Az előadás arról is elgondolkodtat, hogy mi történt az értelmiséggel a dráma megírása óta eltelt 40 évben.  

Sötét pincehelyiség, csöveken száradó ruhák, fényképek a falon - az egyik ágy fölött a családról, a másik mellett Gandhiról és Beckettről. Bőröndök, néhány cipő, ruhák egy műanyagrekeszben, könyvek pár almásládában. Két, kényszerű lakóközösségbe sodródott ember élettere. Két kelet-európai valahol Nyugat-Európában. Örök ideiglenesség egy idegen országban.

Molnár Gusztáv (fotó: Torják Orsi)

Ma, az újkori népvándorlások korában a színház sokféleképpen reagál erre a – kisebb-nagyobb mértékben - mindannyiunk életét befolyásoló jelenségre. Készülnek új darabok valós dokumentumok felhasználásával, mint az Illaberek vagy a Diggerdrájver, és elő lehet venni mára már klasszikusnak tekinthető szövegeket is, köztük Mrozek 1974-ben született drámáját.

Interjúkból tudható, hogy ebben az esetben a két színész, Géczi Zoltán és Molnár Gusztáv döntött a darab mellett, és ők kérték fel Mucsi Zoltánt a rendezésre, akinek ez (a temesvári Guppi után) a második ilyen munkája. Mrozek világában viszont nagyon otthon van, hiszen hosszú évek óta és nagy sikerrel játszik a Mulatságban.

Az előadás nem politizál és nem aktualizál direkt módon, mindössze a Géczi Zoltán játszotta AA nevezi meg emigrációja okaként az illiberalizmust és az unortodoxiát. A szabad vasárnapot meg talán csak belehallja az ember az eredeti szövegbe. Mucsi Zoltán rendezésében nem a miérten van a hangsúly, hanem azon a helyzeten, amibe ez a két ember belekerült. Elegendő kapocs lehet-e köztük, hogy közös a nyelvük, és vannak közös emlékeik? Mert különben, ha otthon maradnak, világok választanák el őket egymástól: a folyton gürcölő, és a robot mellett már csak vegetálni bíró munkást és az élete fő művére készülő, de nekikezdeni csak nem bíró filozófus-írót. A dráma felütésekor már évek óta együtt laknak. Ebbe a kettejük között kialakult furcsa szimbiózisba kell nézőként valahogy belelátnunk: a nyilvánvaló anyagi okokon kívül mi tartja őket ebben a közös pincében?  

Molnár Gusztáv, Géczi Zoltán (fotó: Torják Orsi)

Nagyon jó a kezdőjelenet. Ahogy a munkából hazatérő XX-ként Molnár Gusztáv jön-megy, szöszmötöl, zörög, krákog, szipákol, a fürdőből behallatszik a vizelése. Géczi Zoltán pedig AA-ként csak mímelni bírja az olvasást, közben meg érezni, hogy mindjárt robbanni fog, annyira idegesíti a másik lénye, minden megmozdulása. Aztán mibe köt bele? A saját kapaszkodójába, a nyelvbe – hogy a másik hogyan mondja, amit mond, amikor megszólal.

A drámában megrajzolt két karakterrel azonban a megírás óta eltelt jó negyven év nem bánt egyformán. XX, a fizikumot, egészséget szó szerint szétrázó munka taposómalmából kiszakadni nem tudó kisember, akinek az ételen-italon-cigarettán, meg a tavasszal rövidülő szoknyákon kívül más örömforrás nem nagyon van az életében, és aki a pénzgyűjtés megszállottjává válik, időt állóbb jelenségnek tűnik, mint az elvek és ideák vezérelte AA. Bár írók és a körülöttük élők tudnának mesélni arról, hogy igen, az író emberben ott dolgozik az örök megfigyelő, csúnyábban fogalmazva, a vámpír, aki sok mindent megtesz azért, hogy legyen mit megírnia, AA nagy műre készülő, élete e részét XX tanulmányozására feltévő figurája ma jóval életidegenebbnek tűnik, mint negyven éve.  

Géczi Zoltán (fotó: Torják Orsi)

Ez a karakterek közötti elbillentség nem teszi könnyűvé Géczi Zoltán helyzetét, nem beszélve arról, hogy az előadás jelentős részében ül az ágyán, miközben Molnár Gusztáv folyamatosan bejátssza a teret. De ettől függetlenül is Molnár Gusztáv alakítása plasztikusabb, sokszínűbb, így a játék nem tudja kiegyenlíteni ezt a fent jelzett egyensúlyhiányt. Molnár játszik a testtartásával, anélkül, hogy túlzásokba esne, a mimikájával, a csoszogásával, még a haja is jelentésteljesen simul és borzolódik. Karaktere egyszerre végtelenül idegesítő, korlátolt és szánalmat ébresztő.  Géczi Zoltán alakítása korrekt, rokonszenves, de a nézőtér felől érződik benne némi bizonytalanság, eldöntetlenség az XX-hez való viszonyulásban.

XX hosszan beszél a legyekről és a légypapírról, amivel otthon, valahol Kelet-Európában összefogdosták őket. Ezt a bárhol és bármikor előfordulható, légypapírra ragadt élethelyzetet, a tartóssá váló, kényelmetlen ideiglenesség és idegenség állapotát  az előadás érzékletesen megteremti. Ahogy arról is elgondolkodtat, hogy mi történt az értelmiséggel a dráma megírása óta eltelt 40 évben.   

(2016. március 7.)

Az előadás adatlapja itt található.

Kapcsolódó

Interjú Molnár Gusztávval és Géczi Zoltánnal az előadásról
Mucsi Zoltán először rendez Magyarországon