Nem a mához, csak a mai sztereotípiákhoz kapcsolódik a produkció.
Ki ne találkozott volna már olyan lángoló tekintetű nézővel, aki fennhangon kérte ki magának egy előadás szünetében, vagy ha elég türelmes volt, utána, hogy mégis, „mi volt ez a gusztustalan modernizálás?!” Úgy tűnik, a modernizálás-témakör központi problémája napjaink színházának, s bár sokszor csak a klasszikusok iránt érzett csökönyös szeretet készteti mérgelődésre a nézőket egy darab másfajta megközelítése miatt, Bozsik Yvette Jézus Krisztus Szupersztár rendezése láttán sajnos ismét meg kellett győződnünk arról, hogy a modernizálás-ellenesek táborának is lehet igaza.
Jézus Krisztus Szupersztár - Vati Tamás (középen) - Fotó: Nagy Attila
Tim Rice és Andrew Lloyd Webber rockoperája már eleve egy klasszikus (van-e klasszikusabb az európai kultúrában, mint a Biblia és a kereszténység?) modernizálása: a rockzenére éneklő Jézus merész húzás volt, de mégis működött, főképp azért, mert az alkotók nem estek a túlzott udvariaskodás csapdájába. A Jézus Krisztus Szupersztár Jézust mint esendő embert mutatja meg, akit bár sztárként imádnak követői, nem igazán értik, miről beszél, az áruló Júdást önmagával viaskodó, alapvetően jót akaró karakterként ábrázolja, és akkor még nem is beszéltünk Pilátusról, aki a rockopera egyik legkorrektebb figurája lett. Hogy ezek a változtatások mégsem minősülnek a kereszténység és Jézus Krisztus alakjának meggyalázásának, az egyszerűen abban rejlik, hogy Jézus tanításai Jézus tanításai maradtak az előadásban, alapvető üzenete itt is a szeretet és a béke, ez az egyszerű, de nagyszerű tanítás pedig akármilyen formában érvényes és követendő.
Hogy a rockoperából készült, Norman Jewison rendezte filmben (1973) feltűnik egy virágmintás hippibusz, trapéznadrágban éneklő Júdás, kommunaszerű apostolok, szintén nem véletlen, hisz egyszer még el lehetett lőni azt a nem túl eredeti értelmezést, miszerint Jézus minden korban aktuális, ráadásul éppen párhuzamba is lehetett hozni a hippikultúra béke-szeretet tengelyű gondolataival. Bozsik Yvette 2015-ben pedig fogta magát, és egy romkocsmába helyezte Jézust és tanítványait. Ezzel persze még nem mondott semmit azon kívül, hogy az örökérvényű tanítások manapság is érvényesek.
Jézus Krisztus Szupersztár - György-Rózsa Sándor, Vati Tamás (fotó: Nagy Attila)
Bozsik Yvette mintha sorra vette volna a mai fiatalságról alkotott sztereotípiákat, és erre alapozta volna rendezését. A homályos hírekből, miszerint a mai fiatalok romkocsmákba járnak, egy vasállványzatot álmodott díszletnek (Cziegler Balázs), bele pedig néhány kötött sapkás, mintás pulcsis, színes nadrágos ún. hipsztert (jelmez: Berzsenyi Krisztina), elvégre ez a behatárolhatatlan értelmiségi divat az, amiről azt szokás mondani, manapság a romkocsmák közösségére jellemző. Heródesék meg transzvesztiták lettek, amivel aztán tényleg nem tudok mit kezdeni, hisz azon kívül, hogy lesz ettől egy groteszk villanása az előadásnak, csak megbizonyosodhatunk, nem a mához, csak a mai sztereotípiákhoz kapcsolódik a produkció.
S bár egy musical kevesebb lehetőséget ad a realista színjátszásra, a széttárt karú éneklés, tetőpontoknál pedig a térdre rogyás nem tartozik a legprogresszívebb megoldások közé. György-Rózsa Sándor (Jézus) és Bakos-Kiss Gábor (Júdás) főként énekesként vannak jelen: György-Rózsa Sándor a Getshemanét egy emeletre felfutással elintézi, Bakos-Kiss Gábor is csak állványzatra kapaszkodik és ökölbe szorítja a kezét a dalok tetőpontjainál. Az ellenpont Tompos Kátya, aki érzelmet visz Mária Magdolna alakjába, karaktere abszolút hiteles, és egyszer sem esik az érzelmes hadonászások csapdájába.
Jézus Krisztus Szupersztár - Tompos Kátya, György-Rózsa Sándor (fotó: Nagy Attila)
Az előadás zenei részét viszont az abszolút profizmus jellemzi: mind a szereplők, mind a zenekar hibátlan, különösen a Kajafást alakító Gyuricza István basszusa borzongató. Ebből az élményből még az is keveset tud elvenni, hogy az énekhangosítás nem a legmegfelelőbb, így a dalszövegek nagy részét egyáltalán nem lehet érteni. S amire pedig szintén nem lehet panaszkodni, az a tánckar: a térmegtöltő, öncélú gimnasztikagyakorlatok helyett valódi tartalommal megtöltött, látványos és többlettartalmat adó koreográfiákat látunk, ami a modern és kortárstánc sokoldalú elemeivel tud voltaképpen mindent ábrázolni, amire szükség van: révedező hívek Jézus körül, a bűnös város fertője, sőt, még maga az ördög is megjelenik vékony, félmeztelen alakban, hogy megkísértse Júdást. Az előadás legerősebb és legegyedibb megoldása kétségtelenül a tánc: ha az nem is derül ki Bozsik Yvette rendezéséből, mit keres Jézus a romkocsmákban, afelől nincsenek kétségeink, hogy mit keres a modern tánc a Jézus Krisztus Szupersztárban.
(2016. június 16.)
