A kőszínházak közül a társadalmi problémákkal szembeni érzékenységet illetően a Katonára lehet a legkevesebb panasz. Ám a reakció kifejezetten gyorsnak mondható, hogy ha
Egyéb, markáns motivációs elemet ugyanis nehéz felfedezni a társulat kamaraszínházi munkájában, miközben persze minden _el van játszva_, minden érzelem _ki van fejezve_,
Semmi. Delete. Nézi az ember (meg a gyermeke) ezeket a januári ifjúsági színházi bemutatókat, és kezd hálás lenni a sorsnak, hogy ő (meg a gyereke) szerencsésen túlélték a
Nem rosszindulat, hanem a tapasztalat beszél belőlem. Most nem sorolok címeket, meg szoktuk írni az ilyesmit, de most nem lenne e lapra méltó, amikor a Ballada a két sebzett
Ha van is valami a színpadon, az végtelenül egyoldalú. A hatalmi szál ugyanis, a politika, az érdekek hálója nem egyszerűen nem szövődik, hanem még a cérnái sincsenek meg: