7óra7

Amiket kánikulában és nyári záporban is érdemes megnézni

Amiket kánikulában és nyári záporban is érdemes megnézni

2016. 07. 12. | 7óra7

Hét előadást ajánlunk az igazi fesztiválarcoknak és mindenkinek, aki két nyári nap közé szívesen iktat be egy kis színházat.

logo_top7_jo_kis_kis.PNGVitéz László és Vas Juliska (Fabók Mancsi Bábszínháza)

Vitéz László több mint egy évszázados figurájának történetei a jó és rossz örök küzdelméről szólnak. A Kemény Henrik által ránk hagyományozott, magyar paprikajancsi figura mellé Fabók Mariann egy női társat adott, és ezzel a jól ismert csodamalom-történetet egyszerre mélyíti élet és halál, és tágítja szerelem, szexus és születés felé. Teszi mindezt azzal az emberléptékű, lendületes közvetlenséggel, ami gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt megkapó élmény, és ami kizárólag a vásári színjátszás legnagyobbjainak a jellemzője. Arról nem is szólva, hogy néha nem is érti az ember, hogyan lehet mindösszesen két kézzel annyi tárgyat és szereplőt mozgatni, megannyi történést létrehozni.  

Az előadás megosztva elnyerte a 8. Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját.

vas_juliska_ok.jpgVitéz László és Vas Juliska (fotó: Fabók Mancsi Bábszínháza)

A Vitéz László és Vas Juliska a Kulktkikötő keretén belül július 28-án  Balatonfenyvesen, július 29-én Balatonbogláron és július 30-án Balatonföldváron látható, mindhárom alkalommal délelőtt 11 órától. Emellett augusztus 7-én Szentendrén, a Dunaparti Művelődési Házban is megnézhetik az érdeklődők, délelőtt 10 órai kezdettel.   

Én és a kisöcsém (Budapesti Operettszínház)

Az Én és a kisöcsém az Operettszínház tavalyi évadának egyik kellemes meglepetése. Réthly Attila rendezésében tulajdonképpen semmi más nem történik, mint hogy Eisemann Mihály középszerű zenés játékát jó színészek ötletes megvalósítással igényesen előadják – az anyaszínházába ezzel a nadrágszereppel visszatérő és remeklő Szinetár Dóra, valamint a Zolestyák nőnek öltöztetett komikus figuráját is megkapóan komolyan vevő Jordán Tamás vezetésével.

kisocsem.jpg            Én és a kisöcsém - Dolhai Attila, Szinetár Dóra (fotó: Budapesti Operettszínház)

Ugyanakkor mégis programdarabnak számít, és ezt főként az idén értettük meg a Sybillt és A chicagói hercegnőt is elnézve – a színház ugyanis következetesen folytatja az operettek fiatalosabbá és korszerűbbé gyúrását, ezt a sorozatot pedig az Én és a kisöcsémmel kezdték. „A fiatalos lendület és a nem rossz értelemben vett hatásvadász elemek mellett épp az újszerűség és tartalmasság, valamint mindezek eltalált aránya miatt sikerült jól az előadás. (…) Ha limonádé is az Én és a kisöcsém, annak kellően üdítő és pezsgő” – írta kritikájában Dicsuk Dániel.

Az előadást a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül, július 15-én és 16-án láthatják az érdeklődők a szegedi Dóm téren.

Liliomfi  (Budaörsi Latinovits Színház)

A budaörsi előadást a nyáron sokfelé látni, és nem véletlenül kapott meghívást a POSZT-ra, a Városmajori Szabadtéri Színpadra és a Művészetek Völgyébe is. A három budaörsi színészből és ifj. Vidnyánszky Attila alkotótársaiból összeállt csapat lenyűgöző lendülettel játssza Szigligeti Ede kissé átdolgozott, élő zenével kísért művét. A gegek, kikacsintások, önreflexiók tömkelege nem teszi az előadást követhetetlen trükksorozattá, sokkal inkább felfokozott kíváncsisággal kapkodjuk a fejünket a soha ki nem fulladó ötletáradatban. A komikumot teljes mértékben kijátszó, friss színészi alakítások pedig még üdébbé teszik a fordulatokban bővelkedő magyar klasszikust. (Kritikánk itt található.)

liliom_figeczky_bence_rujder_vivien_borovi_daniel.jpgLiliomfi - Figeczky Bence, Rujder Vivien (fotó: Borovi Dániel - Budaörsi Latinovits Színház)

Az előadás a Művészetek Völgye keretén belül Taliándörögdön látható július 28-án, illetve a Városmajori Szabadtéri Színpadon is megtekinthető augusztus 2-án és 3-án.  

Tartuffe (Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya)

Az Ördögkatlan Fesztiválon vendégeskedik Molière legismertebb komédiája, a Tartuffe, vagy úgy is mondhatnánk, Parti Nagy Lajostól a Molière: Tartuffe, hiszen a kifacsart szófordulatok mestere nem egyszerű fordítást, hanem teljes átiratot készített a műből, sajátos nyelvi univerzumot teremtve hozzá. Parti Nagy szövegét korábban már Alföldi Róbert és Bagossy László is színre vitte, most pedig Szikszai Rémusz tette ezt a tatabányai társulattal. Az előadás nagy erősségét a szöveg mellett a színészi alakítások jelentik, kivált a komornát játszó Danis Lídiáé, aki a POSZT-ról a legjobb női mellékszereplő díját is elhozta. (Kritikánk itt található.)

tartuffe_megyeri_zoltan_crespo_rodrigo_szvatek_peter.JPGMoliere: Tartuffe - Megyeri Zoltán, Crespo Rodrigo (fotó: Szvatek Péter - Jászai Mari Színház, Népház)

Hogy az ugyanott a legjobb dramaturg díját megnyerő Szikszai Rémusz milyen végkifejletet adott a történetnek, az augusztus 2-án délután 6 órától Nagyharsányban kiderül.

Egyasszony (Orlai Produkciós Iroda)

Már-már szinte unnánk, hogy minden toplistán és fesztiválon szerepel az Egyasszony, ha nem emlékeznénk arra, hogy milyen erős hatást is tett ránk a tabudöntögető produkció annak idején (kritikánk itt). Péterfy-Novák Éva valós eseményeken alapuló regényéből Paczolay Béla rendezett egyszereplős remekművet, amely Tenki Réka játéka révén a zsigereinkig hatol. Aligha van néző, aki kivonhatná magát a sérült gyermek és a magányosan helytálló anya történetének hatása alól. És aligha van helyszín és színpad, ahol ez a mestermunka ne érvényesülhetne. (Tenki Rékával készített interjúnk itt olvasható.)

egyasszony.jpgEgyasszony - Tenki Réka (fotó: Takács Attila)

Az előadás július 24-én Szentendrén, július 26-án a Művészetek Völgye programjai között, augusztus 4-én és 5-én pedig az Ördögkatlan Fesztiválon lesz látható. 

Sirály (Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Máté Gábor és Dömötör András jövőre végző színészosztálya Zsótér Sándor rendezésében alkotta meg azt a Sirályt, amit már a 2015-ös év negyven legfontosabb előadása közé is beválogattunk. S hogy miért? Mert Zsótér a korábbi vizsgarendezéséhez, a Hamlethez hasonlóan kimeríthetetlen kreativitással bánik az univerzális eszköztelenséggel; mert az előadás nem fél a Fame musical betétdalát csehovi kontextusba helyezve katartikus fiatalsághimnusszá formálni; mert a színházról, hírnévről, nagyszabású álmokról és a meghiúsulásukról pont azok a fiatal színészek beszélnek, akiktől ez igazán hiteles és mellbevágó; mert testközeli, közvetlen, pörgős színházi élmény.

siraly_devenyi_zoltan.JPG            Sirály (fotó: Dévényi Zoltán)

Mindezek az indokok pedig éppen eléggé meggyőzőek, hogy a mostani top7-es listába is bekerüljön az Ódry Színpad Sirálya, amely a nyáron az Ördögkatlan Fesztiválon lesz látható.

Kohlhaas (Szkéné, Maszk Egyesület)

Kleist története a lókereskedőről. Nem áll ellent a tételes tanulságoknak, miközben nem tanmese: Kohlhaas Mihály a földi hatalmasságokkal szemben a végkig kiáll a jogaiért, majd ennek kudarca után bosszúhadjáratának gaz- és ártatlan emberek egyaránt áldozatul esnek, és végül szőröstül-családostól bedarálja a világ. Hegymegi Máté rendezése és Gábor Sára dramaturgi munkája a maga eldöntetlenségében és feloldhatatlanságában mutatja meg egy erős akaratú ember nyugtalanító küzdelmét igazság és valóság, erkölcsi érték és praktikus hasznosság, érdekérvényesítés, önbíráskodás és az elme elborulása között.

kohlhaas_toldy.JPGKohlhaas - Nagy Zsolt, Pető Kata, Bach Kata (fotó: Toldy Miklós)

Mindehhez az előadásban az emberi testeknek és általában a fizikalitásnak olyan erejű víziója társul, amely az elhangzó szövegnek folyamatosan érzéki játszótársa tud lenni, és amely testnyelvet Hegymegi különös érzékenységgel illeszti az eltérő mozgásos képzettséggel rendelkező színészekhez. Kis malíciával nevezhetjük ezt akár alkalmazott mozgásművészetnek is - mi inkább teljes színháznak mondanánk.  

Az előadás július 16-án a Bánkitó Fesztiválon látható, késő este negyed 11-től.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr998879708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása