Ugyanis Erdeős Anna lényegében nem tesz mást, mint hogy egy az egyben színpadra állítja a komédiát. A korabeli színházra emlékeztető módon manírokkal teli játékstílus, közönségnek szánt kinézések és kiszólások, pajzán gegek halmozása jellemzi az előadást. Szorgalmasan és maximálisan bemutatja a helyzetkomikumra épülő szituációkat, amelyben a dialógusok alatt vagy rejtőzködik valaki a szobában, vagy beöltözött valaki másnak. Az alapanyag ezúttal teljesen kivirágozhat. De legyünk őszinték, az emberi problémák és érzelmek lehetnek változatlanok, a színházi észlelésmód és megoldások azonban módosulnak az évszázadok során. Bármennyire is jól csinálják, ez a játékmód nem tud igazán vicces lenni, a mára kikopott, művi stílus inkább érdekes, mint sem humoros. Ezenkívül kérdés az is, hogy a maga korában botrányosnak számító témákhoz milyen kapcsolódási pontjaink vannak ma. Persze, az úr-szolga viszony és a szexuális visszaélések mint problémák jelen vannak most is, de a rendezés meg sem próbálja napjainkra vonatkoztatni ezeket a témákat. A vállalás összességében tehát nem túl impozáns.

A fentiek ellenére a Figaro házassága mégis egy jó előadás, ugyanis a kitűzött, nem túl magas célt több, mint kielégítően teljesíti. Nincs jelentős megbicsaklás a kivitelezésben, és ha a humora nem is működik, egy sajátos hangulat kétségtelenül megteremtődik. Különösen látványosak a hatalmas, absztrakt alakzatokba merevedett parókák és a színes, csillogó jelmezek (Baracsi Orsolya). Ezzel jól megférnek a diszkós fényváltások, technós zene, valamint az erre készült koreográfiák. A játékos mesterkéltség, a lendület és a frissesség szerethetővé teszi az előadást, amiben egy-két komolyabb hangvételű őszinte vagy álomszerű jelenet is kényelmesen megfér. Az összhatás nem annyira nevettet meg, de elvarázsol.

Járai Máté pedig önmagában egyesíti az előadás minden erényét. Megragadó Figarója maga a gyermeki ravaszkodás, mosolya egyszerre csíntalan és őszinte. Pezsgése jelenléttel tölti meg a színpadot, és nehéz nem szurkolni neki. A drámai csúcsponton pedig, amikor azt hiszi, hogy kedvese megcsalta, ha nem is ránt le valódi tragikus mélységekbe, szomorúsága megindító. Mellette Csankó Zoltán az orránál fogva vezetett nemes figurájához is képes méltóságot társítani, Mihályi Orsolya Figaro jövendőbelijeként pedig okos, energikus jelenség.

A Figaro házassága kikapcsolódásnak, mesének tökéletes, ha komédiának kicsit lapos is. Nagyot csalódni biztosan nem fog senki, de a forradalomtól azért messze van az előadás.