Mert nincs az a rejtett dolog, ami ismertté ne válna. És nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. (Lukács evangéliuma 8:17)
Tekintsünk el attól, hogy a történettudományban milyen viták dúltak a fiatal medika, Tóth Ilona ’56-ban betöltött szerepe, büntetőpere és kivégzése körül. Nézzünk Szilágyi Andor saját filmforgatókönyvéből írt drámájára úgy, mint egy irodalmi alapanyagra, mely szerint a forradalomban tevékenyen részt vevő orvostanhallgatót és társait igaztalanul vádolták meg egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, és kirakatperben kötél általi halálra ítélték. Annál is inkább tegyünk így, mert Vidnyánszky Attila rendezése csöppnyi kétséget sem hagy afelől, hogy Tóth Ilonka egy kor hőse és ártatlan áldozata volt.
Waskovics Andrea a Tóth Ilonka előadásában (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Ahhoz, hogy állítása minden kétséget kizáróan bebizonyíttassék, nem elég a tárgyalás színre vitele. Meg kell mutatni a kort, amiben ilyen és még ilyenebb dolgok megtörténhetnek. Vidnyánszky ezt teszi, s a tényfeltárás fontosságát hangsúlyozandó többször elhangzik a bibliai idézet Lukács evangéliumából. A rendezés zajos és mozgalmas tablót fest ’56 néhány hónapjáról. Obersovszky Gyula vagy Gáli József röplap- és folyóirat-készítésével, a földalatti szervezkedésekkel jelen van a forradalom derékhada éppúgy, mint a csúzlizó-rosszalkodó gyerekek, a virágot áruló kofa utcazaja vagy Papp László Melbourne-ben szerzett, a nemzeti öntudatot erősítő ökölvívói aranya. Filmrészletek peregnek pártünnepségekről, miközben az emberek Kádár összetört álkapcsáról kerekítenek legendát, s mozgalmi dalokban teljesednek ki. S persze néhány tiszt erejéig benn vannak az oroszok is, hogy ne is annyira a háttérből irányítsák a megtorlás hadműveletet.
Tóth Ilonka (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Ehhez a (látszat)ítélkezéshez egészen kiváló teret nyújt Olekszandr Bilozub mindent uraló bírói pulpitusa és azok a fiókok, amelyekben a nevek csak kartotékadatok. A díszlet fehér, csak ami benne zajlik, az fekete. A Csurka László megformálta bíró szenvtelenül, minden döntését kalapácsütéssel megerősítve mondja ki a halálos ítéleteket. Teszi, mert ezt várja el tőle a rendszer. A koporsók árnyékában működik a megfelelés kényszere és a rettegés az úr. A rádióból, majd az éppen hogy elinduló állami televízióból ömlik a népbutító propaganda. Ha nem értenénk Rubold Ödön tv-sének távirányított tevékenységét, akkor egy-egy jelenetet újráznak, hogy biztos legyen a hatás.
Csak egy a baj. A rendezés nagytotálokban gondolkodik. Filmszerűen egymás mellé vágott jeleneteiből hiányoznak a közeliek, a valóságos, a hihető, a szerethető, a megvethető, a valamilyen alakok. Többnyire klisék, karikatúrák kerülnek egymás mellé. Bodrogi Gyula anekdotázó, a rendszer igéit benyaló, a minden mindegy elvét valló sírásó, Bakos-Kiss Gábor nagyhangú, a cél érdekében minden eszközt bevető, megtestesült lelkiismerettel rendelkező (Krausz Gergő e. h. játssza) nyomozó, Dózsa László a harsányabb, a nyíltan, Mécs Károly a puskini magasságokból támadó orosz. Ehhez képest sokkal szebbek a nőalakok. Voith Ági sokszoknyás parasztasszonyában az otthonról hozott szókimondás és a rendszer diktálta bólogatás egyszerre van benne. A Tóth Ilonka anyját játszó Bánsági Ildikó azt hozza színre, amit csak egy anya élhet át, amikor lánya érthetetlen és értelmetlen helyzetbe kerül.
Tóth Ilonka (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Mint annyi Vidnyánszky-rendezésben, most is fontos szerepet kapnak a gyerekek, akik a Czibor-Hidegkúti-Puskás rajongókból fegyveres pesti srácokká válnak vagy a már gyerekként orvost játszó szőke lánykából mártírrá, mint Tóth Ilona. Bánsági ezekben a múltba visszanyúló jelenetekben ezernyi színnel kapja el azt a szeretetteljes kapcsolatot, ami a lányához köti. A játék töredezettsége okán nincs könnyű helyzetben a címszerepet megformáló Waskovics Andrea egyetemi hallgató, hiszen folyamatos építkezés nélkül kell egy ívet megépítenie. Egészen megkapó érzékenységgel és finomsággal játssza el a magabiztos, kedves medikát, akit darabokra tör, földre kényszerít, maga ellen fordít egy minden ízében hazug rendszer. Őt, aki – a sors különös fintora – éppen a forradalom kitörésének napján, október 23-án lett huszonnégy éves.
Csurka László, Dózsa László, Bodrogi Gyula és Bánsági Ildikó (fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Vidnyánszky – mint ahogy tette az első világháború elesettjeire emlékező rendezésében is – epilógussal zárja a darabot. Az akkori előadás fiatal szereplői nagyszüleik-dédszüleik emlékeit osztották meg, most Voith, Csurka, Mécs, Bodrogi, Dózsa saját ’56-ját idézi meg, így hozva színre a bennük élő történelmet. Voith Ági édesanyját, Mészáros Ágit tíz évre elhallgattatták azért a mondatáért, miszerint addig nem lép színpadra, amíg az oroszok ki nem mennek az országból. Így, ilyen karakánul is lehetett.
Csizner Ildikó
(2016. november 2.)
A Tóth Ilonka adatlapja itt olvasható.
