A színészek számára a Bocs, félrement! nehezített pálya: nem mozoghatnak, érintésről, hosszabb egymásra nézésről szó sem lehet.
Nehéz elképzelni úgy egy szórakoztató színházi előadást, hogy a színészek szinte a teljes játékidőt egy asztal és egy laptop mögött ülve töltik, a Bocs, félrement! azonban mégis működik – amikor pedig nem, az nem emiatt van.
Péter Kata (jobbra) - fotó: Takács Attila
A felütés egyértelmű: öt harmincas felnőtt életét az egymással folytatott chat-üzenetváltás révén ismerjük meg. A szövegkönyv kizárólag a laptopon (és olykor sms-ben) elküldött üzenetekre épül, a karakterek közötti minden egyéb akciót csak ezek alapján tudunk meg (például üzenetben mesélik el, hogy elmentek vacsorázni, hogy színházban voltak, vagy hogy félreléptek).
Ennek megfelelően a cselekmény és az előadásmenet is rendkívül pörgős, a teljes játékidő csupán kb. 75 perc, mégsem érezzük azt, hogy amit látunk (és elsősorban hallunk), az nem kerek. Paczolay Béla rendező jó ütemmel futtatja az előadást, a lassítások és gyorsítások is helyénvalóak.
Mészáros Máté (jobbra) - fotó: Takács Attila
A színészek számára a Bocs, félrement! nehezített pálya: úgy kell viszonylag komplex karaktereket megjeleníteni, hogy az előadás jellegéből adódóan meg vannak fosztva természetes eszköztáruk jelentékeny részéről. Nem mozoghatnak, és egymással sem léphetnek a szövegen túl kapcsolatba – érintésről, oldalra nézésről szó sem lehet.
Ez többé-kevésbé sikerül is: Schruff Milán hűtlen férje egyszerű gyarló ember, aki mindent akar: tiszteletet, családot, kalandot – tudja, hogy amit csinál, helytelen, de ez nem akadályozza meg abban, hogy újra és újra megismételje a hibáját, és teljesen természetes számára az, hogy a felesége ugyanezt nem teheti meg. Járó Zsuzsa legjobb barátnő-figurája tud még átütő lenni: a látszat-magabiztosságon és a tudatos szarkavaráson átsejlik önmaga folyamatos megkérdőjelezése is.
Járó Zsuzsa, Schruff Milán (fotó: Takács Attila)
Kovács Patrícia ezúttal nem képes túljutni a mintafeleség szerepéből kitörő, megújuló nő sémáján, Mészáros Máté pedig hozza a tőle megszokott, szerethetően túlzó zsánereket, többet nem tesz, és ez nagyjából elég is. Péter Katának a kevesebb játékidőből és a ritkább „üzenetekből” adódóan kisebb mozgástér jut, de végigjátssza a „harmadik fél” minden típusjegyét: rajongótól a követelőig, féltékenytől a bosszúállóig.
A Bocs, félrement! látszólag kizárólag szórakoztatni akar. Ez különösen a játékidő második felében válik látványossá: ekkor már nyilvánvaló, hogy amit látunk, az egy modern Feydeau-bohózat, csak épp ajtócsapkodás helyett entercsapkodással, a félreértéseket pedig nem álruhák, hanem rossz helyre küldött chatüzenetek okozzák. Minden egyéb azonban, a szituáció és a karakterek is stimmelnek.
Kovács Patrícia (fotó: Takács Attila)
És bár a poénok zöme üt, bőven marad hiányérzetünk. Azzal, hogy a cselekmény egyértelműen a mában, a 2010-es években játszódik, ahol a szereplők kertvárosi házakban, modern irodákban és McDonaldsokban tengetik életüket, melynek kétharmadát internetezéssel töltik, a szituáció túlságosan is ráhúzható sokunk életére. Arról nem is beszélve, hogy alighanem mindannyian küldtünk már rossz helyre üzeneteket – még kritikusan fontosakat is.
A szórakoztató vonal mellett hiányzik minden egyéb: a magunkra való mélyebb rácsodálkozásra az első pár percet leszámítva nem fektet hangsúlyt az előadás, a karakterek hátterének komolyabb bemutatása pedig csak a gyengébb poénokban jelenik meg. Tanulság is legfeljebb az lehetne, hogy „a hazugság mindig kiderül” – de ez azért elég közhelyes.
(2016. november 17.)
A Bocs, félrement! adatlapja itt olvasható.