Magyar költők versrészleteit halljuk, hol slam poetryvel, hol a slam nyelvezetéhez közel álló zenei betétekkel felváltva. Schermann Márta rendező azonban tovább ment az egyszerű szavalásnál, és a szövegeket egy szinte folyamatos dialógus elemeiként hozza mozgásba. Így vitatkoznak egymással a kivándorlás kapcsán olyan kanonikus költők, mint például Balassi, Petőfi, Pilinszky, valamint a ma élő slammerek.

Kezdetben négy színészt látunk (Adorjáni Bálint, Gazsó György, Kováts Adél, Pál András), akik egy asztalhoz ülve mondják el a klasszikus költeményeket. Ismert és kevésbé ismert sorokon keresztül győzködik egymást külföld és haza előnyeiről, és hála tehetségüknek, illetve a jó válogatásnak (Hárs Anna), a százéves versek nagyon is mainak hatnak.

A színészek valahol a szavalás és a szerepjátszás között csinálják, amit csinálnak, nem egyszer erőteljes saját értelmezéssel vagy iróniával közelítve a klasszikusokhoz. Utólag visszagondolva, az interakció egyszer-kétszer erőltetettnek és következetlennek hat, de a színészi jelenlét annyira erős és meggyőző, hogy ott helyben ez egyáltalán nem zavaró.

Részben különállóan, részben az előzőekhez kapcsolódva jelennek meg a slammerek egy páros és két egyéni produkciójukkal. A kivándorlást taglaló szövegeikben és jelzés értékű kellékeikben fiktív magyar hősöket idéznek meg. Kemény Zsófi és Horváth Kristóf (Színész Bob) Kukorica Jancsiként és Iluskaként (és egyszersmind egy mai szerelmespárként) ragozza a kiköltözés melletti pro-kontra érveket, Bárány Bence játékosabban idézi meg Toldit, Gábor Tamás Indiana pedig elkeseredetten fogad Ludas Matyiként háromszoros bosszút az embereket ellehetetlenítő és kiüldöző politikai vezetők ellen – ez utóbbit a közönség tapssal is jutalmazza. Aláfestésként, illetve néha a versektől és a slammerektől függetlenedve hallhatjuk a Magamnál jobban Kórus énekét. Mindezt mozgalmas és változatos kompozíciókban jelenítik meg a színpadon.

Az est során több téma is előkerül a menni vagy maradni kérdéskör kapcsán, amelyekhez más-más képeket és vizuális aláfestéseket vetítenek. Van itt szó nyelvről és nemzetről, mindennek apropóján nem kevés nyelvtörő is elhangzik, de vannak filozofikusabb eszmefuttatások a hazáról, és az előadás nem kerüli meg az ide kapcsolódó közéleti kérdéseket sem. A zárásban mégis a költők dicséretével foglalkozó részletek hangzanak el. Nem véletlen, hiszen ahogy az előadás mottója is mondja: ott a hazád, ahol tartod a Pilinszky-köteted. Ami jól hangzik, csak hát az embernek a hazájához tartozik az egyik kedvenc színháza is például, amit viszont nem vihet magával…

(2015. február 12.)

(Az előadás sajátosságai miatt ezúttal nem pontoztunk.)