7óra7


A Kecskemét City Balett első táncszínházi produkcióját mutatja be

A Kecskemét City Balett első táncszínházi produkcióját mutatja be

2014. 04. 24. | 7óra7

Barta Dóra, a kecskeméti színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett vezetője az MTI-nek elmondta: a tánctagozat előadása hangsúlyos pontja a kecskeméti színházi évadnak,

Flashback – Egy kiállítás képei: Duda Éva-premier a Nemzeti Táncszínházban

Flashback – Egy kiállítás képei: Duda Éva-premier a Nemzeti Táncszínházban

2014. 04. 16. | 7óra7

Visszatekintés a múltba, szorosan összekapcsolódva jelenünkkel, napjainkkal. Az előadás alapja Muszorgszkij Egy kiállítás képei című műve, mely fontos lenyomata egy

Jiří Kylián-darabbal nyílik meg az idei Budapest Táncfesztivál

Jiří Kylián-darabbal nyílik meg az idei Budapest Táncfesztivál

2014. 03. 21. | 7óra7

A rendezvény idén gyerekeknek szánt, ifjúsági és felnőtt programokat is kínál - mondta el a fesztivált beharangozó szerdai sajtótájékoztatón Ertl Péter, a Nemzeti

Mindenütt Nő – Női alkotók és női sorsok

Mindenütt Nő – Női alkotók és női sorsok

2014. 03. 10. | 7óra7

Mindenütt Nő - plakátCivil kezdeményezésként az Accord World Music munkatársai indították útjára a Mindenütt Nő rendezvénysorozatot, amely első alkalommal 2013-ban került megrendezésre, s amely a

hírek Vígszínház Szegedi Nemzeti Színház Vőlegény Zsámbéki Színházi Bázis Kecskeméti Katona József Színház Katona József Színház Hedda Gabler Veszprémi Petőfi Színház Radnóti Színház Pinceszínház Orlai Produkció Belvárosi Színház Hamupipőke Győri Nemzeti Színház Budapesti Operettszínház Thália Színház Frida Békéscsabai Jókai Színház My Fair Lady Magyar Színház Rigoletto Budapest Bábszínház Pesti Színház Gózon Gyula Kamaraszínház Szegedi Kortárs Balett Bárka Színház Karinthy Színház Játékszín Shirley Valentine Centrál Színház A nagy négyes Bethlen Téri Színház Gardénia Nemzeti Táncszínház Bozsik Yvette Társulat Hevesi Sándor Színház Szkéné Színház Mikve A szív hídjai Római vakáció Pipás Pista Spinoza Színház Csoportterápia Veszedelmes viszonyok nőNYUGAT Weöres Sándor Színház Forte Társulat Duna Táncműhely Örkény István Színház Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Chioggiai csetepaté Jászai Mari Színház Az ördög Szorul a hurok Rouge Cudar világ Acélmagnóliák Csokonai Nemzeti Színház Stúdió K Színház Artus Stúdió Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Te csak pipálj, Ladányi! Odaadó hívetek, Surik Boribon és Annipanni Bethlen téri kabaré A kutya különös esete az éjszakában Ez a hely Május! A férfiagy - avagy nincs itt valami ellentmondás? Sanyi és Aranka Színház és Apropera Ibusár Neptun Brigád Világszép nádszálkisasszony Mimikri / Tavaszi áldozat Szegedi Pinceszínház A Cirkuszhercegnő K. V. Társulat Lüszisztraté Hat hét, hat tánc Mindenütt Nő 2014 Pedig én jó anya voltam Amrita A Pincérfrakk utcai cicák Másik idő Az iglic Préda Bach Szilvia kabaréja Jelenetek 2 házasságból Ködből, csöndből Egy őrült nő naplója Kérész Művek A vízzel szemben A hold gyermekei Mi a neved? Agyigó Szüleink szexuális neurózisai
Bemutatók és külföldi vendégjátékok gazdagítják az idei tánckínálatot

Bemutatók és külföldi vendégjátékok gazdagítják az idei tánckínálatot

2014. 03. 09. | 7óra7

A fesztivál nyitókoncertjén a Szegedi Kortárs Balett és a Pannon Filharmonikusok különleges produkciója várja az érdeklődőket a Művészetek Palotájában. A Szegedi Kortárs

Mimikri / Tavaszi áldozat – a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

Mimikri / Tavaszi áldozat – a Szegedi Kortárs Balett új bemutatója

2014. 03. 08. | 7óra7

A Kossuth-díjas táncművész a csütörtöki főpróba előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy Igor Sztravinszkij zenéjére már 1996-ban készített koreográfiát, melyet

süti beállítások módosítása