A Dongóban a bevallottan minimális rendezői felügyelet mellett a színészek nem tudnak helyzeteket teremteni, vagy legalábbis nagyon keveset ahhoz, hogy élvezzük az előadást.
A k2 Színház egy sokszínű, vállalkozó szellemű csapat, ezt most már egyre inkább tudjuk. Sok mindenbe belevágnak, a legutóbbi előadásukat Kárpáti Péterrel és improvizációs alapokon fekvő munkamódszerével hozták létre. Az egy másik kérdés, hogy a munkamódszer elsajátításának vagy nagyon az elején járnak, vagy nagyon távol áll tőlük.
Piti Emőke, Horváth Szabolcs (fotó: Puskel Zsolt)
Ha jól emlékszem, a k2 először magyar-román, majd Ustawka, legvégül pedig Dongó címen hirdette az előadást. Ez természetesen semmi esetre sem róható fel a társulatnak, de a feltűnően gyakori címváltoztatás azt jól jelzi, amit a nézőtéren is érezni lehetett: mennyire nem tudták az alkotók, hogy mire fog kifutni az előadás. Pedig az alapötlet megérte volna a nagyobb összeszedettséget. Egy, a drámairodalomban többször feldolgozott, antik mitológiai történetre építették korunk egyik kényes témáját. A vad focidrukkerek, az Újpest és a Ferencváros szurkolói táborának egymás elleni harcát elvileg Amphytrion, a görög harcos történetével egyesítették. Amíg ő háborúba vonul, addig Jupiter isten felveszi alakját, és elcsábítja feleségét. A hűség, megcsalás és a harc motívumát sikeresen egyesítették az Újpesthez tartozás, a drukkercsapat, azaz a Lila Cápák erejében és az összetartozásban való hit kérdésével. De például a karakterek, valamint a jelenetek felszínessége, és a túl gyakran altesti poénokra hagyatkozó humor miatt szerencsésebb lett volna ezt egy alaposan meghúzott, kiélezettebb előadásban tálalni.
Viktor Balázs, Boros Anna, Rózsa Krisztián, Borsányi Dániel, Piti Emőke (fotó: Puskel Zsolt)
A k2-sök jó érzékkel szokták kialakítani a drámai helyzeteket, most azonban ennek éppen az ellenkezőjét látjuk. Kanapékon fetrengő, siránkozó, unatkozó szurkolókat, akik szintén véresen drámai helyzetekre éhesek, persze, nem színházi értelemben. A Trafó klub „színpadán” nem történik más, mint készülődés, illetve egymás hergelése: meccsre, szexre, és ustawkára, azaz a drukkercsapatok előre megbeszélt időpontban és helyen történő bunyójára. Ezt néha megszakítja ugyan egy-egy sértődés, a mondatok közé csepegtetett felszínes rasszizmus és a csoporton belüli belső problémák hullámvasútszerű felfuttatása, de a nézőnek, akiről talán megfeledkeztek az alkotók, ez egy idő után nagyon kevés.
Pedig fontos kérdések lógnak a levegőben. Például hol volt Dani, a csapat ki nem mondott vezetője, amikor mindenki rá várt? Erre nem kapunk választ, de még az egyik (igen hosszú), erre a problémára építő jelenet súlya is elveszik. A vesztes meccs után törzshelyükre visszatérő Lila Cápák ugyanis arról vitatkoznak, hogy ha ő ennyire konszolidált tagja a csapatnak, aki meccs után hazamegy a csajával, akkor mégis, ki legyen az a tökös legény, aki elvezetné a Lila Cápákat az ustawkára? Miután minden lehetőséget jobbnak találnak Daninál, a legutolsó jelenetben mégis Dani lesz az, aki, mintha mi sem történt volna, a csapat élére áll.
Viktor Balázs, Domokos Zsolt (fotó: Puskel Zsolt)
Az egyetlen eredeti és érdekes színházi megoldás maga a címszereplő, Dongó. Az istent megtestesítő szereplőhöz hasonlóan antropomorf kutyus emberként van jelen, mindenki beszélget vele, telefonálnak neki, beveszik a csapatba, miközben kutyaságát is hangsúlyozzák, ami kivételesen vicces jeleneteket eredményez. A kis búgó, harcias kutya állandóan viszkető fullánkját bármelyik pillanatban bárkibe belemélyeszti, ha veszélyben látja védenceit: gazdáját, Emőkét, vagyis Dani barátnőjét, vagy pedig az Újpest csapatát, illetve a Lila Cápák egységét. Hiszen Dongó az, aki egy személyben testesíti meg a fent említett hűséget és a feltétlen, elvakult hitet is. A mitugrász, másokat is hergelő figurát Horváth Szabolcsnak az első perctől az utolsóig sikerült elkapnia.
Pedig a többi színésznek is vannak jó pillanatai, nem arról van szó, hogy rosszul játszanának. A Dongóban a bevallottan minimális rendezői felügyelet mellett a színészek nem tudnak helyzeteket teremteni, vagy legalábbis nagyon keveset ahhoz, hogy élvezzük az előadást.
(2016. február 26.)
