A helyzet eléggé „lankasztó”. Szeretnénk hinni, hogy a történet a 14. századi reneszánsz Anglia sajátja, de nagyon úgy tűnik, hogy nem. Shakespeare drámája időtlen, ami persze nem meglepő és örvendetes; azonban a helyzet korántsem az. Kemény hatalmi harcot láthatunk, ahol nincsenek elvek, kizárólag az érdekek vezérelnek. A támogatók szűk rétege arra hajlik, amerre épp megéri. A helyzet kísértetiesen ismerős. Játszódhatna akár ma is. Akár Magyarországon is. A helyszín lehetne akár a Parlament is. A szereplők lehetnének akár ifjú demokráciánk politikusai is. Na ez aztán a-kár!
A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió-béli produkciója jól megragadja a tartalom és stílus közt feszülő ellentétet, azt, hogy bár a szereplők önző módon, csak saját érdekeik szerint cselekszenek, mit sem törődve másokkal, mindezt a kifinomult elegancia és az önfeláldozás látszata mögé rejtőzve teszik. Persze ez minden résztvevő számára nyilvánvaló, mégis folytatják a „játékot”, hisz a hírnév mindenekelőtt. A dráma ettől fanyar tragikomédiává alakul, amihez igen jó alapot ad Spiró György fordítása, ami kissé profánabb hangvételével, közelebb hozza a szöveget a nézőhöz.
Az 1300-as évek Angliájában járunk, a király épp II. Richárd. Őt viszont nem nagyon csípi sem a nemesség, sem a nép. Nagybátyja megöletésével vádolják, ami különben igaz is. Ezen kívül még a jó angol földeket is kiárusítja, hogy legyen pénze csatákra (ráadásul országon belüli hatalmi harcokra). De szerencsére akad egy pályázó a trónra: Henrik, az unokatestvér. Bár a király elűzi, ez mégsem elég. Amikor Richárd csatába indul, Bolingbroke (Henrik) visszatér. Érezvén a király vesztét, a nemesek átállnak hozzá. Így mire a király hazatér, nem tehet mást, mint hogy lemond.
A karakterek nagy része nem egyértelmű, mindenkinek van valami vaj a füle mögött, de időnként kikacsintanak pozitív vonások is. Bolingbroke (Lengyel Tamás) és Richárd (Dolmány Attila) figurája közül sem eldönthető igazán, hogy kit kedveljünk, vagy vessünk meg jobban. Bár ez talán nem is célja a műnek. Szembetűnő, hogy az előadás nagy részében a szereplők nem néznek egymásra, kifelé beszélnek a közönségnek, ami jól érzékelteti, hogy életük szinte minden mozzanata hamis, végig csak a külvilágnak mutatott álarcban tetszelegnek. Ezt az állandó „kampányolást” jól erősítik az épp aktuális ellenfelek mikrofonba mondott monológjai vagy párbeszédei. A humor folyamatosan jelen van, ám néha kissé talán túlzó: míg Richárd kontextusában többnyire jókor, jó helyen bukkan fel a groteszk és humoros, a királyné, vagy a talpnyalókat ötvöző skizofrén bolond karaktere már-már a dilettantizmus felé hajlik. Nagyon hatásos és kacagtató elem még a kertész és inasa párbeszéde, ami azonban fontos is, hisz jól rámutat a királyok „filozófiájára”: ami útban van, azt ki kell gazolni. A díszlet és a jelmez általában jelzésszerű (helyenként komikus), de egyben kissé futurisztikus hatást is kelt, ezzel is utalva az idő és a helyszín lényegtelenségére.
De sajnos hiába nagyon aktuális és sokszor ötletes az előadás, mégsem taszít bele a jól megérdemelt katarzisba. Ez köszönhető egyrészt annak a dramaturgiai bakinak, hogy a cselekmény időnként nem, vagy nehezen követhető. Ugyanis egy-egy színész több karaktert is játszik, ami önmagában nem lenne baj, de első blikkre sokszor nem egyértelmű, épp melyik alakba bújt. Például a „skizofrén” bohóc, aki egy személyben Richárd minden talpnyalója is, sokszor követhetetlen, illetve a Majzik Edit által alakított karakterek (Nothumberland grófja, Udvarhölgy, York hercegné) között is nagyon kapkodni kell a fejünket, hogy követni tudjuk. És mint már említettem, az erőltetett humor is sokat elvesz az előadás értékéből.
Ezzel együtt megéri egy estét eltölteni Richárddal, Henrikkel és a többiekkel, mert az előadás fontos kérdéseket feszeget. Mit jelent a hatalom? Puszta kiváltság, amellyel szabadon játszhatunk? Esetleg szolgálat, ami komoly áldozatokkal jár? És hogy viszonyulnak hozzá, akik épp birtokolják, például mai vezetőink? Minderre próbál a darab válaszokat adni. Egyetértenek-e ezekkel a válaszokkal, vagy sem? Nézzék meg és döntsék el!
