a nézőt az előadás alatt.

A Más nem történt egy valós, de huszonöt évig lényegében titokban tartott szexuális abúzus esetét dolgozza fel. Sipos Pál eredetileg magyartanár volt, akit karizmatikus személyisége, közvetlen modora a diákok kedvencévé tett, zaklatásait pedig olyan ügyesen és fokozatosan vitte véghez, hogy áldozatai maguk sem fogták fel pontosan, hogy mi történt. Amikor a szülők végül tudomást szereztek a dologról, nem tettek feljelentést, mert nem akarták a gyerekeket a rendőrségi eljárásnak kitenni, Siposnak csupán távoznia kellett az iskolából. Most, huszonöt évvel később két okból volt érdemes feleleveníteni az ügyet többek között egy tényfeltáró cikkben (amelyet itt lehet elolvasni) és a tárgyalt előadásban: egyrészt, mert az áldozatok közül sokan máig szenvednek rémálmoktól és önértékelési zavaroktól, másrészt azok a körülmények, amelyek akkor lehetővé tették a gyerekekkel való visszaélést, aligha változtak meg azóta.

A PanoDráma a megszokott módszerétől eltérően, ezúttal nem az érintettek szövegeiből készített előadást, hanem egy, az ügyhöz hasonló, napjainkban játszódó, fiktív történetet hozott létre. Pass Andrea író-rendező alkotásában a fő kiváltó oka annak, hogy megtörténhetett az abúzus, a hibás kommunikáció. A szexualitás máig tabu, vagy legalábbis kényes téma, senki sem szívesen beszél róla, az előadásban látható felvilágosító óra is kudarcba fullad a megbízott tanár zavara miatt. A Sipos Pálról mintázott Flórián tanár úr ezt a témával kapcsolatos homályzónát használja ki a még érésben lévő áldozataival szemben. A történtekről maguk a kamaszok sem tudnak beszélni, nem képesek megnyílni sem szüleiknek, sem egymásnak. Lelki sérüléseiket ezért elnyomják, Flórián pedig folytathatja praktikáit. Az előadás maga is elhallgatásokkal terhes: sem azt nem tudjuk meg, hogy Flórián milyen disznóságokat írt chaten az egyik lánynak, sem azt, hogy mit csinált másokkal a szertár sötétjében.

A színpadon az élet bulik és tanórák formájában zajlik tovább, ami összességében nagyon erős, sejtelmes atmoszférát teremt. Mindamellett pár konkrétumot még elbírt volna az előadás, kevésbé hagyva meg mumusnak azt, hogy pontosan mik voltak ezek a szörnyűségek, és hogyan teremtett Flórián a normálistól eltérő elképzeléseket a gyerekek fejében a szexualitásról.

Az azonban világos, hogy Ördög Tamás Flóriánja ért a kamaszok nyelvén, megnyerő alkat, vele bármiről lehet beszélni, tanóráin pedig engedékeny és inspiráló. Ördög játékával azonban nehéz mit kezdeni: a tőle megszokott, visszafogott, gúnyos, kicsit egyhangú szövegmondása a maga közvetlenségével számomra meggyőzően hozta a laza tanárfigurát, de ugyanezt a karaktert látjuk, amikor más produkciókban kiégett családfőt vagy ideges szeretőt alakít. Flórán mellett különböző szülőmodelleket láthatunk: Laska Boglárka nagyobb teret enged a fiának, de mélyen kétségbeesik, amikor az nem jön haza. Bartsch Kata tanár és szülő egyben, részt követel magának lánya életében. Urbanovits Krisztina pedig még tovább megy, a saját ifjúságát próbálja újraélni lányán keresztül, teljes felügyelettel és irányítással, holott férjével (Végh Zsolt) felnőttként sem tudnak saját szexuális gondjaikról beszélni. A színészek életszerű játékmodora mellett nem lógnak ki a többségükben tehetséges, önmagukhoz hasonló szerepeket alakító diákok. Élettel töltik meg az üres teret, izgalmas nyüzsgés alakul ki, mindenki saját személyiséggel és történettel rendelkezik, ami hiteles, osztályközösséghez kapcsolódó szituációkban bontakozik ki. Talán nem ül az összes poén és vannak amatőr gesztusok, de a lendület továbbsodorja a figyelmet.

Ebben pedig nagy szerepe van a remek dramaturgiának, és ez talán az előadás legfőbb erénye. A vibráló, pezsgő cselekményvezetés és a realisztikus párbeszédek magával ragadóak, könnyű ráismerni az egyes gesztusokban az embernek önmagára, akár (néhai) gyerekként, akár felnőttként. Egy-egy jól eltalált helyzet hitelesen és tömören összegzi az általános kapcsolati problémákat. A valószerű gesztusok közé pedig jó érzékkel kerül egy-két szimbolikusabb jelenet, kiemelve egyes konfliktusokat, hangulatokat. A Más nem történt végeredményben pontos képet mutat fel, szórakoztatva figyelmeztet, hogy egy-egy ostoba tabu, bátortalanság vagy elkapkodott szülői következtetés, hogyan vezethet végzetes visszaélésekhez.

(2015. február 6.)