Az Ódry előcsarnokában kis performansszal indul az előadás, melynek során a nézők pénzért licitálhatnak a főszereplő nevére, hogy aztán Timon ezen a néven fusson az előadásban. Nagyon ötletes kezdés, ami egyben a pénz főszerepét is exponálja, kár, hogy aztán fél óra elteltével Timon mégiscsak Timon lesz, ami visszamenőlegesen megkérdőjelezi a licit értelmét. A közönség bevonására tett sikeres és kevésbé sikeres kísérletek végig jellemzik az előadást, ami segít a nézői érdeklődés fenntartásában, bár nem mindig világos, hogy az egyes közjátékoknak milyen önmagukon túlmutató jelentősége van. Így például kétség kívül jót tett a szűkös nézőtéren elgémberedett tagjainknak, hogy az előadás közepén az Ódry udvarán hallgathattuk meg Timon egyik monológját, de a színpad átrendezésén kívül semmi nem indokolta ezt a megoldást.

Az előadás két, stílusában egymástól élesen elkülönülő részre oszlik. Az első részben a féktelen pénzorgia valóban orgiasztikus bemutatásának lehetünk szemtanúi. Ez számos lehetőséget kínál arra, hogy Vidnyánszky megcsillogtassa rendezői invenciózusságát, ami csillog is kétségtelenül, de a semmibe tartó tobzódás semmibe tartó tobzódással való bemutatása egy ponton túl – mondjuk a harmadik diszkójelenet után – már ötletessége mellett is önismétlő és fárasztó. A játékpénzek konfettiként hullnak alá, természetesen nem maradhat ki a Kabaré „Pénz hajtja a föld kerekét…” kezdetű dala, amit szemléltetendő egy földgömb is forog a színpad felett. A második rész nem másról, mint mindennek teljes visszavételéről szól: a lecsupaszított színpadon adja elő embergyűlölő tirádáit Timon, miközben az egykori orgia résztvevői szép lassan felmossák a színpadot.

Az előadásban a Marton–Hegedűs-féle végzős színészosztály, a Bagossy–Pelsőczy–Rába-féle osztály, valamint Mátyássy Szabolcs, Kovács Adrián és Lányi Kristóf zenészek lépnek föl, a címszerepben pedig nem más, mint az egyik osztályvezető tanár, Hegedűs D. Géza, aki kiváló formáját hozza, nagyon jól áll neki a szerep, kivált, mikor félmeztelenre vetkőzve nem éppen karcsú termetét mutogatja nekünk, hordóhasát a mérhetetlen gazdagság jelképeként düllesztgetve. Emlékezetes alakítást nyújt még Csapó Attila a cinikus filozófus, Apemantus szerepében, aki nem áll be a talpnyalók hadába, hanem szembeszáll nemcsak Timonnal, hanem az egész elzüllött világgal. A többi fiatal színésznek elsősorban az a feladat jut, hogy alájátsszanak Hegedűs D.-nek, és ezt többnyire jól is teljesítik.

Ifjabb Vidnyánszky Attila már bizonyította, hogy tehetséges színész, második rendezése pedig egy ígéretes rendezői pálya fontos állomása lehet. Kiforratlansága, sallangjai és közhelyes megoldásai ellenére az Athéni Timon markáns koncepcióval bíró, invenciózus előadás.

(2015. április 4.)