Kint fúj a szél, bent ég a tűz, fogy az alkohol, és nem történik semmi.

McPherson drámája hangulatdarab: négy férfi és egy nő ül egy világvégi ír kocsmában, történeteket mesélnek egymásnak; kint fúj a szél, bent ég a tűz, fogy az alkohol, és nem történik semmi. Ötükből hárman megszokott asztaltársaságot képeznek: az autószerelő Jack, a neki néha bedolgozó Jim, valamint a kocsma tulajdonosa, a fiatal Brendan – mindannyian magányos farkasok, akiknek egyetlen szórakozása a közös esti iszogatás. Egyik este beállít a közeli városba költözött régi barátjuk, Finbar, aki ellenben házas, és a civilizációban megcsinálta a maga szerencséjét. Nem egyedül jön, hanem magával hozza a kisváros új lakóját, egy Dublinból elvándorolt harmincas nőt, Valerie-t, aki épp az új környékkel és lakóival ismerkedik. És mivel nő, ráadásul idegen nő csak ritkán vetődik a magányos szivarok közé, elkezdik produkálni magukat, ami leginkább egyszerű sztorizgatásban és egymás ugratásában merül ki.

Mészáros Sára, Kalmár Tamás, Sarkadi Kiss János, Szarvas József

Ahogy íreknél szokás, a férfiak különféle szellemtörténetekkel traktálják egymást kopogtató tündérekről és megelevenedő halottakról, mire Valerie is megosztja a maga sztoriját lánya tragikus haláláról és egy rejtélyes telefonhívásról, amely során azt hitte, halott gyermekével beszél. De ezek nem változtatják kísértetjárássá az előadást, nem is nagyon borzong bele az ember az elmondott történetekbe, lévén a kedves kiskocsmában a kandalló lobogó tüzénél borzongani nem nagyon lehet.

A magyar színházlátogató az ír vidéket leginkább Martin McDonagh trágár szavakkal telezsúfolt, viccesen kegyetlen darabjaiból ismerheti – Bérczes László maga is megrendezte néhány éve a Vaknyugatot Kaposváron. McPherson egész más: a szlenget néhány hangulatfestőnek használt „baszod” képviseli, kegyetlenségről szó sincs, és a humor is alig észrevehetően lapul meg a sorok között. Czeigler Balázs élethű írkocsma-díszletében nagy meglepetésekre nem számíthatunk, és Bérczes László rendező nem is törekedett erre : szinte mindent a szövegre és a Szarvas Józseffel kiegészült kaposvári színészekre bízott. McPherson karakterei meglehetősen egyszerűek, valamelyes érdekességet csak a mogorva vén medve, Jack és a „kisvárosi dögevő dandy” (©Garaczi László), Finbar hordoz. Előbbi jó mélyen rejtegeti kis életkudarcát, amit csak Valerie tud kihúzni belőle, utóbbi viszont jómódban él, a környék császáraként mindent felvásárol, vendéglőt üzemeltet és néha visszajár a semmi közepére, hogy rosszabb sorsú földijei előtt vágjon fel sikereivel.

Kalmár Tamás, Sarkadi Kiss János

Bár van némi feszültség Jack és Finbar között, ez csupán egymás vicces ugratásában merül ki, valódi összeütközés nem lesz belőle. Mikor előkerül a címbeli gátról készült régi fénykép, úgy tűnik, mintha a múltból felbukkannának valamiféle régi sérelmek, de ebből is csak kedves, egymást ugratós múltidézés kerekedik ki.

A színészi játék olyan, amilyennek lennie kell: Szarvas József Jackje leginkább kötelességből zsörtölődik, egyébként jól elvan a maga kis életével; Sarkadi Kiss János kötelezően nagyképű Finbart hoz; Kalmár Tamás puszta jelenlétében a félszeg, anyucipicifia Jim; Mészáros Sára Valerie-je folyamatosan oldódik fel a furcsa figurák között, hogy a végén kölcsönösen bizalmukba fogadják egymást; Váncsa Gábor pedig csaposként, szerepének megfelelően, finoman háttérben marad.

Kétségtelen, hogy el lehet merülni a vidéki ír kocsma hangulatában, a mesterséges tűz fényének nézésében, az egyszerű emberek egyszerű történeteiben. De hogy mindez miért érdekes számunkra itt és most, az az előadásból nem derül ki. Talán nem is kell, hogy itt és most érdekes legyen. Talán igen.

(2016. január 19., Nemzeti Színház)

Az előadás adatlapja itt érhető el.