Molnár Ferenc rendkívül precízen építette fel és írta meg a darabjait, ráadásul kellőképpen közönségbarátok ahhoz, hogy számos budapesti és vidéki színház repertoárjának állandó szereplői legyenek. A Liliom és A doktor úr szinte mindig színpadon van valahol az országban, a Játék a kastélyban a Vígben évek óta sikerrel fut, nemrég mutatták be a Karinthyban az Olympiát valamint ugyanott Az ördögöt is csak Balikó Tamás tragikus halála fosztotta meg attól, hogy még jó ideig műsoron maradjon. És bár az említettek közül az Olympia és Az ördög alaptörténete mai szemmel nézve már talán nem annyira aktuális, Molnár legtöbb műve kellően kortalan ahhoz, hogy ma is érvényes előadások készülhessenek belőlük.

Ilyen A testőr is, amely humora mellett meglepően őszintén beszél férfi és nő kapcsolatáról, és arról, hogy melyik fél hogyan éli meg a konfliktusokat. Ez a darab tehát már csak az alapkonfliktusa miatt sem vesztheti érvényét, hisz ez éppúgy aktuális a huszonegyedik század elején, mint a huszadikban volt, és mint ahogy mindig is lesz… A problémák elől a kapcsolatból kifelé kacsintgató nő és a kétségbeesésében magát szürreálisan vakmerő tettre elszánó férfi karaktere sem csak múzeumi emlék – köztünk járnak ma is. Ráadásul amellett, hogy a történet szempontjából indokolt, hogy a főszereplő házaspár mindkét tagja sikeres színművész, a színházi vonal dramaturgiailag komoly lehetőségeket rejthet magában.

Így hát a Vígszínház társulata előtt is nyitva állt a lehetősége annak, hogy a maga korlátaival együtt is ütős előadássá formálják A testőrt, ugyanakkor Valló Péter rendező a Hedda Gabler után ismét azt bizonyítja, hogy munkáit inkább a precizitás jellemzi, semmint a tartalmasságra és a szövegkönyvben leírtak át- vagy újragondolására való törekvés. Molnár vígjátékai azonban a mai nézőnek ahhoz nem elég eseménydúsak, hogy három felvonásnyi játékidőt elegendő cselekménnyel vagy szellemes fordulattal tudjanak megtölteni. És bár a harmadik felvonás még ma is nagyon jól működik, ezt, ha háttérbe nem is szorítja, de elhomályosítja a második rész komédiázása, amely vicces és groteszk, de közel sem eléggé.

Cseh Renátó díszlete az első és a harmadik felvonásban átlagos lakást mutat, ahol a falakat a színészházaspár, talán egymással versengve, saját nagyságukat hirdető díjaival, emlékeivel és képeivel dekorálta, a második felvonásban pedig egy regényekben gyakorta megírt operapáholyba repít minket. Pusztai Judit jelmezei többnyire beszédesebbek: az otthon viselt, ma divatos, ízléstelen ruhadarabok jól illusztrálják a kívülről ünnepelt sztárpár belső átlagosságát. A testőrjelmezre azonban nem találtam értelmes magyarázatot, hisz a ránézésre tizenkilencedik századi kinézetű, sokkilónyi aranysújtással borított katonai díszegyenruháról mindenkinek (főleg egy színésznőnek) azonnal egyértelmű kell, hogy legyen, hogy az csak egy középszerű színházi maskara. Ez még akkor is igaz, ha egyébként világos, hogy a testőr szót nem a mai értelmében, hanem inkább „testőrkapitányként” kell érteni – ugyanakkor ebben az esetben pedig az amúgy frappáns, mai hangulatú, hétköznapi ruhák és utalások válnak értelmetlenné.

Eszenyi Enikő a kikapós, magabiztos feleség szerepében „sok”, de mivel színésznőt játszik, ezért belefér, hisz talán sokan gondolják azt, hogy „ők” az életben is sokszor drámáznak. És igaz is – legalábbis a szerepre: karaktere kiabálása és dobálózása inkább tűnik tudatos, kigondolt viselkedésnek, mint egy sértett nő ösztönös reakciójának. Stohl András megkapóan alakítja a népszerű színész mögött rejtőző, szerelmes, feleségére okkal-joggal féltékeny, gyötrődő embert, ugyanakkor testőrjelmezbe bújva „fhánszia ákszentusos (sic!) beszéde és túlzó gesztusai egyértelművé teszik, hogy puszta komédiát látunk. Kern András a szürke, ám mindig kéznél lévő házibarát szerepét enerválttá, érdektelenné fásulttá formálja. Üde színfolt Vári Éva Mamája, aki kissé abszurd helyzetéből fakadó vicceivel vidám perceket-másodperceket okoz a nézőknek.

A Vígszínház tehát megtartotta az ígéretét: igényesen színpadra állított egy Molnár-vígjátékot, melyben együtt játszik Eszenyi, Kern és Stohl.

(2015. március 14.)