Iványi Árpád, a Tortúra rendezője ahol kell, színészt, ahol kell, húzónevet alkalmaz.
A „thriller” kifejezés nem igényel különösebb magyarázatot, Stephen King borzongató krimije önmagáért beszél. Egy bestseller írót baleset ér, akit egy ápolónő vesz gondozásba kietlen tanyasi házában. A rajongói gondoskodás azonban szép fokozatosan csapdaként csukódik rá a mozgásképtelen szerzőre.
Balázs Andrea, Árpa Attila (fotó: Nagy I. Dániel)
Amennyire szeretjük a képernyő mögül ránk zúdított borzongást (már ha szeretjük), annyira nehéz azt egy színházi előadásra méretezni. Általában nem is szokott sikerülni. Ami a fotelünk komfortjából kellemes lúdbőrzést okoz, szemtől szemben már viszolyogtat. Ami egy filmben a tizedik felvételre, trükkös vágásokkal és speciális kameraállásokkal zökkenőmentesen gördül, azt a színpadon minden egyes alkalommal grammra kimért pontossággal kell működtetni.
Iványi Árpád, aki érezhetően tisztában volt mindezzel, Balázs Andrea személyében megtalálta az előadás origóját. A színésznő nem csupán hogy a gyermekien szerelmes rajongás és a dermesztő elmebetegség közötti színészi skála minden egyes fokán otthonosan mozog, de játékának bármely pillanatában érződik az összes. Isten mentse azt, akinek ő köti be az infúzióját.
Balázs Andrea, Árpa Attila (fotó: Nagy I. Dániel)
Árpa Attila, a kevésbé közismert színésznő partnereként már egy rizikósabb találmány. Noha alakítása inkább csak a szerep egy-egy tulajdonságának elnagyolt jelzéséből áll, ami miatt nem jön létre húsvér karakter, az általa játszott író színpadi alakja mégsem lóg ki a produkcióból. Elsősorban azért, mert Iványi Árpád (többek között Balázs Andrea szerepeltetésével) körberendezi őt. És noha azon a két-három ponton, ahol nehezebb teendői lennének, például el kellene hitetnie rabtartójával, hogy szereti, miközben velünk azt, hogy csak taktikázik, nyekken egyet az előadás, Árpa Attila alapvetően tisztességgel helytáll a rászabott feladatokban.
A rendező, amit csak lehetett, átemelt a filmes hatások közül. A rövidre mért, sötétekkel tagolt jelenetek megoldása éppen úgy működik az előadásban, mint a közhelyesség határain messze túllépő, atmoszférateremtő zenei aláfestés. Azzal együtt, hogy utóbbi néha olyan, mint a cukrozott méz: olyankor is csapatják a hangkulisszát, amikor Balázs Andrea játéka önmagában is dermedtséget keltene.
Balázs Andrea (fotó: Nagy I. Dániel)
És hogy minden rendezői ügyességével és hatásosságával együtt miért „szalon” ez a thriller? Mert éppen csak hogy megcsiklandoz minket. Egy kétszereplős színházi krimi mindössze egy drámai alakítással és elsősorban technikai ráerősítésekkel ennyire képes.
(2017. január 13.)
A Tortúra adatlapja itt olvasható.
