Kreativitásból ebben az előadásban sincs hiány, azonban a már jól bevált módszerek, k2-s trükkök most először sehogyan sem működnek.
A k2 Színház dolgozott már fel, jobban mondva át, Bulgakovot, Csehovot, Baka Istvánt, Dürrenmattot és Brechtet is. Amit ezek közül az előadások közül láttam, alapos és értő, kreatív, egyedi nézőpontot képviselő alkotás, méltán teszik a k2-t az egyik legígéretesebb fiatal társulattá. A Röpülj, lelkem! az első, aminek bár a magyar szép- és zeneirodalomból való idézetek teszik ki jó részét, alapvetően saját elképzelés. És sajnos olyan tekintetben is ez a társulat első előadása, hogy a már jól bevált módszerek, k2-s trükkök most először sehogyan sem működnek. Túl sokat akartak talán megmutatni magukból, a sok szereplő és alkotótárs mellé egy dramaturgot is megérte volna még szerződtetni. Úgy tűnik, hogy míg más, eredeti darabokhoz erős kézzel, átgondoltan tudnak nyúlni, saját, ráadásul zenés előadást írni még korai nekik.
Fotó: Toldy Miklós
Ebben a saját történetben a k2 Színház egy még elképzelhető, de azért utópisztikus világba repít minket, ahol az avarok még léteznek, a maguk felsőbbségét hirdető magyarok pedig lenézett kisebbségként bánnak velük. Egy augusztus huszadikai ünnepség kellős közepén találjuk magunkat, ahol arra készülnek, hogy a honfoglalást ünnepelve a helyére kerüljön az utolsó tégla az országot körülvevő, védelmező, nemzeti öntudatból épülő falon. A nemzeti egység – mint ahogy Etelközy Mátyás, a honfoglaló rockoperett rendezője a parlamentbeli premier után mondja – sosem volt még olyan szilárd Árpád fejedelem óta, mint ma. Erről a máról hangsúlyozottan nem tudni, mikor is van, de minden bizonnyal a közeljövőben: csak pár évvel a k2 (2015-ös) Platonov-előadása után, valamint akkor, amikor a tüntetések és a demokratikus ellenállók hangja még megszólal, de amit még annyira sem vesz észre senki, mint napjainkban. A szilárd alapokon épülő falat és annak összetartó erejét sem a megidézett Árpád fejedelem szelleme, sem az avar kisebbség egy radikális képviselője által a szent kenyérbe tömött dinamit nem tudja lebontani. Az előadás vége szerint valami talán igen. Azonban az itt felkínált megoldás és a Parlament felett repkedő madarak mint a szabad lélek metaforái sem elég erősek ahhoz, hogy hozzájáruljanak az előadás egységességéhez.
Fotó: Toldy Miklós
Az előadásban a magyarokra a történelem súlya nehezedik, ránk, nézőkre pedig a hosszan elnyújtott perceké és széthasznált pillanatoké. Az előadás első mondata: „Ki vagy te, magyar?” Ami ez után következik, mind erre a kérdésre próbál idézőjeles választ adni. Sorolhatnánk és részletezhetnénk a cselekményt, a társulat nem fukarkodik az újabb és újabb fordulatok adagolásával. Ez még hagyján, de az alkotók direkt rájátszanak az üresjáratokra, szándékosan nyújtják az előadást. A színpadon is emlegetett „rétestészta-dramaturgia” rombolja az egyébként másféle, egymástól elütő technikával sem felépített szerkezetet, a kitartásokkal a poénok nagy részét is megölik. Az előadásban nem csak magyarok keverednek avarokkal, hanem a klasszikus szerelmi komédia elemei az operettel (tulajdonképp néhány, muszájszerű dallal), egy kis fantasyvel, ősmagyarkodással, politikai és színházi önreflexióval és öniróniával. Elképzelhető, hogy akár sikerülhetne is mindezt egyként tálalni , de a Röpülj, lelkem! sajnos nem jó példa erre.
Vitathatatlan, hogy kreativitásból ebben az előadásban sincs hiány. A legfőbb díszletelem, Jeli Sára Luca munkája például ötletesen egyesíti magában a Parlament kupolájának és egy jurtának a képét. A k2 sokoldalú színészei hozzák az eddig mutatott, különleges színvonalat és játékosságot . Lovas Rozi is megtalálja a helyét ebben a tőle nem is távol álló közegben, a statisztákat játszó többi szereplő viszont kilóg a sorból, komikusnak szánt mellékszerepeikben ügyetlenül mozognak.
Sokszor lehet érezni, hogy az alkotók valamire nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint amekkora súlya annak az előadás egészében valójában van. Például egyszer csak előbukkan a múltból Árpád fejedelmünk. Árpád vezér személyének ebben az esetben nincs gondolati súlya, nem képvisel semmit: sem a magyarokat összefogó vezérként, sem ősként nem teljesít. Megjelenésével pusztán a szálakat kavarja összébb, és tőle tudjuk meg, hogy az avarok és a magyarok tulajdonképpen testvérek, ezért nincs ok az ellenségeskedésre.
A Röpülj, lelkem! műfajmegjelölése az egyik legsikerültebb eleme az előadásnak. Alkotói ugyanis annyiféleképpen próbáltak mondani valamit rólunk, magyarokról, hogy valódi zenés talány marad, pontosan hova akartak minket vezetni mindezzel.
(2016. január 4.)
