Éppen a dráma hűvös profizmusa az, ami majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy színpadon valami eredeti dolog kerekedjen ki belőle. 

Egy állásinterjú leginkább annak izgalmas, aki az állásra pályázik. Hogy egész estés darab legyen belőle? Elsőre kicsit merészen hangzik, de mindjárt nem az, ha egy egyszerű interjúból előbb verseny, majd nyomozás, aztán lélektani turkálódás lesz, hogy a végén egy nagy csavar teljesen más színben tüntessen fel mindent. Az alapállás egyszerű: egy nagyon jó hírű multicég keresi kereskedelmi igazgatóját, már a válogatás utolsó körénél vagyunk, csak négyen maradtak, a jelölteknek pedig közös megmérettetésen kell bizonyítaniuk, hogy ők és csak ők a legalkalmasabbak a pozícióra. A konfliktus máris adott, hiszen egymást kell legyőzniük, és csak egy maradhat. Vagy mégsem?

Széll Horváth Lajos, Józsa Richárd (fotó: Körtvélyesi László)

Jordi Galceran A Grönholm-módszer című drámája ügyesen kivitelezett darab. Végig fenntartja az izgalmat, jól adagolja a feszültséget, kellő helyre rakja a kisebb-nagyobb csavarokat – mintha egy drámaírói kézikönyvhöz írott modell lenne. Galceran a tekhnéről, a mesterségről, az írói kurzusokon elsajátítható ismeretekről mindent tud, s ez jó alapot adhat egy nézhető, mi több, élvezhető előadáshoz. Mégis az az ember érzése, hogy A Grönholm-módszer semmi más, csak egy profin megcsinált ujjgyakorlat, mert éppen az a je ne sais quoi, az a megnevezhetetlen valami hiányzik belőle, ami az igazi műalkotások sajátja, ami nem tanítható és tanulható.

Éppen a dráma hűvös profizmusa az, ami majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy színpadon valami eredeti dolog kerekedjen ki belőle. A szövegtől nem nagyon lehet eltérni, mert borul a jól felépített krimi, a szerepeknek igazi mélységet nem lehet kölcsönözni, mert a végső csavar felől nézve hiteltelen lesz a sztori, és még folytathatnánk. Horgas Ádám rendező nem is törekedett arra, hogy valami pluszt adjon hozzá – jól gondolta, hogy ez a szöveg nem bírná el. Maradt a dráma egyszerű színre vitele, s ez a maga módján sikerült is.

Józsa Richárd, Széll Horváth Lajos, Györfi Anna, Mikola Gergő (fotó: Körtvélyesi László)

A díszlet a rendező testvérének, Horgas Péternek a munkája. Tipikus multicéges tárgyalóterem, körben egymás mellett képernyők a falon, középen egy súlyos, szürke asztal, valamint egyszerű, szintén szürke székek – steril, ingerszegény, funkcionális tér. A szereplők hasonlóan sterilek: Józsa Richárd Ferranja a nagyképű sikerember, Széll Horvát Lajos Enricje a szószátyár, idegesítő kisember, Györfi Anna Merce-je és Mikola Gergő Carles-ja tipikus üzletasszony-, illetve üzletember-típusok. Az már az előadás elején világos, hogy központi szereplőnk az először érkező Ferran, és talán az ő szerepében rejlik a legtöbb karakterformálási lehetőség, de Józsa Richárd sajnos nem nagyon él ezekkel a lehetőségekkel. Emlékezetes inkább Széll Horvát Lajos kotnyeleskedő mitugrásza lesz, a tipikus stréber, persze csak addig, amíg ki nem derül, hogy valójában nem is az, akinek mondja magát.

Györfi Anna, Józsa Richárd (fotó: Körtvélyesi László)

Ennél több spoilert nem lenne sportszerű elmondani, még ha az utolsó csavar felől nézve kissé más színben is tűnik fel az addigi sztori. Az újabb és újabb feladatok, lelepleződések, csavarok hihetően követik egymást mind a szöveg, mind a színészi játék szintjén, és a végső nagy csavar felől visszatekintve sem válik hiteltelenné a történet. Igazi mélységek persze nem tárulnak fel, és a végső megoldás sem kecsegtet valami nagy hűha-élménnyel.

A Pécsi Nemzeti Színház Grönholm-módszere könnyen emészthető, mindenkinek bátran ajánlható és gyorsan felejthető repertoárdarab – a világot nem fogja megváltani, de legalább nem is akarja.  

(2016. február 26.)

Az előadás adatlapja itt található.