Mintha az újító szándék nem az érthetőséget szolgálná, inkább az újító szellemű szülőket nyugtatná: újító szellemű előadásra hozták gyerekeiket.

Kezdjük ott, hogy A rút kiskacsa nem tanít másra, minthogy a tuti módszer az érvényesüléshez: gyönyörűnek kell lenni. Aki nem ismerné, Andersen meséje egy kacsának hitt kis hattyúról szól, aki, míg nem leli meg fajtársait, mindenhol kiközösítésben részesül – merthogy az ő mércéjük szerint nem szép. Amint összetalálkozik a hattyúkkal, rögtön befogadják, mert szerintük már jól néz ki: „Ez a legszebbik, ez az új. Olyan fiatal és olyan gyönyörűek a hófehér tollai!” A mese tehát nem tér ki olyasmire, hogy a szereplő belső értékeit hangsúlyozza, vagy a toleranciáról példálózzon: a kiskacsa életútja voltaképpen nem több, mint a Tetrisben a formájuknak megfelelő helyet találó alakzatoké. Szépnek kell lenni: ezen az alaptételen sajnos a HoppArt és a Vaskakas Bábszínház koprodukciójában született, némiképp 21. századira turbózott A csúnya kacsa sem változtatott.

Keresztény Tamás, Kiss Diána Magdolna (fotó: Borovi Dániel)

Mert már az előadás szórólapján is ironikusnak szánt szövegbuborékok jelzik: „nem a külső a fontos – De!”. És bár valószínűleg cáfolni igyekszik, végül pont, hogy megerősíti az állítást. A darab során felvonultatott antropomorf állatok általában lepukkant, negatív alakok: van itt bunkó vidéki kacsa, szadista gólyakislány, alkoholista-pedofil szirti sas, meg naplopó macska is, ehhez képest a hattyúk patyolat tiszta, hófehér ruhában pompáznak, a címszereplőt alakító Friedenthal Zoltán még jól szabott fehér öltönyt is kap a befogadás jegyében. És még zenélnek is, gyönyörű, többszólamú acapella- dalokat énekelnek: felsőbbrendűségük félreérthetetlen. Szegény csúnya kacsa tehát nem tanulhatott mást saját tanmeséjéből, mint hogy ő végig a kiválasztottak közé tartozott, egyedül a csökött világ nem értette meg őt.

Ezen a problémás morális kátyún átzötykölődve újabb akadály előtt találjuk magunkat: nevezetesen, hogy mitől lesz egy gyerekszínházi előadás „jó”. Hogy egyszerre tudjon szólni a szülőnek és a gyereknek, nem újdonság- De hogy ez a kétirányú igény ne akadályozza egymást, az már egy problémásabb dolog. A Markó Róbert – Tengely Gábor rendezőpáros bicskája helyenként ebbe is bele-bele csorbult: valószínűleg az érthetőség jegyében cserélték le az ódon hangzású A rút kiskacsát Csúnya kacsára, viszont már rögtön a darab kezdőjelenetében elhangzik egy „ódon kúria” szófordulat, amivel nem tudom, a célközönség ifjabbik fele mit tud kezdeni. És mintha az újító szándék nem is a gyerekek javát szolgálná, sokkal inkább az újító szellemű szülők felé kacsintana, akik így megnyugodhatnak, újító szellemű előadásra hozták gyermekeiket. A teljes mai Magyarország társadalmi feszültsége kerül bemutatásra a felvonultatott karakterekben: alkoholizmus, elmaradó lakbér, elvándorlás, stb., s bár ezeknek nagy része egyáltalán nem tolakodó, sokszor a darab dramaturgiai ívét építik, párszor tényleg csak amolyan kipipálási szándék érződik rajtuk: az előadás egy pontján a csúnya kacsa egy meleg vadlúd-párral találkozik, akik elmerengenek azon, örökbe fogadják-e az árva jószágot, hisz nekik sosem lehet saját gyermekük. A téma szemérmes meglibbentését pár határozott puskadördülés szakítja meg, mert a vadludakat lelövik.

Kiss Diána Magdolna, Herczeg Tamás (fotó: Borovi Dániel)

Néhol meg pont fordítva érvényesül a két fenékkel egy lovat megülni problematikája: Kiss Diána Magdolna szadista gólyakislánya minél többször ismételi el hányattatott sorsú főszereplőnknek, hogy „szét fog loccsanni az agya”, a gyerekek annál inkább nevetnek. Viszont ezzel egyenes arányban éreztem én egyre kínosabban magam.

Az előadás tehát erősen bizonytalan alapokra épült, furcsa módon a kész produkció mégsem inog annyira, és ebben a legnagyobb szerepe annak az elvitathatatlanul érvényes színházi nyelvnek van, amin megszólal. Olyan színházi nyelv ez, amely kiválóan szolgál a leendő színházba járó generáció színházi beavatásaként. A díszlet (Michac Gábor munkája) voltaképpen pár szék, asztal, és két gurulós ruhafogas, maximum annyi, amivel egy gyerek is rendelkezik otthon, ha bunkert akar építeni. És akár egy gyereknél, itt is bőven elég ennyi: Friedenthal Zoltán világcsúcsot úszik a tavat szimbolizáló kék asztalon, máskor meg reményvesztetten kuporog ketrecében, azaz egy felfordított asztal lábai között. A tojás, amelyből kikel, egy lufi, kikelése pedig csupán annyi, hogy a körbe-körbe dobált lufit végül ő kapja el a színfalak mögül előlépve. A szereposztás is igen frappáns trükköket alkalmaz: mind a gyerekét fájó szívvel elhagyó kacsaanyukát, mind az énekével főszereplőnket vonzó titokzatos hattyúlányt Szilágyi Katalin játssza. A megoldás ötletességét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az előadás közben véleményező kisgyerekek közbeszólása: mikor a csúnya kacsa kérdezi a lánytól, ki is ő, egy kisfiú készséggel elmagyarázta neki: „hát az anyukád!”.

Friedenthal Zoltán és Kiss Diána Magdolna (elől), Szilágyi Katalin és Herczeg Tamás (hátul) - Fotó: Borovi Dániel

És amit nem lehet eléggé kiemelni: a féltucat színész által megalkotott többtucat szereplő megformálásának bravúrossága. Bár esetenként sokára, vagy csak a színlapról derül ki, hogy ki micsoda éppen, pl., hogy az akármilyen állatnak tűnő ballonkabátban dülöngélő Herczeg Tamás voltaképpen egy szinkronszínész sas, viszont a tangapapucsban slattyogó, csámpásan járó, csücsörítő, kitolt fenekű Kiss Diána Magdolna kacsaként telitalálat, Keresztény Tamás pitiáner gengszter-szarkája vagány dzsekiben szintén. Nem pusztán beszélő állatokat látunk stilizált öltözetben, hanem az állatokkal párhuzamba állított, való életből ismerős karaktereket. Olyan kétszintű játék zajlik, amiben végre érvényesül az az újító szándék, amelynek az igénye az egész darabot áthatja.

A darab végén látszólag révbe érő, fajtársaival vígan daloló kacsa-hattyú története végül a „boldogan élt, míg meg nem halt” örökérvényű, de némiképp egyszerű meseigazsággal zárul; talán pont ez az, ami kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ma is izgalmas legyen. Vajon mi lesz azután főszereplőnkkel, miután „fajtársai” befogadták? Hisz mennyi minden lehet még a külső mögött, amiben különbözünk…

(2016. február 14.)

Az előadás adatlapja itt olvasható.