7óra7


A tánc hete Marosvásárhelyen

A tánc hete Marosvásárhelyen

2015. 05. 16. | 7óra7

A program keretében hivatásos együttesek előadásában klasszikus, kortárs, népi és alternatív tánc-, balett- és mozgásszínházi produkciók kerülnek színpadra.

A

Zsúfolt programja lesz az évadban a Szegedi Kortárs Balettnek

Zsúfolt programja lesz az évadban a Szegedi Kortárs Balettnek

2014. 09. 19. | 7óra7

Stabat MaterPataki András kifejtette: az évad augusztus 27-én kezdődött. A korai indulás oka, hogy rögtön egy mexikói felkérésnek tesznek eleget. 2006-ban jártak először Mexikóban.

Több mint 25 ezren látták a Szegedi Kortárs Balett előadásait

Több mint 25 ezren látták a Szegedi Kortárs Balett előadásait

2014. 06. 05. | 7óra7

Rítus

Juronics Tamás felidézte, hogy a tizenhárom állandó taggal dolgozó társulatnak továbbra is a Carmina Burana a legnépszerűbb produkciója, amelyet tizenhárom éve játszanak

Könnyed szórakozást ígér májusban a Szegedi Nemzeti Színház

Könnyed szórakozást ígér májusban a Szegedi Nemzeti Színház

2014. 04. 22. | 7óra7

Gyüdi Sándor hozzátette: a fesztivál mellett több produkciót is tovább játszanak, de mindent a könnyed szórakozás jegyében. Így láthatja a közönség az Ágacska című

Nemzetközi tánctalálkozót rendeznek Pécsen

Nemzetközi tánctalálkozót rendeznek Pécsen

2013. 09. 17. | 7óra7

Stabat MaterA tánctalálkozó honlapja szerint az előadások sorát a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója, a Stabat Mater nyitja csütörtökön a Pécsi

süti beállítások módosítása