A Közép-Európa Táncszínház K-Arcok elnevezéssel szólótánc sorozatot indít, amelynek első darabját Mind1 címmel Kun Attila művészeti vezető koreografálta Kovács Péter számára. Kettejükkel beszélgettünk.

Az első négy koreográfia a VII. Monotánc Fesztiválon lesz látható együtt, május 11-én a Bethlen Téri Színházban.

Ez alapvetően nem egy képcsarnok - A K-Arcokról és a KET-ről

Beszédes elnevezés a K-Arcok, de milyen elképzelésből született, és mi volt vele a célotok?

Kun Attila: Ez egy összetett dolog. Az ötlet szakmai vonatkozása az volt, hogy megvizsgálva a saját repertoárunkat, azt találtam, hogy van egy olyan sáv, ami nincs igazán feltöltve. Vannak kamaraszínházi, nagyszínházi előadásaink, vannak gyerekeknek szóló darabjaink, oktatási programjaink és táncszínházi nevelési előadásaink is, azonban az az intim repertoárszegmens, ami akár egy, akár két emberről szól, az még hiányzik.

Lassan négy éve dolgozom együtt a társulattal, és látom bennük azt az entitásban rejtőző tehetséget, kifejezési készséget és felkészültséget,  ami egy harminc-harmincöt perces szólót meg tud tartani a színpadon, és ami így lehetővé tette azt a bátor kísérletet, hogy minden egyes táncművészünkre készüljön egy szólódarab.

Mind1 - Kovács Péter (fotó: Jókuti György)

Bármennyire is én dolgozom velük a legtöbbet, ahhoz, hogy ebből egy színes paletta jöjjön létre, olyan  koreográfustársakat hívtam meg, akiknek emblematikus a munkássága, dinamikusan tudnak dolgozni, és nincsenek olyan erősen hozzákötve egy-egy társulathoz, ami lefoglalná minden idejüket.

A K-Arcok elnevezésből első körben táncportrékra asszociálhatunk, és kezdetekben mintha ti is erre gondoltatok volna. A munkabemutatók tapasztalata viszont a visszajelzések szerint kicsit más: van, ami portré lett, van, ami nem.

K.A.: Mint ahogy az efféle bátor kísérleteknél gyakran előfordul, a közben születő tapasztalatok kisebb-nagyobb mértékben alakították az eredeti elképzeléseinket. Én azért indultam ki a portréból, mert ismerem őket, de természetesen egy kívülről érkező koreográfusnak lehet egy olyan témája, amit szeretne kidolgozni, és ezt illeszti ahhoz a táncművészhez, akivel együttdolgozik. Van, aki jobban ismeri a társulatot, és így jobban tud személyre szabott koreográfiát kialakítani, van, aki kevésbé, de hoz magával egy erős történetet, amit nagyon szeretne megcsinálni, és ehhez keres társat. Ez alapvetően nem egy képcsarnok, vagyis nem arról szól, hogy minden egyes társulati tagról legyen egy portrénk. Miközben mégiscsak arról szól, mivel a közös munka, illetve egy-egy gondolat megvalósítása minden egyes alkalommal kirajzolja mind az előadó, mind a koreográfus személyiségjegyeit.

A ti munkabemutatótok után már Hód Adrienn és Ivanov Gábor, Réti Anna és Hargitai Mariann, illetve Halász Gábor és Horváth Adrienn közös munkája is látható volt. Kik fognak még koreografálni a sorozatban?

K.A.: Ami már publikus, ősszel Duda Éva készít egy koreográfiát Mádl Lacinak és Molnár Csaba fogja koreografálni Jakab Zsanettet.

(A fotón Kun Attila látható. A felvételt Bege Nóra készítette)

Az idén megkapott kiemelt minősítés milyen változásokat jelent a Közép-Európa Táncszínház életében?

K.A.: A működés szempontjából az a legfontosabb, hogy a kiemelt státusz következtében többé nem fordulhat elő olyan, hogy legyen két-három hónap, amikor a gazdasági igazgatónk azért nem alszik, hogy a táncművészek életkörülményeit biztosítani tudja. Az üzenete pedig az, hogy a Közép-Európa Táncszínház keretein belül lehetséges életvitelszerűen építkezni erre a szakmára. A korábbi kiszolgáltatottság érzésével szemben most minden társulati tagnak lehetősége van arra, hogy ne csak hónapokra, hanem akár évekre is előre tervezhessen. És ez természetesen visszahat a szakmai munkára is.

Nem törekedtünk arra, hogy bármit meghatározzunk - A Mind1-ről

Péter, neked volt olyan koreográfus előzetesen, akivel kifejezetten szerettél volna dolgozni?

Kovács Péter: Nekem mindegy volt, hogy kivel dolgozom. A dolog amúgy is úgy működött, hogy ők választottak bennünket.

Miért választottad Pétert?

K.A.: Egy előzetes körben megkértem a társulat tagjait, hogy írjanak egy rövid esszét arról, hogy egy szólónál mi az a gondolatkör, amivel a leginkább szeretnének foglalkozni, és amit bátran fel tudnának vállalni. Az a kérdéskör, amiről Péter írt, engem is nagyon érdekelt, és úgy gondoltam, hogy nagyon szívesen végigjárnám vele.

Mi volt ez a kérdéskör?

K.P.: Az a gondolat, hogy mindaz, amiért annyira kapálódzunk, az mind csak illúzió, miközben a valódi értékeket egyre kevésbé vesszük észre. Nincs semmi szívbéli kívánságom, mégis örökké irigylem azokat, akik egész életüket a kötelességüknek szentelik.

(Kovács Péter portréfotóját Bege Nóra készítette.)

K.A.: Engem azért fogott meg, mert azt látom, hogy ez egy nagyon aktuális kérdés. Van egy tizennégy éves fiam, fiatalokkal dolgozom táncelőadások és táncszínházi nevelési előadások kapcsán is, és azt tapasztalom, hogy olyan szintű az információáramlás, amit el kell bírniuk, hogy megjelenik náluk egyfajta apátia. Egyfajta közönyösség, ami számomra nagyon furcsa. Úgy gondoltam, hogy érdemes ezzel közösen dolgoznunk Péterrel.

Ha már szóba került a portré kérdése, az, amit Attilával létrehoztatok, és a Mind1 címet kapta, annak lehetne akár az is a címe, hogy Kovács Péter?

K.P.: Nem, mert nem személy szerint rólam szól - hanem mindenről.

Hogyan dolgoztatok együtt? Ki mit tette bele a közösbe?

K.A.: Onnan indultunk el, hogy különféle kultúrköröket - ázsiait, az észak-amerikai natívat, európait, afrikait - kezdtünk el vizsgálni. Azt néztük meg részletesen, hogy ezekben a kultúrkörökben különféle szimbólumokon keresztül hogyan ragadják meg és hogyan oldják fel a „minden mindegy” gondolatát.

K.P.: Nem törekedtünk arra, hogy bármit meghatározzunk, lecövekeljünk. Egyszerű érzeteket, gondolatokat keresgéltünk, és azokat próbáltam elmozogni. Minél egyszerűbbek voltak ezek, annál nehezebb volt táncolni, és annál inkább tágult számomra a jelentésük. Mádi Laci szerkesztett nekünk egy jó zenét hozzá, ami engem is, és szerintem a nézőt is viszi.

K.A.: Vannak az előadásban konkrét technikai elemek, amelyek egy egész képet rajzolnak ki. Nem akarom lelőni a poént azok számára, akik majd még ezután nézik meg, ezért csak annyit mondok, hogy ezek mellett van benne egy fontos és véleményem szerint egyetemes pillanat is.

Miközben ez valóban egy aktuális felvetés, ugyanez a kérdéskör nálad Attila, egy 2006-os koreográfiádtól kezdődően újra meg újra visszatér. Mi az, amivel most előrébb jutottál?

K.A.: Az  elfogadás. Én a szakmai munkámat annak a hitnek a bizonyosságában végzem, hogy nem mindegy. De el kell tudnom fogadni azt is, hogy van, aki a mindegyet nem úgy érti, hogy semmi nem számít, hanem van benne egyfajta kiegyensúlyozottság és elfogadás, hogy azért mindegy, mert minden egy. Én például kérdezem azt, hogy mindegy, Péter felkiáltójelet tesz mögé. Más dinamikák alapján fogjuk meg a mindegyet, de ez minden bizonnyal az életkorunk közötti különbségből is fakad.

(A fotón a Mind1 egyik jelenetében Kovács Péter látható. A felvételt Jókuti György készítette.)

K.P.: Ezt a dolgot nem lehet megmagyarázni. Akárhányszor is próbáltuk, mindig kicsúszott a kezünk közül.

K.A.: Nem akarok megint előreszaladni, de azt gondolom, hogy azért is szép kinyilatkoztatás ez a munka, mert szavak nélkül fogalmaz.

Dolgoztok még az előadással a május 11-i bemutató előtt?

K.A.: Igen, és már dolgozunk is. Megszületett egy könnyen kezelhető szerkezet, amit az adott estén mindig Péter épít fel a belőle születő arányok mentén. Megvannak a fix pontok, de az utazást ő tölti fel. Az én feladatom, hogy azt a töltési energiát generáljam, ami ebben segíti őt.

Beszéltél a repertoárépítésről. Hol és milyen gyakran lesznek láthatóak ezek a produkciók a Monotánc Fesztivált követően?

A szóló - egy előadóval, amiben vagy van szett vagy nincs - lényegéből fakadóan jobban értékesíthető. Könnyebben hívják meg egy fesztiválra, könnyebben ki lehet küldeni egy versenyre. Ráadásul ezek az előadások kisebb kamaraterekbe is jól illeszthetőek. Hargitai Mariann szólója az egyik friss példa arra, hogyan nyithatóak még tágabbra a lehetőségek. A Lépcső című előadást, amelyben a kimondott mondatok éltetik végig a darabot, és amely magyar nyelven készült el, nemrég vettük fel angolul. És Mariann nem csak megtanulta angolul is, de láttam, hogy angol nyelven is gyönyörűen befeszíti a térbe az előadást. Ugyanez Ivanov Gábornál jóval egyszerűbb feladat, mert sokkal szabadabb szövegkörnyezete van, az ő szólója is úton van az angolra fordítás irányába. Horváth Adrienn szólója, Péteréhez hasonlóan tiszta táncra épül, így a nemzetközi piacon is azonnal értékesíthető. Egyszóval sikeres befektetésnek tűnik a K-Arcok sorozat.