A kettős:játék egyik különlegessége, hogy a cselekmény szinte végig a virtuális világban játszódik. A színészek chateléseket, profilokat és avatárokat jelenítenek meg a színpadon.

Egy ifjúsági előadásnak kétszeresen is megéri az internettel foglalkozni. A virtuális világ ábrázolása a színpadon számtalanszor eredményez kreatív és látványos megoldásokat, de az internet egyben a Z generáció egyik sajátos terepe is. Egy ilyen előadás segíthet feldolgozni a fiatalok olyan problémáit, amelyeket a szülők vagy a tanárok személyes tapasztalatok híján kevésbé tudnak kezelni. Tasnádi István többek között a klasszikussá vált Cyber Cyrano című drámájával tette le a védjegyét a műfajban. Akárcsak a kettős:játékban, ott is a kamaszok valódi és virtuális énje közötti feszültség okozza a konfliktusokat. Ahogy annak idején a Cyber Cyranót, most a kettős:játékot is Vidovszky György állította színpadra. Az előadás egyik különlegessége, hogy a cselekmény szinte végig a virtuális világban játszódik. A színészek chateléseket, profilokat és avatárokat jelenítenek meg a színpadon.

Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Császár Réka, Bartos Ágnes (fotó: Mestyán Marcell / Kolibri Színház)

A jegy átvételekor máris szokatlan megoldással szembesülünk. A nézők a jegyek mellé zsetonokat kapnak, amelyek azt jelzik, hogy a rendes nézőtéren vagy az előcsarnokban felállított sátorszerű kisszínpad előtt kell-e helyet foglalni. A két helyszínen szimultán ismerhetjük meg ugyanazt a történetet, ám amíg bent Tünde, kint Hárún szemszögéből. A két kamasz csak egy online játék, a Szarumán szemén keresztül ismeri egymást, ARWEN14 és ARAGORN15 néven. Egymás teste helyett csak a másik avatárját látják, és miközben minél többet tudnának meg a másikról, annál jobban őriznék a saját titkaikat.

Az előadás akkor működik igazán, ha mi is tudatosítjuk ezt a kettősséget. Az egyik színpadról a másikra átszűrődő zajok többször is emlékeztetnek: odaát, a közönség fele mást lát. Nem tudják a hősünkről, amit mi igen. Ugyanakkor már az előadás elejétől kezdve ismerik azokat az információkat, amiket nekünk legjobb esetben is csak a produkció legvégén árulnak el, és amire a mi hősünk annyira kíváncsi.

Nizsai Dániel, Császár Réka (fotó: Mestyán Marcell / Kolibri Színház)

A forma és a tartalom ilyenfajta összecsengése általában maradandó élményt nyújt, és nincs ez másként most sem. A szereplők (és a nézők) élő találkozása pedig ha nem is katartikus, de átgondolt és szokatlansága ellenére jól kivitelezett megoldás. Igaz, egy merészebb koncepció talán még jobban ki tudta volna aknázni a szimultán színpadok nyújtotta lehetőségeket, még tovább játszva az információ adagolással (ebben a közelmúltban a Stereo Akt alkotott emlékezeteset az Etikettben, amikor a nézők ugyan ugyanazt a jelenetet nézték, ám a fülhallgatójukban más-más narrációt hallottak hozzá).

A virtuális teret vetítések, futurisztikusan világító és mozgatható paravánok és emotikon alakú párnák hozzák létre (díszlet: Pintér Réka). A színészek megállják a helyüket ebben a közegben, lendületesen és magukat komolyan véve teszik arcuk elé az emotikonokat, válnak videojáték hőssé, vagy jelenítik meg az egyik Alkonyat-film emblematikus jelenetét. A kamasz hősök (Bartos Ágnes és Nizsai Dániel) őszinték, a játék avatarok (Császár Réka és Fehér Dániel) menők, és a többi színészre se lehet panasz. A jelmezek (Szabó Gergely) alkalmazkodnak a szöveghez, a zene (Monori András) inkább a hős érzésvilágát közvetíti és nem a videojátékokéra hajaz. Mindez együtt ötletesen ábrázolja annak a virtuális világnak a hangulatát, ami ismerős a mindennapjainkból, mégis, ebben a törésben üdítően újnak hat. Külön érdekes, ahogy egy-egy szereplőről vagy gesztusról eldönthetetlenné válik, hogy valódi-e vagy hamis. Sajnos néha egy-egy történetszál is eltűnik a homályban, a befejezés ettől egy cseppet következetlen, de ez talán megbocsátható.

Alexics Rita, Bartos Ágnes (fotó: Mestyán Marcell / Kolibri Színház)

Az előadás vége ugyanis összességében nagyon érzékletesen ábrázolja az internet előnyeit és hátrányait. A virtuális életen kívül joggal tűnik a hősök számára minden idegennek és ijesztőnek, szóba kerülnek a cselekmény során fizikai és kulturális borzalmak is. A különbségek és a távolság itt áthidalhatatlanok. Az internet transzcendens terében azonban a határok leomlanak, a lehetőségek végtelenre nőnek. Csak jó lehet, ha a következő generáció megérti ezt a nagy szabadságot, mi pedig őket.

(2016. február 20. - Tünde oldala)

Az előadás adatlapja itt olvasható.