Básti Juli és Rudolf Péter kiköpött Martha és George: mind alkatilag, mind képességileg, mind kettejük színpadi kémiáját tekintve szinte predesztináltatnak a szerepekre.

„A huszadik század ikonikus drámája” – hirdeti a Centrál Színház Edward Albee 1962-es művéről. Valóban, a darab nagy sikerszériákat futott be a legkülönbözőbb színházakban; 1966-ban meg is filmesítették a kor nagy színészházaspárjának, Elizabeth Taylornak és Richard Burtonnek a főszereplésével – előbbi még egy Oscart is bezsebelt a legjobb női alakításért. A Nem félünk a farkastól tele van jobbnál jobb párbeszédekkel; van két nagyon karakteres főszereplőnk, akik odaadóan ölik egymást – igazi jutalomjáték ez két negyvenes-ötvenes színésznek. Problémásabbnak tűnik viszont a nagy rejtély és annak kissé erőltetett feltárása: a házaspár élethazugsága a nem létező közös gyerekről fölöslegesen akar mélységet kölcsönözni a felszínen egyébként jól működő drámának. Albee műve ezért valószínűleg akkor mutat jól színpadon, ha az alkotók nem akarják mélyenszántó üzenetekkel bombázni a nagyérdeműt, hanem megelégszenek a tragikomikus kapcsolat bemutatásával.

Básti Juli, Rudolf Péter (fotó: Horváth Judit)

A nagy mélységek hiánya ugyanakkor nem jelenti azt, hogy puszta vígjátékkal lenne dolgunk: az egymást és a betévedő fiatal párt gyilkolászó középkorú házaspár kétségtelenül humoros vagdalkozásaiban is keményen ott van a dráma. A Nem félünk a farkastól egy nem eléggé kompetens rendező kezében akár még a néző üres nevettetésére szolgáló komédiává is silányulhat, de Puskás Tamásnál ez nem történik meg: George és Martha „se veled, se nélküled” kapcsolatán egyszerre támad kedvünk sírni és nevetni. (Ezért  zavaró, amikor egyesek hangosan végigröhögik az egész előadást, mintha holmi vásári bohózatot néznénk.)

Básti Juli (fotó: Horváth Judit)

A jó rendezői munka mindazonáltal keveset ér, ha nincs két olyan színész, aki egyszerre képes az értelmiségi házaspár életének komédiáját és tragédiáját átadni. De ha a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően van egy női és egy férfi színészünk, akik külön-külön és együtt is kiválóan passzolnak a szerepekhez, jobban mondva a szerepek hozzájuk, akkor már-már bűn lenne nem elővenni ezt a drámát. És tessék: Básti Juli és Rudolf Péter kiköpött Martha és George - mind alkatilag, mind képességileg, mind kettejük színpadi kémiáját tekintve szinte predesztináltatnak a szerepekre.

Básti Juli kikapós ötvenesként illegeti magát a színpadon, és csábítja el a kissé üresfejű szépfiút játszó Schmied Zoltánt, miközben megmutatja azt is, hogy a rektor lánya számára ez a feltűnési viszketegség kompenzáció a lyukra futott házasságáért. Básti Marthája mögül Rudolf Péter George-a szinte ki sem látszik: az alacsony, kopaszodó, habár a darab szerint feleségénél több évvel fiatalabb, túl nagy karriert be nem futó egyetemi oktató szinte egy személyben testesít meg mindent, ami egyénileg és közösen a két ember kudarcát jelenti. A kiváló komikus Rudolf Péter egész játéka magában hordozza ezt a kudarcot, így egyszerre tud vicces, nevetséges és szánalomra méltó lenni.

Rudolf Péter, Schmied Zoltán (fotó: Horváth Judit)

A középkorú házaspár kisded játékaihoz az éjjel kettőkor balszerencséjükre betévedő Nick és Honey csak asszisztál: a macsó biológiatanár pusztán arra szolgál, hogy Martha jól kiélje rajta nem annyira szexuális étvágyát, mint inkább a férje iránt tanúsított haragját; a bájosan egyszerű teremtés, Honey pedig a levezetésként bedobott viccelődések céltáblájává lesz. Ágoston Katalin jól hozza a folyton a pohár fenekére néző naivát – valójában ez is nagyon hálás szerep. Nické már kevésbé az, ez a legkevésbé karakteres is a négy közül, de Schmied Zoltán kihozza belőle, amit lehet.

Hamvai Kornél új fordítása jól szólal meg a színpadon: az Elbert János-féle, kissé szemérmes változattal szemben (bár a létezett szocializmusban valószínűleg ennél durvábbra nem lehetett hangszerelni) itt kimondják a dolgokat, de túlzásokba sem esik a szöveg. Pallós Nelli egy tipikus értelmiségi ház szobabelsőjét teremti meg sok könyvvel és -  a dráma eredeti címére való utalásként - Virginia Woolf arcképével.

Rudolf Péter, Ágoston Katalin (fotó: Horváth Judit)

Hogy mit jelenthet ma számunkra Albee műve, arra az előadás nem válaszol. Valószínűleg erőteljes újraértelmezés nélkül – ahogy azt például Zsótér szokta tenni a huszadik századi amerikai drámákkal – valami igazán keményet és ütőset nem is lehet kihozni belőle. Önmagában a dráma már leginkább poros klasszikus, ami nem nagyon mutat túl egy középkorú házaspár elrontott életének és házasságának bemutatásán. Viszont színészi jutalomjátékként kiváló alapanyag.

Básti Juli és Rudolf Péter pedig élnek is a lehetőséggel – ennek eredménye egy, ha nem is emlékezetes, de élvezhető és olykor meg is érintő előadás.

(2016. március 5.)

Az előadás adatlapja itt található.