Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,
Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy,
A produkció alkotóit a világirodalom börtönélményei ihlettek meg, ezek hangulatát és életérzéseit tolmácsolják a táncszínház szemléletes nyelvén.
Az előadás azt
Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adja át idén a Kaszás Attila-díjat.
az Örkény István Színház előadása | rendező: Mohácsi János |
A rendező hétfőn egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón elmondta, ilyen jellegű előadásokat Romániában általában csak a független színházi körökben szoktak bemutatni,
A Szilágyi Domokos születésének 75. évfordulójára készült verses pódiumműsor előadója Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki
Lantos Anikó fesztiváligazgató az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján szólt arról, hogy a február 9-ig tartó fesztivál felépítése a tavalyihoz hasonló: a
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hogyne, drágám! című, „első erdélyi zenés tragikomédiát” adja elő. A nagy sikerű Bánya-trilógia
Nem kellene, elég a műsorfüzetben egy közhelyes mondattal az élet labirintusáról megindokolni, hogy a kifejezetten sekélyes produkciót miért találták a színházi évad