„Az Újvidéki Színházra NEM KERÜL LAKAT!”
Ezzel a mondattal kezdi Venczel Valentin, a szerbiai teátrum igazgatója szerkesztőségünknek írt válaszlevelét. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Újvidéki Színház január elején még nem kapott egyértelmű és megnyugtató választ a fenntartó városvezetéstől arra, hogy mi módon lesz biztosítva a színház működéséhez szükséges dolgozói létszám a 2016-os évben. Venczel elmondása szerint annak ellenére, hogy a végleges megoldás még mindig nem született meg, az biztosan kijelenthető, hogy az Újvidéki Színház nem kell, hogy bezárjon.
Küzdenünk kell minden egyes emberért, de ezt teszik itt a szerb kollégák is, mint ahogyan Magyarországon is minden egyes színházban és alkotói közösségben. Ez minden évben november-december tájékán esedékes, legfeljebb a költségvetési tárgyalások részletei nem kerülnek nyilvánosság elé – írja Venczel Valentin.
Venczel Valentin (fotó: Riskó Gáspár / 168ora.hu)
A probléma ‒ melyben az Újvidéki Színház leledzik ‒ nem aktuális "hatalom specifikus”. Az Újvidéki Színház 14 éve azonos számú munkatárssal működik. Ez idő alatt legalább három, eltérő színezetű politikai garnitúra gyakorolt hatalmat. Közben minden hivatalos nyilatkozatban, minden elődöm (velem együtt) hangsúlyozta, hogy "Újvidék Város mint alapító, gyakran lehetőségeinek határait is túllépve támogatja az Újvidéki Színház munkáját" – folytatja a gondolatmenetét Venczel.
Ahogy a jelenlegi helyzetet összegzi az igazgató: Dél(vidék)-en a helyzet változatlan. Vagyis az Újvidéki Színházat nem veszélyezteti bezárás, viszont a határozott munkaidejű szerződésekkel foglalkoztatottak engedélyeztetése ‒ bértömegük jóváhagyása még nem történt meg. Várják Belgrádból az erre illetékes hatóság egész országra érvényes állásfoglalását. Addig viszont a határozott idejűek bérét a szerződtető (színház) gazdálkodja ki saját bevételből vagy a programkeret terhére.
Venczel Valentin Szerbia határain túl is elhelyezi saját helyzetüket: Gondoljunk csak bele, hogy 1990 óta (akár Magyarországon is) mennyivel csökkent egy-egy színház vagy más művészegyüttes állandó tagjainak száma! A határozatlan idejű munkavállalói státus (a művészek körében) Magyarországon több évtizede ismeretlen fogalom. Megannyi műhely, intézmény van, amely jó esetben valamelyik önkormányzattól épületfenntartási költségeket ugyan kap, de programra, tiszteletdíjakra, bérjellegű kifizetésekre egy vasat se. Évek óta.
Fotó: kulturaliskalauz.rs
Igen, ez és sok minden más is kultúrarombolás – írja felvetésünkre Venczel. Viszont az ágazat (kultúra) költségeinek optimalizálása, a művészeti tevékenység piacosítása, a művészek "mobilitásának" forszírozása nem az éppen regnáló kultúrpolitika és kulturális igazgatás találmánya. Szerbiában csak az indult el, ami Magyarországon már a "rendszer". Amúgy mellesleg: Szerbia kulturális büdzséjének több mint 40 százalékát a színházakra fordítják és a színházak állományának több mint 90 százaléka "állandó", határozatlan munkaidejű munkavállaló. Még mindig olyan munkajogi biztonságban, amelyben a reálszocializmusban sem részesültek "béketábor"-beli társaik.
Rövid időn belül ez a második jelzés, ami szerint határon belül sok mindenre érzékenyebben reagálunk. Néhány napja Zsigmond Andrea, kolozsvári színházi szakíró mondta azt a hazai és határon túli kritika hangnemével kapcsolatban, hogy „ha jól sejtem, a politikai feszültségek miatt Magyarországon mindenki nagyon irritált, és gyakran zsigerből támad.” Múltkori írásunkat azzal fejeztük be, hogy „talán holnap már meg is érkezik a levél az Újvidéki Színházba, hogy az intézmény kiemelkedő kulturális értéke, számokban kifejezhető eredményei és a fenntartható fejlődés figyelembevételével az 51 fős alkalmazotti állományt 3 státusszal bővítik. Nos, akkor nem szóltunk semmit sem.” Nos, ha úgy tűnik, mégiscsak joggal szóltunk valamit, abban bizonyosan van igazság, hogy mi a hazai, kiélezett kultúrpolitikai állapotok miatt az ilyesmire érzékenyebben reagálunk. Idegesek vagyunk. Már megint és még mindig.
