Az Örkényből a Madách Színházba átruccanó Kerekes Éva Alice-ként szórakoztató előadásokban csak kivételesen ritkán látható szerepfejlődést mutat be.

Meglepőt húzott a Madách Színház, amely a két nagyszabású musicalpremier között szokásos kisebb volumenű bemutatók egyikeként nem egy újabb magyar filmadaptációt vagy egy ismert szerző bohózatát/krimijét tűzte műsorára, hanem a hazánkban viszonylag ismeretlen amerikai szerző, Joe DiPietro egyik darabját.

Balla Eszter, Kerekes Éva és Szerednyei Béla az Ügyes kis hazugságok előadásában (fotó: Mohos Angéla)

Lehet, hogy keletkezésükkor a százéves francia bohózatok is érvényesek voltak, mostanában azonban nagyítóval kell keresni az olyan Feydeau-előadást, amely nem az ajtócsapkodásra-gatyaletolásra épül és a nevettetésen túl is meg akar szólítani.

Az Ügyes kis hazugságok ezt teszi: részben azért, mert mai, hétköznapi emberekről szól, ráadásul nem mesterkélt és nem erőltetett. Nem csak az alaphelyzet, miszerint egy harmincas családapa egy húszas bombanővel csalja a nemrég szült feleségét, de az ebből kibontakozó, a fiukért tenni akaró szülők, a fiatalok érdekét néző idősek dilemmákkal teli játéka is érdemes a figyelmünkre.

A megvalósítás is sikeres – egy-két gyengébb poént és néhány erőltetett káromkodás-elkerülést leszámítva a szöveg gördülékeny, hiteles: mind a szituációkról, mind a karakterekről el tudjuk képzelni, hogy akár mi is ismerhetnénk őket. Az előadás nem azért mai, mert a szereplők szépségszalonokba járnak, önsegítő tanulmányokat olvasnak, nem mennek ki egymás elé a repülőtérre és A szürke hatvan (sic!) árnyalatát emlegetik – hanem mert problémáik és döntési helyzeteik ismerősek lehetnek számunkra is.

Ennek megfelelően a színészek komolyan veszik magukat, egymást és az előadást is. Balla Eszter sokszínűen hozza Jane-t, a házasságáért küzdő, gyermekével bíbelődő, önmagát újra megtalálni próbáló fiatal anyukát. Nagy Sándor Billyként változó teljesítményt nyúlt a hűtlen férj szerepében: ő néha túllő a célon kiabálásai, kapkodásai és dührohamai közben. Az pedig továbbra is érthetetlen, hogy egy-egy fontosabb mondat elhangzásakor miért kell a színpadi dialógust megtörve, a nézők felé fordulva, nagyon nyomatékosan hangsúlyozni.

           Kerekes Éva és Szerednyei Béla (fotó: Mohos Angéla)

A prímet azonban az idősebb generáció viszi. Az Örkényből a Madách Színházba átruccanó Kerekes Éva Alice-ként vígjátékokban csak kivételesen ritkán látható szerepfejlődést (vagy inkább szerepfejlesztést) mutat be, amíg eljut az irritáló amerikai üzletasszony-háziasszony-feleség-anyós sablonjától a fiáért harcoló anyáig. Alakításának köszönhetően rétegről rétegre jutunk el a látszattól a valóságig.

Szerednyey Bélának Bill, az apa szerepében nem jutott ilyen szép ívesen bejárható út, ugyanakkor az utóbbi évekbeli legjobb formáját mutatja a saját világában megrendült férfiként. Ezúttal nem egy humoros sablont hoz, mint a Mamma Mia!-ban, nem parodizál és sarkít, mint a Betörő az albérlőmben, és nem is komédiázik, mint az Agyeldobásban: ez valódi, komoly színjátszás.

Szirtes Tamás filmet rendezett – ez egy percig sem kérdéses. A később – amúgy ízlésesen – a hátteret biztosító vetítővásznon nyitásként az előadás címe és stáblistája jelenik meg, és a zeneválasztás, valamint a jelenetek feltüntetése is erre erősít rá. Ez a megoldás általában inkább kizökkent és eltávolít, mint közelebb hoz minket egy előadáshoz – de hát ez a filmek sajátja. Ezúttal azonban nem zavaró, mert a szöveg és a játék magában is elég erős.

Egyébiránt Szirtes Tamás végig a kezében tartja az előadást: jó ütemben pörögnek a jelenetek, nem unatkozunk, és a humoros és komoly mondatok is egyensúlyban vannak. Látvány terén pedig kifejezetten ötletes az előadás nagy részében nappali-berendezésként, egy jelenetben azonban autóként funkcionáló díszlet (Rózsa István munkája).

Nagy Sándor és Szerednyei Béla (fotó: Mohos Angéla)

Nem lesz könnyű dolga a produkciónak: ez a családi történet bőven sokszínűbb, mint egy sima bohózat, ráadásul olykor hosszú percekig nem hangzik el egy-egy feloldást jelentő humoros félmondat. Mégis, ha számít a minőség, az Ügyes kis hazugságok siker lesz.

Olykor-olykor megijedtünk, Alice utolsó, elég nyomatékosan és megkérdőjelezhetetlenül elmondott monológjánál pedig fel is szisszentünk, hogy akár DiPietro, akár rajta keresztül az alkotók bizony moralizálni szeretnének azzal, hogy többször is hangsúlyozzák a házasságban minden körülmények közötti kitartás fontosságát. A zárókép, a megtört, kanapén ülő, majd előadásbeli feleségét csak kis szünet után, lassan követő Bill láttán megnyugodtunk: szó sincs sulykolásról, csak önigazolásról. Az Ügyes kis hazugságok nem állít, hanem – vígjátékoktól szokatlan módon – érveket ütköztet és kérdez, egyik csúcspontjává válva ezáltal a Madách repertoárjának.

(2016. október 13.)

Az Ügyes kis hazugságok adatlapja itt található