7óra7


Közgyűlést tartott a Magyar Színházi Társaság

Közgyűlést tartott a Magyar Színházi Társaság

2013. 10. 15. | 7óra7

A két politikus hangsúlyozta a színházi szakmával folytatott párbeszéd fontosságát, a színház kiemelkedő szerepét az ország és a főváros életében. Halász János több

A főtéren tartott évadnyitó társulati ülést a szombathelyi Weöres Sándor Színház

A főtéren tartott évadnyitó társulati ülést a szombathelyi Weöres Sándor Színház

2013. 09. 06. | 7óra7

Weöres Sándor Színház, SzombathelyJordán Tamás, a teátrum igazgatója elmondta, hogy már folynak a próbák, még az ősszel színpadra állítják Örkény István Tóték című művét, amelynek cseh rendezőjét,

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

Hét bemutató az Örkény Színház tizedik évadában

2013. 09. 05. | 7óra7

Mácsai PálSzombaton tíz órától Salamon Bea és a Méta népzenei együttes lép fel, majd Csoda és Kósza címmel élő hangjátékot mutatnak be a Czigány Zoltán meséje nyomán készülő,

Mohácsitól Alföldiig - Évadnyitás a Radnótiban

Mohácsitól Alföldiig - Évadnyitás a Radnótiban

2013. 09. 03. | 7óra7

Az idei évadban is négy bemutató lesz a színházban. Az elsőt, a Nemzetközi sikerre való tekintetet Mohácsi István és Mohácsi János írja, játssza az egész társulat. Az

Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt

Nyolc előadás, amely a POSZT-válogatásból kimaradt

2013. 07. 07. | 7óra7

p{font-size:11px}. (Megjegyzés: a POSZT sajátos hozzáállásából adódóan a "saját fesztivállal" rendelkező műfajokat – pl. opera- vagy gyermek- és ifjúsági előadások –

POSZT-összegző: Mindenki hallgat

POSZT-összegző: Mindenki hallgat

2013. 07. 07. | 7óra7

XII. POSZTAki egy kicsit is jártas a magyar színházi életben és vannak benyomásai a jelenlegi kultúrpolitikáról, biztosan várt valamit a POSZT-tól. Nem vérgőzös üvöltözéseket, a

„Miért kéne kényszeresen megfelelni?” – Kulka János lesz Hippolyt a Belvárosi Színházban

„Miért kéne kényszeresen megfelelni?” – Kulka János lesz Hippolyt a Belvárosi Színházban

2013. 07. 07. | 7óra7

Hippolyt - próba - Kulka János► A Hippolyt mellett van egy alcím: "avagy a nagypolgári villa mellé jár az ezüst kiskanál".

*Kulka János:* Én már nem foglalkozom a Mohácsi alcímeivel, mert amikor az

süti beállítások módosítása