Mikor egyre szemérmetlenebbül dörgölődzünk a tőlünk keletre eső autoriter államokhoz, nem árt néha emlékeztetni rá, milyen rendszerek felé is nyitunk. Csodálkoznék, ha ez nem játszott volna szerepet abban, hogy a Katona József Színház elővegye Szorokin, egyébként önmagában nem túl jelentős könyvét.
A Kamra előadásához Kovács D. Dániel rendező és Fekete Ádám dramaturg készítette a novellafüzér színpadi szövegkönyvét, tanítanivaló dramaturgiai kreativitással. A színpadi szöveg végigvisz egy fő történetszálat – ez az opricsnyik vezér Papa (Lengyel Ferenc) háromfős különítményének története – a kisebb sztorik pedig vagy részeivé válnak a fő sztorinak, vagy mintegy közjátékokként jelennek meg. Szorokin könyve inkább csak apropó volt: az alkotók a tizenhat novellából csak keveset dolgoznak fel, és azokat is olykor jelentősen átírva, ehelyett a kötet világát próbálják megidézni. Az előadás világa még sötétebb, még kegyetlenebb, mint a könyvé. Itt már cukor-Kremlek sincsenek.
Takátsy Péter mint Uralkodó a Kamra előterében fogad minket egy sablonos propagandaszöveggel, és invitál be az új Oroszország világába. A színpadon Kovács Lehel mint megbilincselt rab és Rajkai Zoltán mint brutális kihallgatótiszt fogadnak minket, majd kezdetét veszi a kínzással egybekötött kihallgatás. A Titkos Prikáz nevű börtönben vagyunk, és ez lesz aztán az egész előadás díszlete. Oroszország börtön – „mennyi rekesz, őrhely és dutyi van benne” –, ezekben él az utcán ételért sorban álló átlagpolgártól kezdve az Uralkodónőig mindenki. Lázadni fölösleges, menekülésre nincs esély, a nagy fal körbezár. Megszoksz vagy megszoksz – nincs alternatíva. Kétféle ember van: aki börtönben ül, és aki még nem. Akit kivégeztek, és akit még nem. Mert itt mindenki bűnös, aki él, és az is, aki már nem. „Bűnös vagyok bűnös vagyok… Bocsássatok meg nekem minden szentekre kérem bocsássatok meg nekem minden szentekre kérem… Esküszöm soha többé esküszöm soha többé…” – zárja az előadást a Pálmai Anna által játszott lány. Nála már bensővé vált az embertelen ideológia.
Ahogy Kovács D. Dániel korábbi rendezéseiben, itt is nagyon fontos szerepet kap a mozgás – Hegymegi Máté felel érte –, méghozzá a gegszerű mozgássorok, kezdve az előadás elején látható kulcsdobálástól a táncdalműsoron keresztül egészen a három opricsnyik szaunajelenetéig. Jobbnál jobb jelenetek követik egymást: Jordán Adél és Pálos Hanna jósasszonyai az orosz irodalom nagy alkotásait égetik a kemencében, mert a jövőben már csak szakkönyvekre lesz szükség. A köznép ételért áll sorba a fogvacogtató időben, a felgyülemlett feszültség kitör, és tárgyaként megtalálja a kacsafejű embert. Jordán Adél nimfomán uralkodónője Mészáros Béla Koljagáját környékezi meg, és még a dolgát sem szégyelli elvégezni előtte. A kínzásos, akasztásos, gyilkolásos jelenetek a legsötétebb diktatúrák világát idézik meg, miközben a legdurvább mozzanatokat is humor ellensúlyozza, igazi fekete humor. A Katona színészei most is nagyon formában vannak. Heten vagy húsz szerepet is eljátszanak, ugyanolyan erővel, intenzitással, igazi csapatmunkában. Senkit nem tudok kiemelni közülük, mindenki egyformán nagyot alakít. Na jó, Jordán Adél az uralkodónő szerepében tényleg zseniális.
A rendezés, a színészi játék, a mozgás, a díszlet, az atmoszférateremtés – mind-mind kifogástalan. Az eszem azt mondja, nagyon jó előadás. Igazán megérinteni valahogy mégsem tud. Szorokin könyve egyáltalán nem hatott rám: úgy van megírva, mint egy antiutópia a jövő Oroszországáról. Persze, ez egy antiutópia a jövő Oroszországáról. De semmi más. Pontosan kicentizve: ha meghosszabbítjuk a putyinisztáni tendenciákat, ezt kapjuk, majd ehhez kitalálunk néhány hatásosnak szánt, ámde kiszámítható történetet, és máris kész a tökéletes disztópia. A Kamra előadása klasszisokkal jobb, mint Szorokin könyve. Profi munka. Csak nem engedi, hogy többet lássak bele, mint ami: nem tesz fel kérdéseket számomra, nem gondolkoztat el. De lehet, hogy velem van a probléma.
(2015. május 15.)
