7óra7

Spájzban is meg nem is
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Spájzban is meg nem is

Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek / Magyar Színház

2016. 10. 07. | DicsukD

A Magyar Színház bemutatója a világot nem váltja meg, de ezt aligha várja tőle bárki is. Nyilvánvalóan kasszadarabnak szánták, és minden bizonnyal az is lesz.

Fehér rózsa fogadta a helyüket elfoglaló nézőket a Magyar Színház székein A tizedes meg a többiek bemutatóján, és bár kíváncsian vártuk, vajon milyen szerepe lesz az előadás során,  a darab ismeretében  éltünk a gyanúperrel, hogy semmilyen. Ez be is igazolódott: sem integetni nem kellett vele, sem a tapsrendnél feldobálni – ezúttal tehát mi, nézők is kaptunk premierajándékot a színháztól.

8_lid.JPGBede-Fazekas Szabolcs, Eperjes Károly (fotó: Toldy Miklós)

Maga az előadás sem igen adott teret formabontó megoldásoknak: Lengyel Ferenc rendező korrektül, azonban a darab újragondolása nélkül állította színpadra A tizedes meg a többieket. Az előadás elsősorban a kastélyelőcsarnok-díszletben ki-be járkáló, zömmel egyenruhás színészek – legalábbis némelyikük – játéka miatt lehet érdekes.

Bede-Fazekas Szabolcs olyan, mintha rászabták volna a tizedes karakterét is, nem csak a jelmezét. Elhisszük neki, hogy egyszerre önző és egy csapat természetes vezetője is, és nem csak azért, mert így van megírva a szövege. És bár az előadás néha átlendül bohózatba, Bede-Fazekas képes a komolyság és a humor jól eltalált határán tartani.

Pavletics Béla, Bede-Fazekas Szabolcs (fotó: Martinek Ádám) - Martinek Ádám fotógalériája a képre kattintva található!

Erre szükség is van, mert a klasszikus, untig ismételt poénok nem ütnek. Nem kacagunk „Az oroszok már a spájzban vannak”-on és társain – talán éppen azért, mert untig ismételtek. Nevetünk viszont a helyzeteken, a kevésbé idézett poénokon, és nevetünk Eperjes Károly Albertján, akit elsőre akár Hyppolitnak is gondolhatnánk, annyira emlékeztet a karakter Eperjes filmszerepére. Nevetünk Fillár István Gálfyjának túlzásain, bár azok néha túlságosan is túlzóak.

A nevetés érték: a darab (és a rendezés) legnagyobb erénye, hogy egy alapvetően kilátástalanul veszélyes élethelyzetet könnyeden, humorral kezel, és az a humor nem is erőltetett. Legnagyobb hátránya pedig, hogy semmit nem kezd a korral, amelybe elvisz minket, néhány, a darabban lévő áthalláson túl semmilyen jelentősége nincs annak, hogy a tizedes története a két világ közé szorult, túlélni próbáló Magyarország története is egyben.

            Fotó: Toldy Miklós - Toldy Miklós fotógalériája a képre kattintva látható!

A Magyar Színház A tizedes meg a többiekje a világot nem váltja meg, de ezt aligha várja tőle bárki is. Nyilvánvalóan kasszadarabnak szánták, és minden bizonnyal az is lesz. Szép nosztalgiázás azoknak, akik rongyosra nézték a filmet, igényes, olykor keserédesbe hajló vígjáték azoknak, akik eddig nem ismerték. A premiert követően ráadásul nekem is sikerem volt, hiszen rózsával állítottam haza.

(2016. szeptember 30.)

A tizedes meg a többiek adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr4311778187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása