A trilógia befejező része Ibsen jól ismert Nóra című drámáját dolgozza fel. Az eredetileg nyolc, a gyerekekkel együtt tizenegy szereplős darabot itt négy főszereplőre egyszerűsítették: a központi szereplőre, Nórára; a bankigazgató férjre, Torvald Helmerre; Nóra barátnőjére, Lindénére és a régebben mindkét nővel kapcsolatban álló Krogstadéra. Ahogy Ibsennél megszokhattuk, látszólag idilli családi környezetbe csöppenünk bele, hogy aztán a már eltemetni vélt múltból felbukkanjon valaki vagy valami, aki vagy ami rövid idő alatt véget vet a hamis boldogságnak. Ibsennél Nóra hajdanán magánokirat-hamisítás vétkébe keveredett, és a bizonyíték Krogstadnál van, aki ezzel zsarolja az asszonyt: így szeretné elérni, hogy annak férje ne rakja ki az állásából.
A Dollár Papa Gyermekei előadásában nem tudhatjuk biztosan, hogy mit követett el Nóra, csak sejthetjük: vélhetően szexuális ellenszolgáltatást nyújtott pénzért Krogstadnak, Krogstad pedig most állást kér Nórától a férjénél, és azzal fenyegetőzik, hogy ha ezt nem kapja meg, akkor elmondja az egészet Helmernek. Ez ebben az esetben sokkal súlyosabb következményekhez vezethetne, mint Ibsennél vezetett, ám itt végül a férj nem tudja meg a titkot, és a fő probléma nem is a múltbeli bűnök felbukkanása lesz, hanem Nóra és Helmer kapcsolata maga.
Két egyenlőtlen fél házasságát látjuk: Helmernek jól jövedelmező állása van, és mindent meg is ad feleségének, amit az kér; Nóra viszont épp ezért ki van szolgáltatva a férjének, aki egy saját akarattal nem rendelkező lényként kezeli őt, akinek egyetlen feladata az életben, hogy férjét kiszolgálja, örömet szerezzen neki, nevelje a gyerekeit, és főleg legyen mindig vidám. Ebbe a hamis idillbe piszkít bele Krogstad, és amikor Nóra számára fölsejlik, hogy „boldog” házassága a múltbeli bűnök felszínre jutása révén egyik pillanatról a másikra darabokra törhet, rájön, hogy nincs saját akarata, hanem csak férje akaratát teljesíti: rájön, hogy valójában nem is boldog, csak vidám, és úgy dönt, elhagyja a családját. A Dollár Papa Gyermekeinek előadása érzékletesen vázolja fel ezt a szituációt: a színészek közelsége révén mintegy beavat minket a házasság titkaiba.
A Trafó stúdiójában csak négy, egymásra merőleges széksor minden kellék; a játék olykor a széksorok által körbezárt négyzetben, olykor a terem más részeiben zajlik. A színészek, amikor épp nem játszanak, köztünk ülnek, és maguk is egyszerű nézőként viselkednek; és akkor is saját nevükön nevezik egymást, amikor éppen alakítanak (az Ibsen által adott nevek csak a színlapon szerepelnek). A színpad és a nézőtér, a színészi játék és a nézői jelenlét teljes fedésbe kerül, és ettől paradox módon egyszerre érezzük azt, hogy itt egy előadás zajlik, és hogy ez maga a valóság. A színészek játékának keresetlen egyszerűsége szokatlanul hitelessé teszi a drámai konfliktust. Kiss-Végh Emőke Nóra szerepében egyszerűen zseniális: eleinte szeleburdi gyerekként szaladgál körbe-körbe, és naivan ecseteli hamis boldogságát, később a Nóra fejében lejátszódó változásokat is pontosan tárja fel, a végén pedig egy érett nőt mutat meg nekünk. A rendezésért is felelős Ördög Tamás kiválóan alakítja a negédes férjet, aki meg van győződve arról, hogy mindent jól tesz, és egyszerűen képtelen megérteni, hogy miért akarja a felesége elhagyni. Láng Annamária és Terhes Sándor pedig a kiégett és életunt Lindéné, illetve a kisstílűen gonosz Krogstad szerepében kitűnően asszisztálnak a családi drámához.
A megcsörrenő mobiltelefon, Nóra diszkótánca, Lindéné elmélkedése a női emancipáció elmúlt száz évéről mind azt érezteti, hogy a dráma konfliktusa akár a jelen konfliktusa is lehetne. Ibsen drámája kötelező tananyag a középiskolákban. Ha nem unalmas, tankönyvízű elemzésekkel akarjuk terhelni a fiatalokat, hanem azt szeretnénk, hogy telibe kapják, hogy ez róluk, nekik is szól, akkor irány a Trafó!
(2015. május 11.)
