7óra7

Te megbíznál egy színészben?
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Te megbíznál egy színészben?

2015. 06. 24. | Hajnal Márton

Manipulációk

A fenti jelenet csak egy sokból és még aránylag a szelídebbek közül a Via Negativa soknemzetiségű társulatának Manipulációk című előadásából. A produkció hol a fizikai színház, hol a performansz eszköztárával viszi színre a bizalom megszerzéséről és kétségbe vonásáról való gondolkodást. A perspektíva elég széles: az általános lételméleti kérdésektől, a konkrét politikai utalásokon át (megidéződik például az öszödi beszéd) eljutunk a művészbe, performerbe vetett bizalomhoz is. A készítők ráadásul tudatosan építenek a közönség jelenlétére: nem csak a színpad és a nézőtér folyamatos átlépései során, hanem olyan, a testi épségüket (látszólag?) veszélyeztető attrakciók alkalmával is, amely sokunkat már-már a közbelépésre sarkall. Az általam látott premieren csak egy valaki hagyta el a nézőteret, mindenki más bízott az alkotókban. Ugyanakkor el lehetne vitatkozni azon, hogy jogos volt-e ez a bizalom.

Hadd idézzek két ilyen vitatható jelenetet. Akik esetleg nem látták az előadást, de megnéznék, és nem szeretik, ha a nagy csavart előre lelövik, azok ugorjanak inkább a következő bekezdésre. A többieknek: az egyik jelenetben két meztelen felsőtestű színésznő táncol, úgy hogy testükkel egy kést tartanak. A kést előzőleg már beledöfték a földbe, így fizikailag is átérezhető, hogy ha túlságosan egymásnak hajol a két lány, akkor az egyikük testét átüti a penge. A jelenet azonban túlságosan hosszúnak hat, a közönség idővel érezhetően megnyugszik: nem kell félni, profi táncosok - mígnem valami egyszer csak villan, majd egy kés csattan a földön. Az egyik lány táncolás közben fellök egy színpadon hagyott másik kést, talán ha rosszabbul lép, bele is fúródhatott volna a lábába. Én legalábbis újra izgulni kezdek.

Manipulációk

A produkció legemlékezetesebb jelenete azonban nem ez, hanem Levko Esztella vízivása. A színésznő – a jólléti, fogyasztó társadalom metaforájaként, virágként – egymásután issza ki a félliteres palackokat. A színészek a közönségben elvegyülve biztatják ivásra a színésznőt. 5-6 üveg után a következő valószínűleg a nézőtéren bárkiben kiváltja a zsigeri rosszullétet. Persze, az olyan nagyok, mint Maria Abramović ennél jóval tovább ment, amikor saját testét vagdosta meg, és el lehet gondolkozni azon is, hogy tele voltak-e az üvegek, és hogy hány litertől áll fenn a vízmérgezés (egyébként halálos) veszélye, de élőben ezek a szempontok teljesen irrelevánsnak hatnak. Pontosabban, pont ekkor vagyunk a legközelebb a lényeghez: a manipulációhoz és a bizalomhoz.

A színpadon elsőre sötét minimalizmus uralkodik, majd a fekete fal és a fekete padló átértékelődik: krétával írják tele az alkotók. Tanórának vagy közös brainstormingnak hat az előadás. A teret (vagy ha úgy tetszik a nagy semmit) kérdések és kijelentések szabdalják fel, gyakran a színpadra kerülő egy-egy tárgyat nevezik meg, de van olyan is, hogy a már fent lévő, negatív kijelentéseket pozitívra írják át. A szükségszerűen torzító jelölő és jelölt versenye ez. Kissé talán didaktikus az összhatás, de lehet, hogy a didaktikusság is a manipuláció színpadra állításának a része. A szerzői szándék direkt kérdőjelekbe burkolózik, hangsúlyozottan a nézőnek kell megtalálnia a saját értelmezését. Persze azért bizonyos pontok rögzíthetőek: a következő generáció feletti aggodalom, a kiábrándultság, a csalódottság a politikában. Mindez alatt pedig Led Zeppelin és más ismert, rock és klasszikus zenék hozzák közelebb az egyes jeleneteket. Mi pedig ülünk és gondolkodunk. Fel van adva a lecke.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768001217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása