A nevelési blokkokat június 7. és 12. között rendezik meg a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón, az eseményen moderátál Novák Péter.
A legtöbb program ingyenes és
A nevelési blokkokat június 7. és 12. között rendezik meg a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón, az eseményen moderátál Novák Péter.
A legtöbb program ingyenes és
Budapest Főváros és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának felajánlásával:
*ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díj A legjobb legkisebbeknek szóló előadásnak*, a
Az ország legnagyobb, immár hetedik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválján összesen 46 - korcsoportok szerinti bontásban összeállított, e mellett
A FÜGE Produkció 2014-ben harmadik alkalommal hirdette meg pályázatát, melynek célja olyan színházi nevelési előadások létrejöttének motiválása és továbbjátszásának
Kőhalmi Andrea, a találkozó ügyvezetője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út című,
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy,
Szeretné megmutatni, hogy a két költőzseni is "csak" hús-vér ember volt, és hogy mi az, ami közös bennük és a mostani olvasókban. Ennek megválaszolására az előadások
A beszélgetés résztvevői - Csáki Judit újságíró, Máté Gábor, a Katona József Színház ügyvezető igazgatója és Mattyasovszky Bence, a Katona József Színház
az Örkény István Színház előadása | rendező: Mohácsi János |
► Mindkét szülőd neves színházi szakember: anyukád, Szakács Györgyi jelmeztervező, apukád Szlávik István díszlettervező. Gondolom már a gyerekkorod is a színház körül