7óra7

Indulnak a kezek és a lábak a Közép-Európa Táncszínházban

Indulnak a kezek és a lábak a Közép-Európa Táncszínházban

2015. 09. 14. | 7óra7

A Közép-Európa Táncszínház (KET) Jurányiban tartott sajtótájékoztatóján a szó szoros értelmében indultak el a kezek – ugyanis Kun Attila, a KET művészeti vezetője megmutatta a sajtó képviselőinek, hogy miféle mozgások illethetik mellső végtagjainkat a billentyűzet ütögetésén kívül. Már az gyanús volt, hogy miközben Szögi Csaba, a KET igazgatójának rövid ismertetője után közösen felmentünk a negyedik emeleten lévő táncpróbaterembe, a szervezők részéről többször is elhangzott a ’bemelegítés’ kifejezés. Amikor cipőinket levéve beléptünk, még a társulat tagjai készítették fel a testüket a mozgásra, ám mire elhelyezkedtünk volna a számunkra odakészített székeken, Kun Attila már elénk is lépett, és hatpercnyi bizalmat kért tőlünk. Vannak helyzetek, amikor nem lehet nemet mondani. Nos, ez nem az a helyzet volt, hanem az, amikor az ember egyszerűen nem akart.

Nyitott próbaterem a POSzT-on Először az ujjainkat köszöntöttük felállva, majd a csukló, a könyék és a vállak mozgatásán keresztül, a kézfejeink utaztatása közben azt is átélhettük, hogy ez a sok minden voltaképpen egyetlen dolog. Eközben többször felfigyeltünk arra is, hogy lélegzünk. A test elemi élménye, mint kiderült, ízelítő volt a KET Nyitott próbaterem elnevezésű programjából, egy olyan mozgásórából, ami minden táncos előképzettség nélkül működőképes.

Ezután Kun Attila elmondta, ez a program hogyan kapcsolódik a testtudat kialakításának általános szakmai feladatához, ami a KET által kiadott ismertetőben a test, a lélek és a tudat összhangzataként és a tánc misztériumaként szerepel. A KET élmény-, tánc- és ismeretterjesztő tevékenységének másik összetevőjeként említette a Tánc mindenkinek elnevezésű, átfogó táncismereti programot (D.E.E.P. – Dance to Everyone Education Program), amelyen profi táncosok, színművészek és nomen est omen bármilyen érdeklődő részt vehet. Ebben a programban - a táncórák mellett - szerepel egy háromhavonta jelentkező táncismereti hétvége, amely első alkalommal november 20-22. között lesz a Jurányiban.

Az elkövetkező évad bemutatói között Kun Attila beszélt az Igaz történet alapján című tánc/színházi nevelési előadásról, amelyet a Nemzeti Táncszínházzal és a Káva Kulturális Műhellyel közösen hoznak létre. Ugyanebben a koprodukcióban született 2013-ban a Horda 2 című előadás, amely ennek a műfajnak az első magyarországi megmutatkozása volt. Akkor a középiskolás korosztályt „mozdították meg”, most még egy lépéssel tovább merészkednek, és a 12-14 évesekkel terveznek hasonlót. Ahogy még év elején ezzel kapcsolatban Takács Gábor, a Káva szakmai vezetője fogalmazottMég annyiban is emeljük a tétet, hogy lejjebb visszük a korosztályt: a program a középiskolások helyett az általános iskolák felső tagozatosait célozza meg. Ahányszor ezt elmondom, annyiszor rándul görcsbe a gyomrom, mert a jelen pillanatban még fogalmam sincsen, hogyan fogjuk a tizenegynéhány éveseket közelebb vinni a kortárs tánchoz.

Emellett a KET egy saját beavató előadást is létrehoz Ki vagy te, kortárs tánc? címmel, amit a Színházak Éjszakáján mutat be.

Ki vagy te, kortárs tánc?

A kiemelt bemutatók között került említésre egy hármas koprodukció a 30 éves Artus Társulattal és a Nemzeti Táncszínházzal, illetve a Stabat Mater című táncoratórium, amely a Nagyvárad Táncegyüttes együttműködésével jön létre tavasszal.

Emellett K-arcok címmel kétéves sorozat indul a KET-ben olyan szólóelőadásokkal, amelyet más-más koreográfus készít a nyolc fős társulat egy-egy tagjával. Idén - Kun Attila mellett – Réti Anna, Halász Gábor és Hód Adrienn fog velük dolgozni.

Valamint folytatódik az Ifjú Koreográfusok Fóruma elnevezésű tehetségkutató és gondozó program is, amelyben a pályázat során kiválasztott alkotó egy hétre megkapja a KET táncosait és minden egyéb hardverét, hogy egy demonstrációt hozzon létre, amelyet ugyanannak a hétnek a végén be is mutatnak. „Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy olyan fórum, ahol tényleges szakmai kérdéseket lehet felvetni szerkesztésről, mondanivalóról, ritmikáról, és amely egyben kísérleti műhely is, amely folyamatosan tanulságokkal szolgál. Szükség lenne olyan magyar koreográfusokra, akik olyan nagyban tudnak gondolkodni, mint a nemrég elhunyt Seregi László tudott. Most nincsen ilyen, talán éppen itt találunk rá” – mondta a kezdeményezésről egy korábbi riportban Kun Attila. (A teljes írás itt olvasható Egy korábbi résztvevő, Ujszászi Dorottya most lehetőséget kap arra, hogy munkája a KET repertoárjának részévé váljon: Click című munkáját novemberben mutatják be.

A Közép-Európa Táncszínház

A következő évad táncpedagógiai munkái közül Kun Attila kiemelte a Közép-európai Kortárstánc Oktatási Konferenciát, amely a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával jön létre, és amely nyomán egy újfajta szemléletű közép-európai oktatási rendszer születhet. A távlati cél az, hogy a visegrádi négyek tagállamaiban a táncoktatás milyensége közelítsen a nyugati munkamódszerhez. Az Ifjú Koreográfusok Fóruma, pontosabban az ezzel járó, egyhetes, megfeszített munka kapcsán mondta korábban Kun Attila: „Amit a srácok ilyenkor egy hét alatt figyelemben, memóriában, rögzítésben és jelenlétben beletesznek, ez az elvárt hozzáállás Nyugat-Európában. És ettől az intenzitástól alapvetően (többek között) a magyarországi táncos mentalitás (is) fényévekre van.” Ez az a helyzet, amin Kun Attila és a program többi résztvevője szerint változtatni kellene.

A legutóbbi POSzT-on, ugyanennek a mozgásos foglalkozásnak a végén, amelynek az elejébe most mi is belekóstolhattunk, mintegy útravalóul azt mondta Kun Attila, hogy ha már úgyis mozgunk, akkor azt tegyük minőséggel. A másik mondatot, amit bezsákoltam magamnak, Horváth Adrienn mondta a Horda 2 közben a diákoknak: nincsen rossz mozdulat. Mindez olyan egyszerű, mint egy hosszú, nyugodt belégzés és egy mély kilégzés. Mi pedig csak zihálunk.

*Kapcsolódó*

„Nyitott próbaterem” a Közép-Európa Táncszínháznál

9 pontos kritikánk a Horda 2-ről

Riport az Ifjú Koreográfusok Fórumáról - Kun Attilával

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr557992405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása