Minden jó történet egy kocsmában kezdődik.
Van valami leírhatatlanul izgalmas káosz abban, ahogy Az öldöklő tejcsarnok életre kel a Hátsó Kapuban. Kárpáti darabjában, a 20. század elején, összezárt bohém művészek préselik össze ötletmorzsáikat egy kis pénzért, amit aztán Kárpáti rendezésében, a 21. század elején, innen-onnan összecsődített, alternatív-független alkotók raknak össze a közösségi finanszírozás (indiegogo) reményében. Kivételesen hatásos hely-specifikus előadással van dolgunk: nem csak a két világ pultjai, italai, zenéi olvadnak össze, de a hangulatuk is. Már nem a Hátsó Kapu underground hangulatú kocsmaszínházában vagyunk, és nem is a fiktív, Rejtő Jenő korabeli kávéház asztalainál, hanem a mindennapi betevőért dolgozó művészek vibráló, időtlen terében.
Egger Géza, Keresztény Tamás (fotó: Badinszky-Tolvaj Annus)
Ez a fajta keveredés persze nem idegen Kárpáti alapanyagul szolgáló drámájától, sőt tágabban vett munkásságától sem, ugyanakkor talán Az öldöklő tejcsarnok az egyetlen, ahol ezt ennyire könnyeden és viccesen használják fel. A Tejcsarnok nevű kocsmában ponyvaírók próbálnak minden nap új fordulatot vinni a megszokott műfaji sablonokba, hogy aztán a rettegett kiadói lapzártáig, hat óráig kevéske honoráriumért cserébe leadhassák az elkészült fejezeteket. Érthető, hogy a nagy sietségben virágzik az ötletekkel való kereskedelem: ki egy sivatagi légiós csatát kínál, ki egy ötletet venne az áldozat meggyilkolására, ki pedig egy barna hajú nő érzékletes leírását sózná rá valakire. Aztán egy nap feltűnik két új figura: az ötletekkel teli és öntudatos, fiatal (Rejtő) Jenőke és egy bánatos, nincstelen férfi, aki mintha csak egy csöpögős szerelmes regényből érkezett volna.
A kocsma élete és a Rejtő-szöveghelyeket idéző regények fiktív világa váltakozva jelennek meg a színen, oda-vissza hatva egymásra, egyre inkább megkavarva az eseményeket. Végül már szereplők vándorolnak a világok között, légből kapott fordulatok valósulnak meg, és a keveredés végképp kibogozhatatlanná válik. Ugyanakkor Kárpáti még ennél is több síkot hoz játékba a rendezésében: az egészen konkréttól (például az utalás a színpad mögött látható Dohány utcára) az egészen absztraktig (ilyen a Vadas Tamara által koreografált, szellemes „ujjtánc”).
Rainer-Micsinyei Nóra, Kárpáti Pál (fotó: Badinszky-Tolvaj Annus)
A végeredmény a sok ötletes megoldás ellenére azonban nem egyszer túllő a célon. Ilyen például a zenehasználat. Az egyébként hangulatos dallamok, amelyek általában az írás folyamatát helyettesítik, és amelyek Kárpáti egy korábbi munkájában, a Hungariban hozzátettek az előadáshoz, itt sokszor céltalanul csüngenek a produkción, alkalmanként feleslegesen megnyújtva egy-egy jelenetet. Ugyanilyen a valóság „behozatala”, aminek nem adtak szerepet, mégis megjelenik: az előadás egy pontján dramaturgiai okokból felhúzzák a Hátsó Kapu utcát eltakaró redőnyeit, és a befelé néző, arra sétáló emberek elvonják a figyelmet.
A színészek azonban mindent megtesznek, hogy rájuk figyeljünk. Fekete Ádám és Stork Natasa például önmagukban is lenyűgöző jelenségek, mint régi motorosok az irodalmi bizniszben, Egger Géza pedig hitelesen és viccesen alakítja az iparban (saját maga szerint) félisten, nagydumás Plackot, aki munkája közben észrevétlenül kiissza és kieszi a kocsma készleteit. Egger megformálásban egy igazi rejtői csibészt kapunk, aki az egy-két döcögős, közönséggel való interakciót leszámítva, érzékletes hévvel és lendülettel teljesít. Ő a TÁP Színháztól érkezett, de a paletta színes: k2, HOPPart, Titkos Társulat. Az összesen hét színész (az említetteken kívül: Horváth Szabolcs, Kárpáti Pál, Keresztény Tamás és Rainer-Micsinyei Nóra) sokféleségükben is megtalálják az egységet.
Fekete Ádám, Kárpáti Pál (fotó: Badinszky-Tolvaj Annus)
A metafizikai keserűségnek csak néha teret engedő, játékos humor miatt Az öldöklő tejcsarnok kivételes alkotás a Kárpáti-életműben, így az előadást olyanok is élvezhetik, akik egyébként kevésbé kedvelik a rendező sajátos stílusát. Minden jó történet egy kocsmában kezdődik, mondja Plack, és igaza van. Egy-két helyen ugyan félresiklik az este, de egy ilyen különös találkozásnál ez talán elnézhető.
(2015. november 11.)
