Az atmoszféra adott. A csillagos éjszakai égboltot egy sor karácsonyfaégő jelzi a színpad tetején, közte egy bakanccsal, ami majd az egyik jelentben lesz fontos. Ezt még megtoldják a háttérben a Hold és a csillagok vetítésével és egy halom fekete dobozzal, amelyek hol asztalként, hol padként, hol pedig vasalódeszkaként funkcionálnak (díszlet: Enyvvári Péter). Ebben a szolid minimalizmusban kap helyet hat rövid, két-két szereplőre fókuszáló történet, amelyek utalásokkal lazán összekapcsolódnak, míg hangulatukban lazán széttartanak. A fájdalmat nem érző és kissé értelmi fogyatékos fiú pillanatnyi románca egy csinos lánnyal inkább játékosan komikus, míg, a másik véglet, a gyermekkori szerelméhez évtizedekkel később visszatérő nő monológja inkább keserű. Zakariás csak árnyalatokban választotta szét az egyes jeleneteket, nem dolgozott látványos stiláris eltérésekkel.
A történetek rövidek, gyakran csavarosak és nagyfokú érzelmi hullámzáson viszik át a szereplőket, nemegyszer szembesítve a hősöket már-már hihetetlen, varázslatos véletlenekkel. Visszatérő ív a kezdeti, félénk egymás felé tapogatózás, majd az egymásra találás pillanatában a tetőpont, végül egy harmadik fél (férj, feleség, barát, barátnő, jegyes) váratlan előkerülése. Az átkötéseket pedig szintén beépítették az előadásba: a színpad átrendezése lényegében már a következő jelenethez tartozik.
Így tehát minden a színészeken áll vagy bukik. A premier előtti sajtóelőadáson egyelőre még erősen ingadozott a színvonal. Az első jelenetben Tóth Ildikó máris konzervált, hiteltelen manírokba menekült a kissé bohókás turistalány szerepében, aki egy vadidegen kertjébe veri fel a sátrát, hogy onnan nézze a csillagokat. A nem mindennapi karakter megfoghatatlan maradt, igaz, Tóth az utolsó jelenetben a kedveséhez visszatérő, kétségbeesett nő szerepében már sokkal életszagúbb volt. Fándly Csaba szintén a realisztikusabb karaktereiben működik igazán, a fájdalmat nem érző férfiként néha már túl teátrálisan játszott. Velük ellentétben Domonkos László kaméleonként változik át a jelenetek között és alatt. A kissé együgyű, lányokat stírölő, kétkezi munkásból eljut a teljes összeroppanásig, majd egy rövid szünet után konszolidált értelmiségiként tér vissza. Hozzá hasonlóan Erdélyi Tímea mindent megold, de karakterei mégsem érződnek valódinak. Sipos Vera pedig kétszer hozza a határozott, visszautasító nőt, majd amikor mégis beadja a derekát és lefekszik az udvarlójával, egy felszabadult táncjelenet következik, ami nem sok híján öncélú infantilizmusba fullad..
Összességében tehát még sokszor hamis az egész, egyelőre nehéz belefeledkezni a szirupos romantikába. Mindamellett, ha a színészi játék kellően beérik (és ez a díszlettel, koncepcióval, szöveggel szemben előadásról előadásra változhat), akkor a műfaj kedvelői egy kellemes, csillagfényes-romantikus estére számíthatnak.
(2015. április 16.)
