És itt csúszik félre egy árnyalatnyit a dolog. A nyolc szereplőt, akiket egy panzióba zárt össze az esti hóvihar, túl élénk színekkel rajzolják meg ahhoz, hogy valódi feszültség keletkezzen. Ez alól kivétel talán Mollie Ralston, a panzió tulajdonosa (Lovas Rozi) és az ügyet felgöngyölíteni igyekvő Trotter felügyelő (Chován Gábor). Lovas érdekes és energikus módon visz színt az ügyetlenkedő háziasszony szerepébe, Chován pedig kétségbeesett nyomozásával egyszerre tud teljesen alkalmatlannak és alkalmasnak tűnni a gyilkos megtalálására. A többi szereplő inkább karikatúra: a véglet Miklós Marcell fiatal építésze, aki fel-alá rohangál, arcán őrült mosollyal, de nem sokkal marad el mögötte Márton András habogó üzletembere, Takács Katalin nagyon-nagyon zsörtölődő öregasszonya vagy Szalay Marianna indokolatlanul gépiesen mozgó és fahangon beszélő karaktere. Ezeknek a szerepfeldolgozásoknak hála az előadás egy-egy pillanatra kifejezetten szürreálissá válik vagy inkább a polgári panzió kelti az őrültekháza benyomását. A többi színész játéka átmenet: Nagy Dániel Viktornak, Mollie féltékeny férjeként, alkalma nyílik a dühtől az aggodalomig sokféle érzelmet megjeleníteni, mindezt katonásan kihúzott háttal, Ilyés Róbert őrnagya pedig annyira titokzatos, hogy alig-alig nyilvánul meg, igaz, amikor mégis, azt érzékletesen teszi.

Az így kapott, egyébként szórakoztató, kellemes hangulatot, kiegészítve az egy-két túlságosan is mesterkélt díszlettel (vetített hóesés, piros reflektorfény a kandallóból) és gesztussal (például valahányszor kiderül valami, az egyik szereplő biztosan nagy hanggal fellök vagy elejt valamit), a kulcspontokon azért sikerül valamennyire feszültségre váltani. Ebben nagy szerepe van a fénynek. A végső nagy leleplezésnél például, ahol az egyik szereplő rátámad a másikra, egyre kevesebb világítást kap a színpad, a színészi játék is helyére kerül, a helyzet tényleg ijesztő és izgalmas lesz. Azonban itt megfordul a dolog, a komolyság ellene megy a humornak. A feloldás túl gyorsan jön, pár pillanat múlva a gyilkos már le is van leplezve, és a szereplők burleszkbe illő módon rohannak az odaégett pitéért a konyhába. Nem kifejezetten rossz előadás, végignézeti magát, csak a hangsúlyok furcsák. Talán a kor, talán a rendezés, talán a premierekre jellemző kiforratlanság: mindenesetre most olyan, mintha a krimi királynője egy vígjátékot írt volna.

(2015. március 28.)